nlc.hu
Sztárok

ByeAlex reakciója a rasszizmusra

ByeAlexet többen rasszistának tartották, ütős választ adott

ByeAlex egyik bejegyzése alatt indult el a kommentcunami.

Mint ismert, ByeAlex egyik versenyzője, Ruszó Tibi nyerte meg a 2019-es X-Faktort. Akik nézték, azok tudják, hogy az énekes sokat gondolkozott azon, kit válasszon két jelöltje közül, és sokáig egyáltalán nem húzott a 15 éves fiú felé, végül a mentortársai győzték meg, hogy Tibinek ott kell lennie az élő show-ban. Alex azzal magyarázta a hezitálást, hogy a tehetséges srác stílusa nagyon messze áll tőle, és tart attól, hogy nem tud neki érdemben segíteni. Sokan ezt összetévesztették a rasszizmussal, ezt kommentekben is megkapta, ám eddig nem reagált rá. Eddig.byealex komment

Mint az a kommentszekcióban látszik, az egyik hozzászóló sérelmezte, hogy eleinte nem támogatta Alex Ruszó Tibit, ám a műsor folyamán megváltozott róla a véleménye. Alex reagált is erre. 

„Én annak idején, míg a műsor ment, erre nem kívántam sosem reagálni, mert egész egyszerűen nem tudom, hogy mivel szolgáltam rá arra, hogy engem rasszistának tartson bárki is ezen a földön. Megmondom őszintén, kicsit bosszantott. Ruszó Tibitől ma is ugyanúgy vonakodnék, mint ahogy akkor. Mert egész egyszerűen én nem szeretem azokat a zenéket, nem szeretem azt a zenei ízlést és világot. Semmi közöm hozzá, és ugyebár az X-Faktor arról szól, hogy bejön valaki az utcáról és a mentor segítségével végül ő lesz a hős. Én nem voltam abban egyáltalán biztos, hogy az én tudásom az segítség lehet az ő számára. Egész egyszerűen szakmai okokból kifolyólag nem akartam vinni. Ha újra nekifutnék, akkor se akarnám. Dehogy én rasszista? Vagy hogy másképp bánok valakivel, csak azért, mert cigány? De hát nekem az egyik legjobb és legfontosabb barátom Gáspár Laci! A húgom szerelme pedig egy angol-jamaicai fekete srác! Hogy lennék én rasszista? Miért különböztetném meg egyáltalán ilyen alapon az embereket? Felvilágosult fickónak tartom magamat, én viselkedési mechanizmusok alapján különböztettem meg az embereket, és zárkózok el mondjuk valamitől, amit nem szeretek. Gondold csak végig. 2016-ban, amikor elkezdtem az X-Faktort, akkor nekem a HAM KO HAM volt a fegyverem. Rengeteget melóztam velük. 4 roma srác! Engem cseppet sem érdekel hogy ki cigány, ki fekete, vagy hogy ki merről jön” – írta részletes válaszában az örök pozitív ByeAlex

Olvass még a 2019-es X-Faktor felfedezettjeiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése