nlc.hu
Utazás
Nagyot nőhet a turizmusban dolgozók fizetése

Nagyot nőhet a turizmusban dolgozók fizetése

Bevezetnék a garantált bérminimumot, hogy enyhítsék a munkaerőhiányt.

A hatalmas munkaerőhiány miatt garantált ágazati bérminimumot vezethetnek be a turizmusban jövőre. A mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig – értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.

Az önként vállalt alapbéremeléssel vonzóbbá tennék a turizmust a munkaerőpiacon más, hasonlóan magas élőmunka-igényű iparágaknál. Egyúttal az is várható, hogy tovább tisztul a szürke zónába nyúló foglalkoztatási terület – vélekedett az újság.

Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 ezer forint, amely nettóban mintegy 130 ezer. A vonatkozó kormányrendelet szerint jövőre január 1-jétől az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege csaknem 211 ezer forintra emelkedik a versenyszférában.

A turizmusban kötelezően fizetendő legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 ezer forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén.

A statisztikák szerint több mint 400 ezer ember dolgozik a magyarországi turizmusban. A közvetlen és közvetett hatásokat összesítve a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat.

Az elképzelésről várhatóan ősszel kezdődik az egyeztetés.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top