nlc.hu
Tuti Tippek

Karácsonyi mesevilág dekoráció

Felnőtt mesevilág! Így dekorálj karácsonykor, hogy ismét gyermeknek érezd magad!

Most igazán nagy szükségünk van a feltöltődésre, a biztonságra, arra, hogy egy picit visszatérjünk felnőttként is a mesevilágba. Olyan ötletes karácsonyi dekorációs megoldásokat hoztunk, amelyek ezt lehetővé teszik. Felejtsd el a Jégvarázst, mert ez a karácsonyi mesevilág a felnőtteknek szól (leginkább).

Kevés annál hangulatosabb időszak létezik, mint a karácsony környéke, ezért aztán nem véletlen, hogy szeretnénk mindannyian, ha igazán szép környezetben tölthetnénk az ünnepet. Előkerülnek tehát a díszek, a gömbök, a fényfüzérek és a gyertyák. Idén pedig még nagyobb hangsúlyt kap mindez, hiszen nemcsak nehéz hónapokon vagyunk túl, de a járvány vége úgy tűnik, sajnos nincsen a kapuban. Arról kérdeztük hát a szakértőt, hogyan varázsoljunk a meghittségen túl olyan varázslatot otthonunkba, melyet felnőttként is hangulatos mesevilágnak élhetünk meg.

Korcsolyába pakolt ünnepi virágok

Bár a legtöbben a karácsony hallatán azonnal a fára és az asztaldíszekre gondolunk, mégis érdemes már a növények, virágok és vázák környékén nekikezdenünk a készülődésnek. „Az amarilliszt személyesen is nagyon szeretem, mert tartós, nagyon szép és sokáig virágzik. Vagy jó választás a mutatós, klasszikus mikulásvirág is. Kiváló díszítés egy ünnepi lakáshoz – osztotta meg tippjét Kiss Ágnes dekoratőr, virágkötő és enteriőr. – De most már csodaszép vegyes összeültetéseket is lehet kapni, melyek a téli időszakhoz alkalmazkodó növényeket tartalmaznak. Keressük meg ehhez a régi faszánkónkat vagy retró bőrkorcsolyánkat, ezzel párosítsuk a virágokat bejárati ajtónk előtt, és már az otthonunkba érkezve mosolyt csal a látvány az arcunkra.”

Korcsolyából is lehet dekoráció

Korcsolyából is lehet dekoráció (Fotó: Profimedia)

Mézeskalács faluból legyen az asztaldísz

A dekoratőr szerint nem lőhetünk mellé azzal, ha hagyományos, természetben fellelhető alapanyagokhoz nyúlunk. A fahéj, a szerecsendió vagy akár egy illatosított gyertya is segít abban, hogy karácsonyi illat lengje be a lakást, és még jobban rá tudjunk hangolódni az ünnepre. „Ha egy üvegtál közepére helyezünk hosszan égő, nagy méretű gömbgyertyát, ezt pedig szárított gyümölcsökkel, fenyőágakkal, tobozokkal tesszük teljessé, az szép hangulatot ad” – javasolja Kiss Ágnes. Külön tipp pedig a szakértőtől, hogy ha nincs lehetőségünk virágüzletben, hobbiboltban beszerezni a szárított gyümölcsöket, akkor szeleteléskor áztassuk a narancs- vagy almakarikákat citromsavas vízbe, így nem fog majd szárításkor megbarnulni.

Diótörős dekoráció

Diótörővel és tobozokkal az ünnepi dekorációért (Fotó: Kiss Ágnes)

Süssünk mézeskalács házikót a gyerekekkel a DekorÁgi tulajdonosa szerint, tegyük a házacskát egy nagy tálcára, egészítsük ki színes, kis méretű diótörőkkel és őzikékkel, majd hintsük meg az egészet porcukorral! Készen is a mesevilág! Ha pedig még ennél is többre vágyunk, akkor akár egy komplett városkát is berendezhetünk a kicsik örömére, apró figurákkal, játékvonattal.

Mézeskalácsból készült dekoráció

Mézeskalácsból készült dekoráció (Fotó: Profimedia)

Régi mesék hangulata

A vallás kapcsán a klasszikus színösszeállítás természetesen a lila és rózsaszín, mely már az adventi koszorún is megjelenik. De szintén örökzöldnek számít a piros és arany párosítása, ami ünnepi és meleg hangulatot ad. Ha szívesen nosztalgiázunk, akkor a divatos díszítések előtti időszakot idézhetjük dióval, almával, tobozokkal, fakéreg darabokkal, hiszen a természetes anyagok különleges, mégis hagyományos hatást keltenek. „Személyes kedvencem kalapos dobozba vagy kopott kis fiókba készíteni kompozíciókat, melyek a régi időket elevenítik fel” – árulja el a szakértő. Ha te is így teszel, úgy érezheted magad, mint egy kisgyerek, aki a nagymama padlásán nézelődik

Karácsony mese dekoráció
Megnézem
Összes kép (4)

Felfedezés a jegesmedvékkel

„Ma már unikornisos, jegesmedvés díszek, rengeteg izgalmas forma teszi lehetővé, hogy eltérjünk a megszokottól, vigyünk egy kis őrültséget és vidámságot az ünnepbe” – mondja a dekoratőr. Hatalmas divat a havas, jeges világ ihlette hangulat, és egyre több bohókás darab is fellelhető az üzletekben. Jegesmedve, pingvin, szarvas, hóbagoly…, ezek a formák és figurák mind egy havas táj hatását keltik, melyhez kiegészítésként használjunk sok fehéret, jégkéket, ezüstöt. „Aki kedveli az extravaganciát, annak érdemes kipróbálnia a pávatollat díszként, illetve annak színeivel harmonizáló darabokat. Nagyon látványos, különleges lesz az összhatás” – folytatja Kiss Ágnes.

Jegedmedve dekoráció

A karácsonyi dekorációnak nemcsak a rénszarvas lehet a sztárja, hanem a jegesmedve is (Fotó: Profimedia)

Így kerüld el a csicsát!

A dekorációnál fontos, hogy figyelembe vedd otthonod adottságait. Ha sok a tágas tér, akkor nem kell spórolnod a különböző látványelemekkel, zsúfolt lakásban viszont egy-egy nagyobb látványelem nem fog eltörpülni. Amennyiben otthonod a színeit tekintve minimalista és letisztult, akkor a karácsonyi dekor színessége szuperül feldobhatja a lakást, domináns színű fal vagy szőnyeg esetén viszont jól teszed, ha figyelembe veszed az összhangot, és hasonló tónust, vagy kiegészítő színeket választasz. Klassz párosítás például a zöld mellé a rózsaszín és rozéarany, vagy például a türkiz mellé a fehér és ezüst.

Élvezd ki a fa örömét

Ma már a díszek többségét úgy árulják, hogy egymással harmonizáló, több árnyalatú színt párosítanak össze a dobozon belül. De persze könnyen lehet, hogy meglévő dekorációdból gazdálkodsz. Hogy mire kell odafigyelned a karácsonyfa esetén? Jó hírünk van: a szakértő szerint tulajdonképpen semmire, inkább élvezd ki a sok lehetőséget és a kreativitás örömét. „Megint divatba jöttek azok a karácsonyfadíszek, amelyek mindenféle figura és szín formájában egymás mellé párosíthatók. Megfér egymás mellett a gömb, a kisautó és a krokodil. Azt javaslom, hogy lazítsunk, legyünk bohókásak, éljük meg a melegséget és vidámságot, ebbe pedig tökéletesen passzol egy nagyon változatos díszekkel ékesített fa – fejti ki Kiss Ágnes. – Nézzük csak meg Amerikát! Úgy feldíszítik a házakat, hogy az lecsapja akár az egész város biztosítékát is” – teszi hozzá nevetve, és emlékeztet, a karácsonyfát érdemes gyermeki tekintettel nézni, amiben egyéniségünket is kiteljesíthetjük, határok nélkül. Túlzások tehát nincsenek, mindössze egyéni ízlés kérdése, hogy visszafogottabb, vagy harsány stílus mellett döntesz.

Olcsó trükkök és ötletek

A játékos és színes dekorációkhoz az enteriőr ötlete szerint bátran használhatunk lejárt, vagy a családnak egyébként sem ízlő, színes cukorkákat, gumicukrokat, bonbont. A színes nyalókák és színes szalagok derűs és ünnepi hangulatot adnak, persze módjával használva. Remek ötlet az is, ha a narancs héját megpucolod, majd picike mézeskalács-szaggatóval karácsonyi formákat készítesz belőle, és így szárítod meg, vékony kartonpapírra ragasztva, hogy ne pöndörödjön fel a széle száradás közben. Az elkészült forma ezután a fán, az asztalon is kedves látvány. Szintén jó ötlet szalagokkal feldobnod meglévő ajtódíszed vagy koszorúd, hiszen egészen újjávarázsolhatod vele a tavalyi és régebbi darabokat. Az ünnepi hangulathoz pedig elég akár egy kedves manócskát is az ajtóhoz ültetned. Ha ennél mégis nagyobb és látványosabb kiegészítőkre vágysz, akkor sem kell vagyonokat költened! Mint Kiss Ágnes elárulta, van lehetőség ezek bérlésére is, így sokkal olcsóbban megúszhatod az ünnepi készülődést, mégis pompázhat az asztalodon például egy nagy, elegáns, aranyozott gyertyatartó vagy gyönyörű huzat egy szép masnival a székeiden.

Karácsonyi dekoráció tobozból

Olcsó karácsonyi dekoráció tobozból (Fotó: Profimedia)

Meleg fények

Rengeteg formában lehet már kapni égősorokat, akár kinti, akár benti dekorációnak. Meglévő fényfüzérünket viszont magunk is felhasználhatjuk csodaszép díszként. „Üvegből készült hengervázába helyezzünk műhavat vagy sót, néhány tobozt, diót majd mehet közéjük az elemes ledfény” – mondta el a legegyszerűbb, mégis nagyszerű trükköt a szakértő.

Erre figyelj, hogy ne lőj mellé

Bár a fa kapcsán a díszítésben nincs határ, a lakás dekorálásakor a harmónia és az összhang sokat számít. Ahogyan az egyes elemeknél a szimmetria is. Ha házilag készítesz néhány dolgot, jól teszed, ha minőségi alapanyagokat szerzel hozzá, hiszen akkor lesz meg a kívánt eredmény. Mivel karácsonykor nem csak az izzósorok, de a gyertyák fényei is megszokott, fontos szereplők, ezért mindig szentelj kellő figyelmet a tűzbiztonságnak is. És ne feledd, kevés gesztussal is teremthetsz szépséget! Az ünnepi asztalon akár már olyan apróság is sokat jelent, ha kristálycukorba mártod a poharak peremét, vagy masnit kötsz az összetekert szalvétára. A lényeg, hogy éld meg a készülődés örömét, és élvezd az ünnep meghittségét stressz nélkül, szépségben és szeretteid között.

Adventi dekorációk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top