nlc.hu
TV-sztárok
Szívszorító vallomás Bajor Imre lányától

Szívszorító vallomás Bajor Imre lányától

Bajor Lili elárulta, hogyan sikerült feldolgoznia édesapja elvesztését.

Bajor Imre lánya idén végez a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán, Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Mint a szinhaz.org-nak adott interjúban elmondta, az egyetem egyszerre volt élete legjobb és legrosszabb időszaka. „Az első két év nagyon nehéz volt. Egyrészt azért, mert rengeteg mindenben gátoltam magam, és nagyon sok mindentől féltem, másrészt mert ez egy olyan hely, ahova borzasztóan vágytam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szélsőséges benne minden” – vallotta be Bajor Lili, hozzátéve: több dolog is korlátozta őt.

Ez egyrészt apa miatt volt így. Az első két évben nem igen építettem semmilyen kapcsolatot. Azt éreztem, hogy ott voltam minden órán, megcsináltam a dolgomat, próbáltam, és alig vártam, hogy hazamenjek kiengedni, mert nem akartam mások előtt sírni. Aztán a másodév vége felé kezdett ez az egész megváltozni. Ezt abszolút Zsótérnak és Börcsinek köszönhetem, ők próbálták elmagyarázni, hogy miközben természetesen mindenki máshogy dolgozza fel az édesapja halálát, az nem lehet, hogy ez a hangulat határozzon meg mindent, valahogy át kell lendülni ezen, és hogy nem mehet ez annak a rovására, hogy az egyetemet megcsináljam” – árulta el Bajor Imre lánya, aki apja legendás darabjában debütált.

Édesapja halála egybeesett a felvételivel. „Azt még tudta, hogy felvettek, de utána már nem találkoztam vele. Amikor elkezdtük a sulit, volt egy nagy beszélgetésünk, hebegtem, habogtam, hogy igen, ez van, és tegyék meg, hogy odafigyelnek, de azt hiszem, az ember ilyenkor mindent sértésnek vesz, azt is, ami nem az. Ez az én hibám volt. Az is az én hibám volt, hogy nem próbáltam meg nyitni feléjük. Bár azt hiszem, ez mára teljesen megváltozott, és bátran mondhatom, hogy mindenkivel jó a kapcsolatom az osztályban. Visszatérve a korlátokra, a másik dolog az volt, hogy nagyon gátlásos voltam, és ez is nagyon megnehezítette a munkát” – mondta el.

Bajor Lili az interjúban azt is bevallotta, szeretné, ha a munkája alapján ítélnék meg, és nem a neve alapján. „Baromi büszke vagyok rá, de azt szeretném, hogy ha megnéz valaki, engem nézzen, azt lássa, én hol tartok, én mit tudok, és ne ő jusson az eszébe rólam. Közben meg nagyon sok alapvető dolgot az alázattal, a pontossággal, a szövegtanulással kapcsolatban tőle tanultam. Nagyon szerettem őt, de ha már ezt a pályát választottam, akkor – az ő tanításaival a szívemben és a fejemben – mégiscsak a saját dolgomat szeretném csinálni” – hangsúlyozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top