nlc.hu
TV-sztárok
Nehéz anyagi körülmények között nőtt föl Bódi Sylvi

Nehéz anyagi körülmények között nőtt föl Bódi Sylvi

Bódi Sylvi számot vetett, az indulásáról és a karrierjéről mesélt. Mint kiderült 18 évesen azt hitte, máris kiöregedett a modellkedésből.

Bódi Sylvi a kezdetekről beszélt és arról, hogy nehéz anyagi körülmények között nevelkedett.

Szegény, átlag alatti anyagi körülményekkel rendelkező családban nőttem fel. Édesanyámnak három állása volt, apukám víz-gázszerelőként dolgozott. Tizennégy éves korom óta önellátó vagyok

 – mondta Bódi Sylvi, aki 18 éves korában úgy érezte, hogy kiöregedett a modellkedésből, ezért saját modellügynökséget indított. Aztán 2002-ben, amikor megkapta az Év Playmate-je díjat, ismét nagyot fordult vele a világ. “Rájöttem, hogy most kezdődik igazán a pályafutásom. Rengeteget ingáztam Budapest és a szülővárosom között, végül a fővárosba költöztem. Nem maradt elég időm az ügynökségre, ezért felszámoltam. Most nem nyitnék újat, mert nem olyan nagy ez a piac, mint azt a modellek gondolják”  mondta a Blikknek Bódi Sylvi, aki a  ­VIASAT3 Exek az édenben című társkereső realityjében műsorvezetőként is kipróbálhatta magát.

Nehéz anyagi körülmények között nőtt föl Bódi Sylvi

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top