nlc.hu
TV-sztárok
Czippán Anett: esküvőt szervezek, ez jót tesz a lelkemnek is

Czippán Anett: esküvőt szervezek, ez jót tesz a lelkemnek is

Sok embernek nehéz volt a 2016-os év, Czippán Anett is közéjük tartozik. Most viszont lelkesen mesélte, hogy 2017-ben egy egészen új élet kezdőik számára.

“A lelkemnek is jót tesz, hogy esküvőt szervezek” – mondta Czippán Anett, aki nagyon bizakodóan tekint a jövőbe, és élvezi az új kihívásokat.

 fotó: Rozmanitz Gábor
fotó: Rozmanitz Gábor

“Volt nálunk egy asztrológus a műsorban, aki azt mondta, hogy a 2016 az elengedések éve volt, a 2017 pedig a megújulás ideje. Talán nem véletlen, hogy éppen most léptem meg, amit régóta terveztem.”

Anett régóta gondolkodott azon, milyen szívesen szervezne esküvőket, rendezvényeket, tavaly év végén pedig egy közeli barátjával társulva mindez megvalósulhatott. “Nagyon érdekes egybenállás, hogy éppen most találkoztam Rózsával újra. Rendezvényszervező cége van, én pedig mindig szerettem emberekkel foglalkozni, segíteni nekik, hogy a nagy nap olyan csodálatos legyen, mint ahogyan megálmodták.”

Mivel rengeteg rendezvényen vett már részt, pontosan tudja, mit vár el, a konfliktusokat pedig nagy rutinnal kezeli. Az ismertsége sokat számít, ahogy fogalmazott, az ügyfelek szerinte jobban adnak a véleményére, és hamarabb elfogadják őt, egyfajta jó ismerősként bánnak vele.

“Ha lenne még egy esküvőm, én is ezt választanám, mert jó érzés, hogy nem kell stresszelnem. Menyasszonyként annyi a feladatom, hogy kimondjam az igent, minden mást intézzenek a profik.”

Czippán Anett nem az egyetlen tévés, aki több lábon áll. A rendezvényszervezés mellett a Fem3Cafe műsorvezetője marad, mindez pedig nemcsak anyagi szempontból fontos a műsorvezetőnek. “A reggeli műsorban milliószor hallottam szakemberektől, coachoktól, pszichológusoktól, hogy fontos kilépni a megszokott mókuskerékből, mást csinálni, mint addig. Ez a megújulás kulcsa.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top