nlc.hu
Sztárok
Nika akkor és most

„Papa, ne félts!” – Veres Mónika, Nika már 35 éves

Veres Mónika, Nika 1999-ben már saját albummal rendelkezett. A gyereksztárból azóta sikeres eMeRTon- és Fonogram díjas énekesnő vált.

Veres Mónika 9 éves volt, amikor beiratkozott az Erkel Ferenc Ének- és Zene Szakos Általános Iskolába, valamint a Magyar Állami Operaház gyerekkórusának is a tagja volt. 1999-ben 14 évesen már saját albummal rendelkezett, a Papa, ne félts! című slágert imádták a tinik.

Emlékeztek?

Nika olyan műsorokban működött közre, mint a Megasztár vagy a Magyarország, szeretlek! – ezekben vokalistaként halhattuk –, majd a The Voice című tehetségkutatóban is feltűnt, ahol maga mögött hagyta a gyereksztár imidzset. 2013-ban megjelent saját dala, aminek címe Száz felvonás.

Veres Mónika akkor és most

Baloldali fotó: Veres Mónika tizenévesen, tinisztárként (Fotó: Szabó Lilla / smagpix), jobboldali:  Veres Mónika felnőtt nőként (Fotó: Birton Szabolcs / smagpix)

Esküvő helyett szakítás

Az énekesnő magánéletéről nem sok mindent tudunk, csak annyit, hogy három évvel ezelőtt még az esküvőjére készült, de a nagy napra már nem került sor, mert párjával szakítottak.  

A Blikk értesülései szerint az énekesnő jelenleg egyedül él kiskutyájával, Tóbiással, de már kezdi úgy érezni, hogy ismét készen áll egy új párkapcsolatra.

„Bevallom, nagyon megviselt a szakítás. Február 13-án lesz három éve, hogy közös megegyezéssel elváltak útjaim Petitől, akivel több mint két és fél évig éltem együtt. Bármennyire is nagy volt a szerelem, annyira máshogyan láttuk a világot, hogy egyszer csak azt éreztük, más irányba haladunk és nincsenek közös céljaink. Elmentünk egymás mellett, ha lehet így fogalmazni, ezért megbeszéltük, hogy mivel a kapcsolatunk nem vezet sehová, szakítunk. Majd ezek után még másfél hónapig együtt kellett élnünk, mire sikerült találnom egy lakást, ahová elköltözhettem. Na ez egy nagyon kemény időszak volt” – mesélte a Blikknek Mónika idén februárban.

Közös munka Majkáékkal

Ahogy a szórakoztató-és vendéglátóipar megsínylette a koronavírus-járvány következtében hozott szigorításokat, így Nika is. Az énekesnő korábban elárulta, hogy mélyponton volt, amikor felhívta Majka, hogy szeretnék, ha új számukban ő lenne a női énekes.

„Nagyon megvisel az egész szakmánk jelenlegi kilátástalansága, de tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Éppen mélyponton voltam, amikor Peti felhívott és azt mondta, hogy nagyon örülne, ha felénekelném velük ezt a dalt” – mondta a Borsnak Veres Mónika, aki részleteket is megosztott a forgatásról.

„Nagyon élveztem a közös munkát a stúdióban és a klipkészítésnél is, a fiúknak ugyanis nagyon jó energiáik vannak. Abszolút beletehettem saját magamat is az éneknél, és ki tudtam bontakozni, ahogy szerettem volna, a hungaroringes forgatáson pedig még az sem szegte kedvünket, hogy leszakadt az ég és várni kellett, hogy elálljon az eső” – emlékezett vissza az énekesnő.

Nika akkor és most

Nika több hazai énekessel is fellépett már. Itt épp Charlie-val, az előadóművész 73. születésnapi koncertjén, a MOMkultban még tavaly (Fotó: Olajos Piroska/smagpix).

Az idei éve sem indult jól

Idén januárban kigyulladt az a lakóház, ahol az énekesnő lakik, így az égő épületből kellett kimenekülnie szilveszterkor. „Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a történteket, de fizikailag nincs baj, egy kis köhögés maradt vissza, érzem, hogy be vagyok rekedve és éneklésnél fedettebb a hangom. Inhaláltam, a mentősök a véroxigénszintemet is megvizsgálták, és mindent rendben találtak” – árulta el az év elején a Blikknek a 35 éves énekesnő.

Olvass még több akkor és most sztorit az nlc-n:

(Nyitókép: Szabó Lilla/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top