nlc.hu
Horoszkóp
Angyali üzenet

Heti angyalhoroszkóp 2022. május 24–30. – Sikeres kommunikációddal nemcsak elismerést, de pénzt is szerezhetsz

Szívesen dolgozol egyedül, éppen ezért képes vagy arra is, hogy a vezető pozícióval együtt járó, magányos döntési helyzeteket is jól kezeld. Az elkövetkező hetekben a legfontosabb, hogy elfogadd a mások nyújtotta baráti jobbot. Sok értékes kapcsolatot építhetsz, amelyek hamarosan kamatozni fognak.

Az angyalok szerint az emberi kapcsolatokban, a hivatásban és a magánéletben is jelentős szerepet kap a kommunikáció, az egymás felé fordulás. Személyiséged pedig épül. Egyre szebb és jobb tulajdonságokkal gazdagodsz. Persze csak akkor, ha nem téveszted el az irányt. Itt az idő és az alkalom, hogy magadba mélyedj, és terveket szőj az angyalhoroszkóp szerint.

Kos

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten szerencsésnek mondhatod magad. Uralkodó bolygód, a Mars most kitűnő hatással lesz rád. Energia, akaraterő, feldobott hangulat a jutalmad. Anyagi területen kissé könnyelmű vagy, de a Kos jegyűek amúgy sem verik fogukhoz a garast. Kollégával vagy rokonokkal szemben nem fogod vissza magad. Ami a szíveden, az a szádon. Ez a hét nagyon jó hatással lesz a szellemi képességeidre. Elsősorban akkor segít, ha vizsgázol, vagy éppen olyan elfoglaltságod van, ahol az intellektus és a diplomatikus magatartás elengedhetetlen.

Bika

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten a párkapcsolatodra kell fókuszálni. Azt érzed, jó lenne nyugvópontra jutni. Kimondva vagy kimondatlanul, de mindketten egymást hibáztatjátok. Hivatásodban érdekes fejlemények várhatók. Sok a feladat, de meg is becsülik a kitartásodat. A jó pozíciódat megőrizheted, ha nem akarod bebizonyítani a felettesednek, hogy okosabb vagy, mint ő. Hétvégén nagyon sok dolgod akad. Talán nem is darabszámra lesz sok, hanem annyira meg akarsz felelni az elvárásoknak, hogy mindent többszörösen ellenőrzöl és a végtelenségig csiszolsz. De ne felejtsd el, hogy a szombat vagy a vasárnap arra való, hogy pihenj és feltöltődj.

Ikrek

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten uralkodó bolygód, a Merkúr most elsősorban a hivatásod területét élénkíti. Elsimítja az esetleges félreértéseket is. Sikereket akkor érsz el, ha mindent nagyon komolyan veszel. Valószínűleg egyszerre többféle területen is helyt kell állnod. Kísérletező természetednek nagyon megfelel ez a helyzet, de fontos, hogy ne csak a felszínt ismerd meg, hanem mindennek járj utána alaposan. Külfölddel kapcsolatban, akár munkáról, akár utazási tervekről van szó, informálódj és tartsd be a szabályokat.

Rák

Az angyalok azt üzenik, hogy ez a hét felpörgeti az érzelmi életedet. Szenvedély ébred benned, ha egyedülálló vagy, de a kapcsolatban élők számára is sok szép szerelmi élményt ígér. Amennyiben a párod munkahelyváltásban gondolkodik, az együtt gondolkodás helyett viták alakulhatnak. Hivatásodban megnyílhat az a kapu, amelyen keresztül nemcsak lehetőség, de pénz is az utadba kerülhet. Az erőszakos Mars halad éppen a születési jegyedben. A te személyiségedtől távol áll minden, ami durva. Sokkal inkább a megértés az, ami jellemez. Most azonban segítségül hívhatod ezt a harcias égitestet. Sokat lendít az elhatározásaid kivitelezésén, és akkor is partner, ha valaki túlságosan ki akar használni.

Oroszlán

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten az otthonod rendbetétele, a kreativitás és a napi munka köt le. Ezek így mind egyszerre. Szerencsés, aki éppen a lakását alakíthatja, de az is jól jár, aki a napi rutinban is képes a szépet meglátni. Hétvégén a baráti társaságban te lehetsz a békebíró, hozzád fordulnak tanácsért. Ez a helyzet legyezgeti a hiúságodat. A párkapcsolatodban is előfordulhat, hogy te leszel az, aki kimondja a döntő szót. Legyen ez a pont minden vita végén. A főnököd időnként elfelejti, hogy mit ígért, de ha figyelmezteted, akkor azt rosszul fogadja – próbálj meg szót érteni vele!

Férfi és nő egyetért

Egyetértésben (Fotó: Unsplash)

Szűz

Az angyalok azt üzenik, hogy minden kapcsolatban, lehet az partner- vagy üzleti, sokat segít a héten a higgadt helyzetfelismerés és a jó kommunikáció. Szükséged is lehet ezekre a tulajdonságokra. Ha párkapcsolatban élsz, a kedvesed rokonai okozhatnak feszült pillanatokat. Pénzügyek területén kétszer is gondold meg, hogy mire költesz. Könnyen lehet, hogy rábeszélnek valamire, ami értéktelen. Alaposan fontold meg, hogy kinek mit mondasz. Olyan csattanós választ kaphatsz, hogy hosszú időre megsértődsz. A te születési jegyedre elsősorban a türelem jellemző, ezért most sem érdemes kapkodni. Ami valóban fontos, az megvár.

Mérleg

Az angyalok azt üzenik, hogy szenvedélyes, vonzó, a kapcsolatokban sokszor követelődző lehetsz a héten. Nehéz dönteni, ha válaszút elé kerülsz. Most olyan a helyzet, hogy hiába is intenének türelemre. Ösztöneid hajtanak előre vagy éppen sodornak valahová, ismeretlen vizekre. Még néhány napig tiéd a pálya. Élvezd az intellektuális kihívásokat, és ne utasíts el semmilyen felkérést, ahol a tudásodra lehet szükség. A hétvégi családi összejövetelen valaki próbára teheti a türelmedet. Az átlagnál sokkal mozgékonyabb leszel, és mindenfélébe belekapsz. Semmit nem viszel végig. Anyagi területen, ha körültekintő vagy, sokkal több lehet a bevételed, mint amire számítottál.

Skorpió

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten a Hold a kalauzod. Eleinte érzelmileg befolyásol, majd a pénzügyeidet öleli körbe. Otthonodra vagy családtagokra költesz. Ez nem okoz gondot, sőt inkább a biztonság tudatát adja. A hét második felében a kapcsolataidat kezded megvizsgálni. Lehet, úgy érzed, túl sok gondolatodat adtad ki. Ezután másképpen lesz. A megfontoltság az élet minden területén hasznodra válik. Minden cél elérhető, ha megérted az önfegyelem szükségességét. Az előtted álló néhány napban ebből a témakörből kaphatsz leckét. Az már csak rajtad múlik, hogy a képzeletbeli vizsgán jeles vagy csak elégséges eredményt tudsz felmutatni.

Nyilas

Az angyalok azt üzenik, hogy élvezd ki a helyzetet, mivel a születési uralkodód, azaz a Jupiter segít, hogy újabbnál újabb kapcsolatokat alakíts ki. Ezek elsősorban nem személyesen, hanem az online térben köttetnek, de talán éppen ez adja meg azt a pluszt, ami téged jelenleg éltet. Hivatásod területén feszültebb, de egyben pezsgőbb is lesz a helyzet, mint általában. Nagy szükség lesz a tervezőképességedre. Ne hagyd, hogy mások türelmetlensége vagy túlzott optimizmusa tévútra vezessen. Saját intelligenciád és gyakorlati érzéked meghozza a kívánt eredményt. Támogatásra találsz a baráti körödben. Párkapcsolatban fontos a higgadt kommunikáció: előbb számolj háromig, csak utána szólalj meg!

Bak

Az angyalok azt üzenik, hogy a zodiákus jegyek sorából te vagy az egyik, aki a legjobban gazdálkodik. A héten lesz is miből. Meglepő helyről érkezhet pénz. Ha kisebb, ha nagyobb az összeg, te mindenképpen jól használod majd fel. A pénzre elsősorban az otthonodban lehet szükség. Amennyiben kreatív területen dolgozol, néhány otthoni munkaeszköz beszerzésére kerülhet sor. A születési jegyed hagyományos ura a Mars, most kezébe is ragadja az irányítást. A szerelem és annak minden velejárója lesz számodra a legfontosabb. Hatalmas a vonzerőd. Főleg a hét közepe hozhat új, romantikus kalandokat, esetleg olyan kapcsolatot is, ami hosszú távra kihat.

Férfi és nő átölelik egymást

Együtt (Fotó: Unsplash)

Vízöntő

Az angyalok azt üzenik, hogy a héten nagyon fontos ügyekben kell döntened. Azt is mondhatjuk, hogy sorsszerű események indulnak most el az életedben: a két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz még mindig a születési jegyedben vándorolnak. A kommunikáció területén pedig a Nap ragyog, és mellette ott a segítő Vénusz. Valami nagyon komoly újdonság van készülőben az életedben. Egész héten rajtad a világ szeme. Legalábbis nagyon sok nyilvános eseményen vehetsz részt, vagy olyasmivel foglalkozhatsz, ami nem marad a négy fal között. Párkapcsolati téren lehet néhány túlbuzgó vagy elhamarkodott lépésed, de szerencsére az idő neked dolgozik.

Halak

Az angyalok azt üzenik, hogy a megszokottnál sokkal nyitottabb, kommunikatívabb leszel. A lehetőségek szerint új ismerősöket találsz, de legalábbis több olyan helyzet alakul, amikor hasonló érdeklődésű emberek kerülnek a látóteredbe. Hamarosan te is egy fontos fordulóponthoz érkezel. A Nap és a számodra olyan fontos Hold együttállása érzékennyé tesz. Elsősorban a párkapcsolatban lehetnek feszültségek a héten. Ezek azonban elillannak, és sokkal több lesz a közös élmény és a közös cél, amelyek összekovácsolnak titeket.

Ezt olvastad már?

Ezt jelenti a 22-es mesterszám

Ez is érdekelhet 22-es mesterszám Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top