nlc.hu
Sztárok
Pénelopé Cruz akkor és most

47 éves Pénelopé Cruz, a spanyol díva, aki előtt letérdelt Hollywood

Pénelopé Cruz sok mindenben mondhatja magát elsőnek, kétségtelenül ő az első olyan spanyol színésznő, akit a mai napig imád Hollywood.

Pénelopé Cruz Eduardo Cruz autószerelő és Encarna Sánchez fodrásznő gyermekeként született 1974-ben. Hatéves korától klasszikus balettet tanult a spanyol nemzeti konzervatóriumban, később felhagyott a tánccal, otthagyta az iskolát, és minden idejét induló színészkarrierjének szentelte. Jöttek is sorban a reklámszerepek, a tévéfellépések, majd az első filmszerepek is. Az igazi áttörést az jelentette számára, amikor a sztárrendező, Pedro Almodóvar felfedezte magának.

Penelopé Cruz nem öregszik

A színésznő 2005-ben (Fotó: Getty Images) és napjainkban. Mintha egy év sem telt volna el… (Fotó: Cedric Ribeiro /Getty Images)

A rendezővel egyébként a mai napig baráti a kapcsolata, akiről így nyilatkozott a People magazinnak

„Olyan nekem, mintha a családtagom lenne. Tényleg közel állunk egymáshoz. Megértjük egymást. Olvasunk egymás gondolataiban, soha nem hazudnánk egymásnak. Meg sem próbáljuk ezt. A forgatáson azonban ügyelünk arra, hogy teret adjunk egymásnak, és megőrizzük egymás iránti tiszteletünket, jó az egyensúly köztünk. Már vagy harminc éve, hogy ismerem őt, és 25 évvel ezelőtt dolgoztunk egymással először, remélem, még sokszor lesz erre lehetőségünk. Ő tényleg különleges” – mondta a színésznő.

Almodóvar előre tudhatott valamit, hiszen Penelopé az első spanyol színésznő lett, akit – a legjobb női főszereplő kategóriában Pedro Almodóvar Volver című filmjében nyújtott produkciójáért – az Oscar-díjra és az Arany Glóbusz-díjra is jelöltek. Később a Vicky Cristina Barcelonában alakított szerepéért meg is kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Penelopé Cruz akkor és most

Penelope Cruz 2021-ben, New Yorkban (Fotó: Getty Images/Taylor Hill )

2019-ben pedig életműdíjat kapott, mindösszesen 45 évesen.  A Donostia-díjat az elmúlt években olyan kiváló, nemzetközileg is elismert filmes alkotók kapták meg, mint például Judi Dench, Monica Bellucci, Antonio Banderas és Robert De Niro. 

Penélope Cruz az elismerést hatalmas megtiszteltetésnek nevezte a döntést követően kiadott közleményében, amelyben meghatottságát és köszönetét tolmácsolta az „ország legfontosabb filmfesztiválja”, a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztivál szervezőinek.

Sikeres szakmai pálya, boldog magánélet

Penélope Cruz négy nyelven beszél: spanyolul, angolul, franciául és olaszul.  Évek óta vegetáriánus, és sokat jótékonykodik. 2008 eleje óta Javier Bardem spanyol színésszel él, aki 2010 júliusában feleségül vette a Bahamákon. A házaspárnak 2 gyermeke van. Fiuk, Leo Encinas Cruz 2011. január 22-én, a kislányuk, Luna Encinas Cruz 2013. július 22-én született

Penelopé Cruz nem öregszik

Penelope Cruz és férje, Javier Bardem 2018-ban (Fotó: Akbulut/Anadolu Agency/Getty Images)

Penélope Cruz számos márkának reklámozott, mint például a L’Orealnak. Húgával együtt a spanyol Mango divatcéget népszerűsítik, továbbá közreműködtek egy ruhakollekció elkészítésében. 2000-ben a #15 lett a Maxim magazin a világ 100 legszexisebb nője listán.

(Nyitókép: Getty Images/J. Vespa/WireImage)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top