Mielőtt elmerülnénk a sikamlós moralizálásban, először is nézzük át a háztáji baromfitartás szikár tényeit. Mint oly sok dolog, amiről nem gondolnánk, valójában a baromfihús is szezonális dolog. A csibéknek az első néhány napban 30-35 Celsius fokra van szükségük, ezt egyetlen szuperlelkiismeretes tyúkanyó sem tudja produkálni számukra januárban, legfeljebb márciusban-áprilisban. Egy normális háztáji csirke 2-3 hónap alatt éri el a vágósúlyt, tehát leghamarabb május-júniusban kerül friss csirkehús a szezonális konyhát vivő asztalokra.
A vágás időzítése
Míg a tél a mi konyhánkon is alapvetően a vörös húsokról szól, a tavasz végén érkezik a rántott csirkecomb rizibizivel, júliusban pedig a marokkói tajine-ban párolt fűszeres csirkecomb sok padlizsánnal, cukkinivel, sárgarépával és csicseriborsóval. A rántott csirkecombból valójában két darab egy adag, a tajine-ban pároltban lévő viszont akkora, hogy még egy alsócombbal is jóllakom (és kell is a lassú, gőzben való párolás, hogy átsüljön, megpuhuljon).
Egy nagyobb vágás után praktikus értelmet nyernek a fagyasztómentes hústartósítási módok, mint a konfitálás (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Természetesen a vágás időpontjának is megvan a maga belső logikája. A szabadon mozgó csirkék esetében a rántani való csirke egy alapvetően 1 kiló körüli madár, amin valójában alig van hús a csonthoz képest, cserébe annyira zsenge, hogy simán meg lehet párolni vajban a pillangóba szétterített egész csirkét, 2 főre. Ezt a súlyt körülbelül 8 hét alatt érik el a pipik. (Ezt a kort érik el most az enyéim.)
Nagyüzemben lényegében kizárólag eddig a pontig tartják a csirkéket, bár már egyre általánosabb a 35-40 napos tartás, mivel a húshibridek annyi idő alatt is képesek – kellően kevés mozgás esetén – elérni a vágósúlyt. Ezért 1-1,5 kilós az összes egészben árult bolti csirke. Ezeknél jobb a csont-hús arány, mint a háztáji esetében, mert a csont a terhelés hatására erősödik, a nagyüzemi brojlerek viszont 6-7 hetes korukban elkezdenek „leülni”, már nem nagyon bírják a saját súlyukat megemelni, és így bekerülnek egy voltaképp végzetes egészségspirálba. Mivel nem mozognak, a környezetük pedig mérhetetlenül unalmas és kihívások nélküli, állandóan esznek, amitől még kevesebbet mozognak, a vége pedig az, hogy szív-és érrendszeri betegségeik lesznek, ha elérik a felnőttkort. (Erről a csirketartás problémáit taglaló korábbi cikkemben írtam részletesebben.)
De most itt egy fontos megállapítás: a háztáji rántani való csirkének a húskihozatala papíron sokkal rosszabb, mint a nagyüzeminek, ezért itt a másik vágási pont lesz a lényegesebb. Én körülbelül húszasával szoktam keltetni/venni a csibéket, de rántani való korban általában csak a negyedét vágom le az állománynak, a többit inkább tovább tartom még körülbelül egy hónappal, ezt mi sütni valónak hívjuk.
A baromfiak életminőségében a zöldekhez való hozzáférés nagyon fontos (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Ebből körülbelül tízet elteszek egyben való megsütésre, ötöt pedig feldarabolok konyhakészre. Külön kerülnek a combok, mellek, ezeket be is sózom, borsozom. A maradék megy a levesalapba: a farhát, a nyak, a láb. A belsőségekről alapvetően vágásonként döntök, van, hogy különszedem a májat, van, hogy a levesbe valók közé kerül. (Ennek megfelelően egy hétvégi leves jellemzően egy szombati sültcsirke-fogyasztás után csontjaiból és egy nyers levesbe valóból áll össze.)
Ez a két vágási pont az állatok takarmányhasznosítási görbéjéből következik, vagyis hogy mennyi takarmányt „használ el” az állat az élettani funkcióira és mennyit a növekedésre. Lehet tovább tartani, csak az heti kb. 500 forintnyi „pénzkidobás”: a csirke már nem gyarapodik annyit, hogy megérje tölteni bele a heti 0,7-1 kg takarmányt. Ez papíron csak télen éri meg, amikor túl szűk a mélyhűtő kapacitása.
Mondjuk erről is lehet vitatkozni, mert (a megfelelő elkészítési módszerek mellett) szerintem nő az állatok gasztronómia értéke. Egy 20 hetes kiskakasból készített coq au vinben a hús elképesztően aromagazdag lesz, és a fehér, vékonyka mellett leszámítva egészen vöröshús-szerű, mint mondjuk a kacsa- vagy a libahús. De összességében november-december környékén megéri levágni az összes csirkét, ami még befér a mélyhűtőbe, mert a télen az életfunkcióik (fűtés) miatt sokkal több takarmányt használnak fel, mint mondjuk nyáron.
Éjszaka a tyúkólban (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
A vágólistámra ilyenkor tavasszal kerülnek rá az öreg (kétéves), már nem túl jól tojó tyúkok is. Bizonyos szempontból logikus lenne tél előtt levágni őket, de akkor november körül kellene tojó tyúknak szánt csibéket nevelnem, hogy húsvétra elég tojásunk legyen. De az pont ugyanaz a macera, mint a januári nevelés: fűtés, lassú gyarapodás, harc a természettel és a klímával a szezonok elfogadása helyett. Az öreg (tél elején másfél éves) tyúkok ezzel szemben még télen is tojogatnak, tavasszal pedig ők is beleállnak a sorozatgyártásba, csak utána fogy el újra a lendületük. Szóval a mi háztartásunkban az áprilisi csibékből való tojónevelés vált be, minden évben az állomány felét újítom meg.
Tojik? Nem tojik?
De a vágásra visszatérve, a tyúkokból nagyon jó paprikást lehet készíteni, de némi sóban pácolás után egyben is meg lehet őket sütni. A tyúkból ezzel együtt a tyúkhúsleves lesz a legjobb értékarányú étel. Húslevesre a bolti csirke tulajdonképpen teljesen alkalmatlan, látszik a zsírján is, ami a bezöldségezés előtt fakó lötty a víz tetején. A legeltetett vagy (hosszan) kukoricán tartott állatok zsírja a karotinoidok miatt sárgás, tehát már a sárgarépa behelyezése előtt is sárga a leveszsír. A még tojó tyúkok a tojássárgájába pakolják a karotint, tehát a zsírjuk is fehérebb.
A karotinhoz kapcsolódó színanyagok mutatják meg egyébként azt is, hogy egy tyúk tojik-e még (sokat, legalábbis), avagy sem. A lábát kell nézni: a csirkéknek sárga a lába, a tojó tyúkoknak fehér. Amikor visszaszíneződik sárgára, akkor már csak hébe-hóba tojik az a tyúk. Jó becslést ad a tyúk tojási képességével kapcsolatban az is, hogy ha megfogja az ember, mennyire madárcsontú. Ha a méretéhez képest váratlanul könnyű, akkor a tojásba pakolja az anyagot. Ha váratlanul tömör, akkor már nem tojik sokat. Szintén lehet nézni az arcán és a fülénél levő kis húsdarabokat, a tojó tyúkoknál ezek fehérek, a nem tojóknál pirosak, legalábbis a legelterjedtebb fajták esetén.
Tojástól gondoskodunk róluk, ez a csibe például fázott a műkotlós alatt, ezért a férjem a pólójában melegítette (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
A legtutibb forrás egy tyúk státuszával kapcsolatban szerintem a kakas. Ha a tyúk hátán tökéletesen ép a tollazat, akkor a kakas szerint az a tyúk már nem tojik. Ha kicsit (vagy akár nagyon) hiányos, pelyhes, akkor viszont szaporodásra kiváló alany. Persze ebbe azért a kakasnál szubjektív szempontok is belejátszanak, elvégre ezek az állatok kiterjedt társadalmi életet élnek: vannak barátaik, ellenségeik, kedvenceik és kiközösített szerencsétlenek is.
És persze ott van a technológiai megoldás is: régóta tervezgetjük a férjemmel, hogy rfid-chipes gyűrűt kapnak a lábukra a tyúkok és egyszerűen megnézzük, ki mennyit sertepertél a tojóláda körül. Valamikor, remélhetőleg az idén, megcsináljuk majd…
Beszélsz tyúkul?
Maga a vágás mindig gyötrelmes. Előtte való nap elkülönítem azokat, akiket le akarok vágni, mert a zsigerelésnek a higiéniáját nagyban megnöveli, ha üres az emésztőrendszerük. Szóval már előtte való nap általában rosszul alszom. Már jó pár éve magam vágom az állatainkat, de még mindig minden alkalommal azon gyötrődöm, hogyan kéne csinálni, hogy ne okozzak szenvedést, hogy a halál mindent elsöprő tényét hogyan ne tetézzem ijedtséggel, fájdalommal.
Ez az a része az állattartásnak, ahol megkerülhetetlenné válik a tény, hogy a mi életünk (és egészségünk) egy bizonyos mennyiségben mások életének az elvételével jár, méghozzá általában még az ivarérett kort sem elért gyerekállatok életének az elvételével. Hogy a baromfiudvarunk érző, élő, gondolkodó lényeknek ad otthont, hogy az állatok nem automatonok, akiket a mi kényünkre-kedvünkre telepített Isten a Földre, az fel sem merülhet kérdésként abban, aki csak öt percet is eltölt ott és figyel.
A házityúkok (ez a faj neve) elvileg 17-féle különböző hívást használnak az egymással való kommunikációban, ebből legalább ötöt én is egyértelműen meg tudok különböztetni. Van a most-tojtam-egy-szép-tojást dal, ami körülbelül úgy hangzik, hogy kot-kot-kot-kot-kot-ko-DÁCS, ismételve kb. ötször. Van a riadt jaj-jaj-de-megijedtem-ne-bántson-engem-senki, ami egy rémült vijjogás. Van az a hang, amit a kakas ad ki, amikor jó falatra hívja a kedvenc tyúkjait (és mellesleg hazugul is használja, ha a tyúkjai ki akarnak menni a kerítésen túlra, és ezzel hívja be őket). Ez egy puha tok-tok-tok-tok, amit általában halkan mond, hogy csak a kedvencei hallják. A kotlós a tojásoknak folyamatosan dünnyögi, hogy kot-kot-kot-kot-kot, végtelenítve, ezzel építi a csibékkel való összetartozást még a velük való találkozás előtt. Körülbelül úgy, ahogy én énekeltem a kisfiamnak, amikor a pocakomban volt.
A kakasok a tyúkudvar értelmi szerzői (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Személyes kedvencem a „vigyázat, ragadozó madár” vészkiáltás, amire minden csibe azonnal szétfröccsen az udvarban, fedezéket keresve. Ennek egy változatát használják a járőrözés közben összedolgozó kakasok is, amikor az udvar egyik felén szolgálatot teljesítő hím leadja a drótot a többieknek, hogy óvatosság, figyelem, veszély közeleg! Erre az összes kakas kinyújtja felfelé a nyakát és radarozni kezd, honnan jöhet a baj, miközben a tyúkok foglalkoznak azzal, ami a tyúkok dolga a nagy törzsi munkamegosztásban: keresik a fehérjét a tojásgyártáshoz. A kakasok dolga, hogy őrizzék őket eközben és hogy a tyúkok torzsalkodását minimumra fogják.
Az életük szép, a haláluk gyors
Szóval, hogy ezek is érző, értelmes lények, ez nem kérdés (a kacsák, a libák természete is megérne jó pár bekezdést). Én az élet nehéz kérdéseiben preferálom a szembenézést, a tágra zárt szemeket, a struccpolitika ellentettjét. Ennélfogva számomra súlyos, nehéz dolog egy vágás, amiből nem is bírok el lelkileg túl sokat egyszerre. Igyekszünk családilag szembemenni a szegényországos gasztronómiai reflexeinkkel és nem csak a húst tekinteni értékes élelmiszernek, kisebb adaggal beérni, minden részt minimum duplán hasznosítani. Húst (se zsírt, se bőrt) nem dobunk ki, már csak azért sem, mert bármilyen maradék fehérjét hálásan elfogyaszt vagy a kutya vagy a tyúkudvar. Az a méltó bánásmód, ha az életük szép, a haláluk gyors, a feldolgozásuk pedig praktikus és szisztematikus. Nézzük ezt kicsit részletesebben.
A vágás mindig egy gyötrődés, elsősorban azért, mert izgulok, hogy minél gyorsabb legyen. El szoktam vágni a kezem, minimum egyszer, a férjem már vett nekem lánckesztyűt is, de abban nem tudok dolgozni. Maguk a mozdulatok nem nehezek, csinálni kábé ugyanolyan rossz, mint nézni, mert a trauma az a távozó élet képe, nem egy késvágás. A halál attól lesz humánus, hogy azonnal megszakad az agyműködés. Ennek nem felel meg sem a hagyományos nyakelvágós-kivéreztetéses halál, sem az elektrosokkolás (olyankor még érez fájdalmat, csak nem tud mozogni). Megfelelne a paramétereimnek a baltás-fejlevágós, csak képtelen vagyok kivitelezni. Ezért a csirkénél és a tyúkoknál a seprűnyéllel-fejet-leszorítós módszer vált be: egy finom rántás és megszakad a gerincvelő és az agy kapcsolata. Ugyanez a módszer kacsánál, libánál, pulykánál lehetetlen, miattuk vettem egy kis pisztolyszerű szerkezetet, amiben egy erős rugó kicsap egy kis fém pöcök egy hüvelyből, ami azonnal roncsolja a koponyát, bezúzza az agyat.
Vágásra felkészülve (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Az ölés után jöhet enyhén reszkető lábakon a kivéreztetés, a forrázás, a tollfosztás, majd a zsigerelés. Ennek a szakasznak a kulcsa a víz hőmérséklete. Ha túl forró, szakadni fog a megfőtt bőr és még bele is szorulnak a tollak, ami a kacsáknál különösen problémás a zsíros bőr miatt.Ha túl hideg, akkor meg tépkedheted, amíg a toll szét nem vágja a kezedet, nem haladsz. A kezdők számára különösen összezavaró, hogy a különböző korú és fajú állatoknak különböző hőmérsékletű kopasztóvíz kell. A tyúknak több, a csirkének és a kacsának kevesebb, de utóbbinál is korfüggő. A csirkéknél és a kacsáknál szerintem a 63 Celsius fokos vízben való ütemes mártogatás a legjobb, körülbelül egy percig. A tyúkoknál lehet akár lobogó forró vizet is használni, de folyamatosan ellenőrizni kell (sorrendben) a tollak állapotát: először a farktollakat kell belógatni, utána a szárnytollakat, utána a lábakat és végül a mellet-hátat. Egyszerűbb dolog kicsit hosszabban bent hagyni 60-66 fokos vízben, mondjuk 2-3 percig.
Ha jól dolgoztunk a forrázásnál, akkor a kopasztás elvileg 2-3 perc is lehet, bár nekem még sose sikerült 20-30 perc alá levinnem, de valószínűleg még mindig béna városi lány vagyok, na. Valahogy mindig van szöszmötölés a végén, bár van, aki arra már inkább perzselőt vet be. Mindenesetre a tollfosztás a türelemmunka, a zsigerelés viszont merő technika. Amikor ügyes vagyok, egyben ki tudom húzni a tyúk egész belsejét, ami azért jó, mert akkor nem lehet véletlenül belevágni a vastagbélbe, aminek a baktériumflóráját az ember nem akarja a húson látni. A húst megsütjük, az nem jelent élelmiszer-biztonsági kockázatot, a probléma azzal van, amikor a nyers hús bekerül a hűtőbe és az óvatlan pakolászás közben az ember csirkés kézzel fogja meg mondjuk a kígyóuborkát. Na abból azért lehet gond. Szóval a megfelelő konyhai higiénia (külön nyers húsos vágódeszka, pl.) főként a nyersen fogyasztott dolgok miatt fontos. A vágás végére marad a két legundibb rész: a belek és tollak elásása valamilyen ragadozóbiztos helyen, illetve a takarítás. Alapvetően a napsugárzás UV-jének fertőtlenítő hatása és a takarítás miatt is érdemes ezt az egész műveletet szabad ég alatt csinálni.
A kacsák tollfosztása különösen nehéz, van, amikor már az epilátort is bevetem, erre legalább jó (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
A húsevés dilemmája
Kevés tudományos kétség van azzal kapcsolatban, hogy az ember biológiája alapvetően azt diktálja, hogy egy nap körülbelül testtömegkilogrammonként 0,8 gramm fehérjét fogyasszunk el, de ez valójában nem olyan nagyon sok: egy ötvenkilós nőnek 40 g, s egy százkilós férfinek is csak 80 g. Három tojásból egy rántotta kipipálja a női adag felét, egy vékonyka csirkemell a másik felét. A százkilós férfinak valószínűleg fog kelleni mellé még egy csirkecomb és egy kis felvágott is. 200, illetve 400 g szárazbabból készült főzelék is teljesíti a fehérjeigényt. Szükségünk van az állati fehérjéhez kötött B12-re is, szóval az evolúció arra szánt minket, hogy „egy kis” állati fehérjét fogyasszunk. De az evolúció sok olyan dologra szánt minket, amire nemet mondunk, vagy akár törvényileg tiltunk, szóval ez nem érv szerintem.
Manapság sokan vitatják, hogy szükségünk van-e állati fehérjére, három alapvető irányból közelítve: az egyik gondolatmenet, hogy miért kellene életek és szenvedés árán etetni az emberiséget, amikor a mai élelmiszerbőségben erre lenne is más út (vegetáriánus étrend). A másik, hogy különböző hosszú távú dietetikai vizsgálatokban nagyon leszerepelt a húsfogyasztás, különösen a vörös húsok fogyasztása, számos betegség előfordulása valószínűbb azoknál, akik (több) (vörös) húst esznek (egészséges étrend). A harmadik a legújabb: a klímalábnyom-számításokban nagyon magas szén-dioxid-kibocsátás kapcsolódik a hústermeléshez (bolygómentő diéta, vegán étrend, teljes növényi étrend).
A megfelelő költőhelyszínben néha nem értünk egyet a madarakkal – ez a néma kacsa például a csirkeól tetejét választotta ki (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Körbejárva a témát az elmúlt jó öt évben, amióta tyúkot tartunk, mi arra jutottunk: sok érv szól az állatok tartása és elfogyasztása mellett.
Az egyik, hogy valójában az állatok nitrogéngyűjtögetése (pl. a tyúkok felcsipegetik a rovarlárvákat, belerakják a tojásba fehérjék formájában) kerek rendszert alkot a természetben a növénytermesztéssel. Biokertünkbe még úgy is importáljuk a szerves anyagot, hogy a madaraink trágyáját felhasználjuk. A nagyüzemi állattartás és a növénytermesztés klímaterhét részben éppen a növény- és az állattartás szétválasztása okozza. A természetben az állat kakáját az élővilág bedolgozza a talajba, növelve annak termékenységét, megkötve jelentős mennyiségű szenet a talajban. A trágyából a nitrogént felveszik a növények, azt megeszik az állatok és egy többlépcsős táplálékláncon szépen „megfogja” a bioszféra a szerves anyagot, kiszedi a levegőből.
A trágya csak akkor válik problémává, ha túl sok kerül belőle egy helyre, mint például amikor több tíz- vagy akár százezres lélekszámú nagyüzemi csirketelepekről beszélünk, ahol óriási ventilátorokat járatnak az ammónia ellen, és teherautóval kell elszállítani valamiféle feldolgozásra a trágyát (vagy gyűjteni, mérgező szigeteket kialakítva.)
A poroló a csirkewellness netovábbja (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Hozzá kell tenni: a hagyományos egy négyzetméter per madár méretezésű tyúkudvar sem elég laza betelepítési sűrűség ahhoz, hogy ne égesse ki a madarak trágyája a növényzetet. A francia gourmet csirkéknél 2 négyzetméter legelőt számolnak madaranként, de valójában a terület szervesanyag-tárolási képessége szempontjából a rotációs legeltetés a legjobb megoldás, amelynél naponta továbbhajtják az állatokat, és 2-4 hétig regenerálódhat a trágyázás után a növényzet. Ebben az esetben minimum 10 madaranként kell egy négyzetméter, heti továbbhajtás esetén madaranként hetente 2 négyzetméterrel érdemes számolni, de persze csak 3-4 hetente szabad ugyanoda visszavinni őket. Ez az a mennyiség, amit egy terület elbír csirkéből, valójában: egy 500 négyzetméteres legelő hosszabb távon valójában csak 50-60 csirke trágyáját tudja hasznosítani trágyatúlterhelés nélkül. Tehát a trágya (és a trágya brutális klímaterhének) problémája valójában egy aránykérdés. Attól kellene függnie, hogy mennyi csirkét termelünk, hogy mekkora a rendelkezésre álló legelő. Rögtön nem ennénk annyi csirkemellsonkát…
A másik a személyes felelősségvállalás kérdésköre. Mi elfogadtuk, hogy nem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Szeretünk húst enni és nem szeretnénk feladni és elvállaljuk, hogy ettől kevésbé vagyunk jó fejek. Viszont húsevés és húsevés között is óriási különbség van. Az állatok élete sokkal hosszabb, mint a haláluk. Fontos a halálukat humánusan csinálni, de sokkal fontosabb, hogy hogyan élnek előtte. Ezért az energiáimat elsősorban arra irányítom, hogy az életük legyen jó, ahogy én értelmezni tudom ezt a fogalmat helyettük. Élhessenek úgy, hogy lássam rajtuk az örömet. Mikor látom ezt rajtuk? Amikor laposakat pislogva napoznak elnyújtózva a porfürdőben. Amikor kinyitom az ajtót és hanyatt-homlok rohannak a legelőre, viccesen billegve. Amikor van jó kaja, tiszta víz, árnyék, napsütés és szél borzolja a tollaikat. Ha eső után lehet menni gilisztázni és lehet a cseresznyefa alatt bogarászni a lárvákat. Ha nincsenek egyedül, de annyira sokan sem, hogy állandó balhé legyen. Ha tiszta a rangsor, stabil a stáb. A klónozott húst abszolút megfontolnánk, mert idegenkedünk ugyan tőle, de nem jár ezeknek a kicsi életeknek a kioltásával.
A tiszta, friss, hűvös víz alapvető szükséglet (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
A harmadik pedig az, hogy egészségügyi szempontból a hús egy fontos erőforrás-koncentrátum. Az állatok begyűjtik a rovarlárvákból a nitrogént, a levelekből az omega-3 zsírsavakat és a karotinoidokat és mindenféle bioaktív anyagot és letárolják a saját testükben. Ezekért a fontos erőforrásokért kvázi nekünk nem kell megdolgozni, nem kell egész nap rágicsálnunk, mint egy gorillának, ezért marad időnk festeni és cikket írni és orvosnak tanulni. A közép-európai étrendben az omega-3 zsírsav aligha származott valaha is lazacból, sokkal valószínűbb, hogy a legelő állatok zsírjával vették fel a felmenőink. Ha az állataink egy vegyes legelőn legelészhetnének, ahelyett, hogy egy zárt, sterilnek szánt térben, elhullott társaik közt feküdnének, alighanem sokkal egészségesebb lehetne az egész társadalom. (Hozzá kell tenni, hogy minden dietetikai kutatáshoz a bolti élelmiszereket használják, ki tudja, hogy a húsfogyasztás káros összefüggéseiből mennyi tudható be annak, AHOGY tartjuk az állatainkat…)
Úgy gondoljuk, hogy nem kell jobbnak lennünk annál, amilyenek valójában vagyunk, mert az valójában képmutatás lenne és az ember biológiai értelemben – kicsit – ragadozó, főleg növényevő, vagyis egészen pontosan mindenevők. Erre adaptálódott a bélrendszerünk, a mikrobiómunk, így működik jól az immunrendszerünk. Nem ragadozók vagyunk. A ragadozóknak a habitusa és az élettartama is egészen más: a más állatok által húsba koncentrált élelmiszerben sok a méreganyag is, emészteni is nehezebb, a ragadozók nem véletlenül esznek ritkán, alszanak sokat és tulajdonképpen nem is annyira hosszú az élettartamuk a legtöbb esetben. Nem is tisztán növényevők, bár a kérődzőkön kívül kevés állat az, akit ma annak tartunk. A tyúkoknak a diétájuk kalóriatartalma tekintetében 20%-ában van szükségük fehérjére (és valójában ők is preferálják az állati fehérjét a növényivel szemben, a gilisztát a borsóval szemben), ez egy elég gyakori arányszám az élővilágban.
A kézhez szoktatás cukinak tűnik, de vágásnál amúgy nagyban csökkenti az állat stresszét, ha nem akkor veszik először kézbe (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
A negyedik tényező a döntésünk mögött, hogy a bolygómentő étrend valójában nem veszi figyelembe, hogy nem egyformán hasznosul például a tojásban lévő fehérje és a babban lévő fehérje. Erről még 2021-ben írtam a Mesék a piacról sorozatban. Nekem az állt össze, hogy a csak növényi alapú fehérje a klíma védelme szempontjából egy tévút: a növényi fehérjékből annyit kellene fogyasztanunk, amennyit talán a bolygó meg sem tudna termelni. A valódi megoldás szerintünk az, ha normális életet élő, normális halált elszenvedő állatokból ennénk viszonylag keveset, méltósággal és hálával azért, hogy valaki akaratán kívül az életét adta azért, hogy mi jobb egészségben élhessünk tovább. A valódi megoldás, ha megkeressük a technológiai és társadalmi megoldásokat arra, hogy az állattartást újra természetközeli, növénytermesztéssel kombinált rendszerekben tudjuk végezni.
Embermászás (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Mindebből az is következik, hogy a felesleges húsfogyasztás dupla bűn, dupla karmikus teher, hogy nagyon spirituális legyek. Ezt akkor érzem át magam is a legjobban, amikor eljön a vágás napja és pofán vág a saját mortalitásom is. Ahogy az élő és halott csirke húsát ugyanúgy vágja a kés, ugyanúgy vágná az enyémet is, élve vagy halva. De tűröm a diszkomfortomat, sőt, hálás vagyok érte. A bőrömön érzem, az orrommal szagolom, a körmöm alól sikálom a halált, amiben egyszer majd nekem is részem lesz és én is hasonlóképp etetem majd a környezetemet az általam az életem során összegyűjtött erőforrásokkal. Merni kell nem félrenézni a halál elől, ez nehéz. Mind porból lettünk és porrá leszünk, csak a gyerekek gondolják, hogy ez nincs így. De mi legyünk felnőttek.
A valódi felnőtt mércéje a húsfogyasztásban – és oly sok minden másban – az őszinte mérlegelés és az önként vállalt mértéktartás, a kényelmetlen korlátok vállalása egy nagyobb jó érdekében.
A cím a Napirajz ezen epizódjából származik, de szerintem jól kifejezi, hogy még a sorozatgyilkosnak is kell az „extra” anyag, amikor ölni megy, mert ölni nehéz és ez így van jól, ne is legyen könnyű.
E heti kerti feladataim:
Vetés: (3 munkaóra)
- fehérrépa + paszternák (újra)
- korai kukorica
- zöldbab
Kiültetés: (13 munkaóra)
- fólia uborka, dinnye, paprika
- friss paprikás ágyás
- tárolási paprikás ágyás
- zeller + póré
- cukkini + edemame
- uborka + sárgadinnye
- brokkoli
- karfiol
- káposzta
- kelbimbó
- brokkoli
- sütőtök + futóbab + dinnye a tyúkudvar tetejére futtatva
Egyéb (5):
- paradicsomok kötözése a fóliában
- borsó gyomlálás / gombakomposztozás
- 4 öntözőkeret összerakása
- lakóház körüli kert beültetése, fű trágyázása
- Állatok (15):
- vágás (kb. 10 db)
- villanypásztor beüzemelése
- inkubátor elindítása
- nyulak elválasztásának megkezdése
- beteg szemű nyuszik gyógykezelése
Farmhub: (3)
- hoop house vízmérése, átszerelése
- palántaöntözés (újra) automatizálása
- cucumbers és pariöntöző ugly duckling bekötése
- hoop house ugly duckling árnyékolása / teszt
- venturi cső bekötése és tesztje
- villanypásztorra fogyasztásmérő
- villanypásztor javítása
- 2 db összekötő doboz beszerzése villanyboltból
Mindösszesen kb. 40 munkaóra (ezen a héten némi segítséget fogok igénybe venni!)
A múlt heti menü:
꧁ Hétfő ꧂
Kurkumás-mentás-kókuszos csicseriborsó-ragu spenóttal,
Sertéspörkölt tojásos nokedlivel és ecetes salátával
꧁ Kedd ꧂
Kurkumás csicseriborsóleves spenóttal
Thai sült rizs rákkal
꧁ Szerda ꧂
Mentás zöldborsókrémleves
Mikrós lazac sütőtökös gnocchival és brokkolival
꧁ Csütörtök ꧂
maradék
꧁ Péntek ꧂
Kolbász, hurka, krumplipüré és savanyúság
꧁ Szombat ꧂
Mentás lencseleves, chilis bab
꧁ Vasárnap ꧂
Éttermeztünk
(A menühöz tartozó receptekből felteszek párat a Kertkaland oldalára #alaplébisztró hashtag alatt.)
Vetőmagtól a villáig – A sorozat korábbi részei:
-
- Vetőmagtól a villáig: háztáji gazdálkodás kapálás nélküli kerttel és RFID-chipes tyúkokkal
- Vetőmagtól a villáig: íme a három dolog, amitől minden kiskert sikeres lehet
- Vetőmagtól a villáig: így lehet instant ebéded a varázsszekrény segítségével
- Vetőmagtól a villáig: itt a tavasz, dr. Kert újra rendel!
- Vetőmagtól a villáig: százezreket spórolhat meg, aki gyümölcsfákat telepít
- Vetőmagtól a villáig: végre kiderül, miért a nyuszi hozza a tojást!
- Vetőmagtól a villáig: ha még nem ettél csalánt, most van itt az ideje
- Vetőmagtól a villáig: a csirketartási problémák, amikről sosem akartál tudni (megoldásokkal)
- Vetőmagtól a villáig: a top 30 kedvenc paradicsomfajtám, indoklással
- Vetőmagtól a villáig: fogadjunk, hogy rosszul tudod, mikor van az eper szezonja
- Vetőmagtól a villáig: segítség, itt a spanyol invázió!
