Trend

Férje kiforgatta a vagyonából, nincstelenné vált az egykori szupermodell

Egykor úgy élt, mint egy királynő, ma viszont koldulni kényszerül.

Karrierje csúcsán, a nyolcvanas években dollármilliókat keresett, világsztárokkal járt egy társaságba, az YSL Opium parfümjének reklámarca volt, de többek között a Vogue címlapján is szerepelt Nastasia Urbano, aki most, 57 évesen hajléktalanként él Barcelonában.

„Minden jelentős magazinban szerepeltem, mindenki szeretett. Három vagy négy éven át dollármilliókat kerestem évi 20 nap munkával.  Egyik nap Jack Nicholsonnal vacsoráztam, másnap Andy Warhollal vagy akár Roman Polanskival. Melanie Griffith, Don Johnson és a Simon és a Garfunkel partijain buliztam. Majdnem ott voltam Madonna és Sean Penn esküvőjén is, mert David Keith-et, akivel akkoriban jártam, meghívták, de olyan másnaposak voltunk aznap, hogy végül nem tudtunk elmenni. Mindenem megvolt, úgy éltem, mint egy királynő” – idézte fel múltat a sokkal szebb napokat látott egykori szupermodell.

Nastasia Urbano (GoFundMe)

Nastasia Urbano (GoFundMe)

A nő élete azután változott meg, hogy találkozott azzal az emberrel, aki a férje és gyermekei apja lett. A férfi gyakorlatilag kiforgatta a vagyonából, mindent vele fizettetett, Urbano pedig olyan szerelmes volt, hogy állta a költekezéseit, míg végül minden pénze elfogyott.

Mivel nem tudta fizetni már az albérletét sem, utcára került. Manapság hol barátoknál húzza meg magát, hol pedig éjjel-nappali bankautomaták előterében alszik.

„Élni akarok, nem csak túlélni. Belefáradtam a túlélésbe és hogy kéregetnem kell. Az emberek kikoptak mellőlem, mindenki eltűnt. Nem vagyok meglepve” – mondta Urbano, aki szeretné rendbe hozni az életét, hogy a gyerekei büszkék lehessenek rá.

Néhány egykori kollégája, miután értesült arról, hogy milyen szomorú sorsra jutott, úgy döntött, megpróbál segíteni rajta. Hernando Herrera korábbi modell felajánlotta, hogy megtanítja, hogyan tárgyaljon a fotósokkal és az ügynökségekkel, így újra dolgozhatna.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése