nlc.hu
Sztárok

Gáspár Zsolti a DWTS-ben

Gáspár Zsoltit felkérték a Dancing with the Starsra, Emiliótól fog tanácsot kérni

Gáspár Zsolti az Ébredj velünk!-ben árulta el a titkát.

Gáspár Zsolti két héttel ezelőtt volt Hajdú Péter vendége az Összezárva című műsorban, ahol többek között a szereplésről, Győzikével való kapcsolatáról és egy korábbi bírósági ügyéről is szót ejtett. A műsort megelőzően az Ébredj velünk!-ben is szerepelt, ahol – minden bizonnyal – véletlenül elárulta, hogy felkérték a Dancing with the Stars második évadára. A videót itt tudod megnézni.

„A táncos műsor az nagyon komoly lesz, majd te fogsz nekem szép ruhákat összerakni” – mondta Holdamp Lindának, aki kétkedve fogadta a hírt, ám Zsolti megerősítette, hogy felkérték a műsorra.

„Már felkértek engem, Emiliótól fogok majd tanácsot kérni, mert jó barátságban vagyunk és akkor elmondja, hogy a bulámat hogy kell majd ott rázogatni”

– folytatta Gáspár Zsolti.

gáspár zsolti

Gáspár Zsolti (Fotó: Life TV)

Olvass a DWTS első szériájának szereplőiről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése