nlc.hu
Sztárok
Bud Spencer halálának évfordulója

Hét évvel ezelőtt hunyt el Bud Spencer – íme pár ikonikus fotó a nagy nevettetőről

Ma hét éve, hogy nincs köztünk Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer, aki 2016. június 27-én távozott az élők sorából.

Bud Spencer 1929. október 31-én Carlo Pedersoli néven született. Az olasz színész az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja volt. Filmjeit elsősorban hazájában, Németországban, illetve Magyarországon imádták. Érdekesség, hogy a Bud Spencer név az 1967-es Isten megbocsát, én nem című film (ezen munkálatok során ismerkedett meg Terence Hill-lel – szerk.) forgatása közben ragadt rá: a Bud nevet a termete miatta kapta, a Spencer nevet pedig egyik kedvelt színésze, Spencer Tracy tisztelete miatt választotta, más hírek szerint azonban a Bud nevet kedvenc sörének márkájáról, a Budweiserről kapta.

Bud Spencer

Bud Spencer (Fotó: Getty Images)

A színészről kevesen tudják, hogy több találmányát is szabadalmaztatta, köztük egy háromcsövű puskát, egy speciális ajtózárat, és egy olyan fogkefét is, melybe eleve bele volt építve a fogkrém. A karrierje során közel nyolcvan produkcióban játszott, közülük 19-ben elmaradhatatlan társával, Terence Hill-lel. Hill barátja halálának évfordulóján egy eddig sosem látott fotót posztolt kettőjükről, íme:

Galériánkban híresebb filmjeinek fotóival, illetve néhány személyesebb felvétellel emlékezünk a legendás színészre.

Megnézem
Összes kép (6)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top