nlc.hu
Sztárok
Az Elvis hagyaték: ki örökli a vagyont?

Elvis hagyatékának nagy részét mostanra elherdálták: mit hagy Lisa Marie Presley a lányaira?

Naivan azt gondolhatnánk, hogy Elvis Presley örökösének lenni felér egy főnyereménnyel. A valóságban azonban a sztár nem sok mindent hagyott maga után, és egyedül a felesége, Priscilla Presley leleményességének köszönhető, hogy sikerült ezt feltornázni. Lisa Marie Presley azonban lehet, hogy nagyrészt csak adósságot hagyott maga után.

Ha valaki látta a tavaly nyáron mozikba került Elvis című filmet, tudhatja, hogy a zenész menedzsere, a filmben Tom Hanks által alakított Tom Parker ezredes mindent megtett azért, hogy kiforgassa az ügyfelét a vagyonából, például a dalok jogait eladta az RCA kiadónak, hogy az utánuk befolyó jövedelmekből már ne a családnak folyjon be a pénz. Emellett maga a Király is híres volt a pénzszórásairól: egy alkalommal az egyetlen lánya, Lisa Marie Presley arra panaszkodott, hogy szeretne havat látni, ezért rögtön magángépre ültette, elrepítette egy havas tájra, ahol húsz percet játszhatott a hóban, majd ezután hazarepítette. Bizonyára olcsó mulatság volt, bár amíg élt, Elvis ezt megengedhette magának: ha elfogyott a pénze, csak elment egy újabb turnéra. Az 1977-es halála után azonban már nem volt több turné, és a lányára hagyott örökség teljes értékét akkoriban mindössze ötmillió dollárra becsülték.

A megmentő: Priscilla

A végrendelet szerint a kislánya, Lisa Marie csak 25 éves korában juthatott hozzá az örökségéhez, addig az édesanyja, Priscilla Presley kezelte a vagyont. Priscilla jól forgatta a pénzt, és mivel a dalok csak azon kis része után kapott jogdíjat, melyek nem tartoztak az RCA kiadóhoz, elsősorban a volt férje legendás otthonára, Gracelandre építette az üzleti tervét, amiből turistalátványosságot csinált. Emellett komoly merchandise-birodalmat épített Elvis köré, az Elvis emléktárgyak is komoly bevételt generáltak. Az üzlet olyannyira virágzott, hogy amikor Lisa Marie 1993-ban hozzájutott az örökségéhez, annak értékét már 100 millió dollárra becsülték.

Lisa Marie Presley ikerlányai

Lisa Marie Presley az ikerlányaival egy japán reptéren 2014-ben (fotó: Jun Sato/GC Images)

Elvis lánya nem örökölte az édesanyja üzleti érzéket, ami abból is látszik, hogy bár a négy házasságából kétszer olyan férfiakhoz ment hozzá, mint Michael Jackson és Nicolas Cage, egyik válásból sem profitált anyagilag, sőt utolsó férjével, a zenész Michael Lockwood-dal egészen a haláláig perben állt, mivel a férfi még a válási költségeit is át akarta terhelni Lisa Marie-re arra hivatkozva, hogy az elmúlt két évben a covid miatt elvesztek a bevételei, és a feleségének amúgy is sokkal több a pénze annál, mint amit bevall, és a gyerekek után havi 4600 dolláros tartásdíjat követelt tőle.

Egy szörnyű döntés következményei

Mivel Lisa Marie-nek nem annyira akaródzott foglalkozni az öröksége üzleti oldalával, ezért azt 2003-ban kiszervezte egy vagyonkezelőnek, Barry Siegelnek, aki sokáig azzal kábította ügyfelét, hogy a vagyonával minden a legnagyobb rendben van. Persze Lisa Marie is hajlamos volt túlköltekezni, a drogproblémái és az elvonókúrái például kisebb vagyonokba kerültek (az általa látogatott intézetben egy hónapért 50 ezer dollárt kellett kifizetnie), de a legnagyobb gondot a vagyonkezelője döntései hozták a nyakára. 2005-ben Siegel eladta Lisa Marie Presley 85 százalékos részesedését az Elvis Presley Entertainmentből, amivel a lánya elveszítette az apja képmása és neve feletti rendelkezés jogát.

A lépésre a férfi szerint azért volt szükség, mert valamiből ki kellett fizetni Lisa Marie addigra 20 millió dollárra rúgó adósságát. Így is maradt azért még bő 40 millió dollár plusz, amit a vagyonkezelő néhány év leforgása alatt rossz befektetésekkel gyakorlatilag lenullázott, miközben a szolgáltatásaiért évente elkért 700 ezer dollárt. Amikor 2016-ban elkezdődött a válása a negyedik férjétől és ikerlányai apjától, Michael Lockwoodtól, a papírjai szerint vagyon helyett mindössze 16 millió dollárnyi adósságot tudott felmutatni, amiből 10 millió dollár volt csak az amerikai adótartozása. 2018-ban Lisa Marie beperelte Barry Siegelt a vagyona gondatlan kezeléséért, a férfi szerint azonban Elvis lányának felelőtlen életmódja vezetett az örökség elpárolgásához, csak nem akarja ezt magának sem bevallani, inkább másokat vádol. Úgy fest, mostanra tényleg semmi nem maradt Elvis örökségéből, kivéve Gracelandet, ami még mindig a család tulajdonában áll.

Graceland 2
Megnézem
Összes kép (5)

Graceland

Elvis három lánya (a tizennégy éves ikerlányok és a Lisa Marie első házasságából született nővérük, az ismert színésznő, Riley Keough) ugyan pénzbeli örökségre nem igazán számíthat, azonban így sem maradnak üres kézzel. Minden valószínűség szerint ők öröklik Gracelandet, a család 1957-ben százezer dollárért vásárolt birtokát és otthonát, ami ma egyike az Egyesült Államok legkedveltebb turistalátványosságainak, egy jobb évben több mint hatszázezer turista látogatja meg. A covid persze Gracelandet is megtépázta, hiszen hosszabb időre kellett bezárniuk, illetve csökkenő bevételek mellett kellett az alkalmazottaik egy részét továbbra is fizetniük, de egy jó vezetés mellett azért jó esély van arra, hogy Elvis dédunokái az életük során semmiben sem szenvedjenek hiányt.

(via) (via) (via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top