nlc.hu
Sztárok

Széthullhat a brit monarchia?

Vilmos hercegből már nem lesz király, széthullik a monarchia a szakértő szerint

Elképzelhető, hogy a királyság Vilmos herceg megkoronázását sem éri meg.

A Telegraph című lapnak adott interjút az egyik népszerű, történelmi regényeket is jegyző brit író, Hilary Mantel, aki a monarchisták szívébe tőrt döfve annak a véleményének adott hangot, hogy a királyság már nem sokáig marad királyság, és feltehetően már Vilmos herceg megkoronozását sem éri meg – írja a hvg.hu.

Vilmos hercegből már nem lesz király, széthullik a monarchia egy brit író szerint

A brit királyi család 2018-ban (Fotó: Chris Jackson/Chris Jackson/Getty Images)

Mantel szerint a királynő az egyetlen, aki még hisz a monarchiában, egyúttal azt tartotta volna helyesnek, ha Erzsébet végre nyugdíjba vonul. Úgy gondolja, a világ a show business egy ágaként tekint a királyi család dolgaira, ami nagyon távol áll attól, amit Erzsébet gondol.

Az interjúban szóba került Fülöp herceg temetése is, valamint a Szent György-kápolnában a királynőről készült szívszorító képek. „Egyetlen másik családtól sem várnák el, hogy egy nagyon idős, frissen megözvegyült nőt a tévékamerák előtt parádéztasson, mégis magától értetődőnek vettük, hogy ez történik”.

Hilary Mantel szerint ugyanígy „nem fűződik közérdek” ahhoz sem, hogy a királyi család női tagjai rögtön szülés után megjelenjenek a kórházi lépcsőkön – írja a lap.

A szerző szavai felháborodást keltett a monarchisták körében, akik szerint a királyi család tartja egyben az országot, éppen ezért szükség van rájuk. Sokan pedig épp Vilmos trónra lépésétől várják a monarchia népszerűségének a szárnyalását.

Legutóbbi híreink a brit királyi családról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top