nlc.hu
Sztárok

Megházasodott Gájer Bálint

Friss: Megházasodott Gájer Bálint – videó

Megnősült Gájer Bálint. A Voice tehetségkutatóban feltűnt énekes, videóban árulta el, hogy immár házas ember.

A Facebookon egy nagyon vidám videóban árulta el Gájer Bálint, hogy immár házas ember. A felvétel az esküvő után készült, és az énekes, valamint imádott felesége arcán jól látszik, hogy mennyire boldogok. “Hölgyeim és Uraim! Mától nős ember vagyok. Pontosan 7 évvel ezelőtt forgattuk az Értem jött a nyár című dalom videóklipjét, ahol megismertem Brigit. Most azzal a Cadillac-el utazunk, ami a klipben is szerepelt! A lagzit Augusztus közepén tartjuk!”– írta a videóhoz Gájer Bálint. 

A koronavírus-járvány miatt az ő esküvőjük is veszélybe került. Ám június végén Bálint alig két óra szervezéssel, mindent megoldott, és bár a lagzit később tartják meg, az igent már júliusban kimondhatták. 

A zenész 2016-ban jegyezte el kedvesét, Ötvös Brigittát. Érdekes lánykérés volt ez, hiszen a pár nem sokkal korábban szakított. Szükségük volt némi időre, hogy eldöntsék: folytatni szeretnék ezt a kapcsolatot, vagy lezárni. “…alaposan át szerettem volna gondolni a dolgot, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy szeretem és vele akarok lenni. Ám az is egyértelmű volt, hogy ha együtt maradunk, akkor magasabb szintre kell emelnünk a kapcsolatunkat. Elmentem hát, és megvettem a gyűrűt”– mondta a lánykérés után Bálint.

Gájer Bálint megházasodott

Megnősült Gájer Bálint (fotó: SMAG/Nagy Zoltán)

Gájer, sok más zenészhez hasonlóan, megsínylette az elmúlt heteket, hónapokat. Hiszen továbbra sem lehet nagyobb koncerteket tartani. “… február óta nekem sincs fellépésem, a lemondott koncertek, bulik miatt lassan tízmilliós veszteségnél tartok”- mondta az énekes június elején.

Love Story:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése