nlc.hu
Sztárok
Kikosarazták Zsolt gazdát

Házasodna a gazda: Zsolt gazdát kikosarazta egyik kiszemeltje

Zsolt próbálta meggyőzni a lányt, de hiába.

A Házasodna a gazda legutóbbi adásában Zsolt gazda úgy döntött, hogy négy helyett öt lányt választ ki, de arra ő sem számított, hogy az egyik visszautasítja majd.

Zsolt gazda

Zsolt gazda

Viktória először azt mondta, szeretne maradni, majd félre hívta a ceglédi gazdát, hogy négyszemközt beszélhessen vele. 

Örülök, hogy engem is kiválasztottál, viszont be kell vallanom valamit: szívesen megismerkedtem volna veled, illetve látni szerettelek volna, tényleg a szemedbe szerettem volna nézni, ami nekem is hasonló érzés, mint neked. Viszont a munkámból nem tudtam elszabadulni, így nem tudok igent mondani erre a pár napra, amit nagyon sajnálok” – mondta Viki, aki állítása szerint csalódott volt, hogy így kellett döntenie. „Igenis én megakarlak ismerni. Szerintem egy értékes embert veszítesz el” – válaszolta Zsolt, majd választott inkább egy másik lányt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top