Ovis ajándékozás: megérdemlik az elismerést a dadusok is!

Tizenéves anyaságom alatt láttam már, azt hiszem, mindenféle pedagógusajándékot: adtunk korcsolyát, könyvjelzőt, gyerekek által összetapicskolt pólót, fotóalbumot… a legvadabb ötlet talán az volt óvodában, amikor az egyik szülő felvetette, hogy legyen az év végi ajándék egy külföldi utazás az óvónéniknek. Ezt szerencsére egyhangúan leszavaztuk, mert azért mégis, ne már, ettől nemcsak a szülők pénztárcája, de az óvónénik is zavarba jöttek volna.

Az évnek ez az időszaka elég vérzivataros, vitáktól terhelt, csak úgy izzanak az ovis csoportok levelezőlistái, keresve a legjobb, legmenőbb, legegyedibb ajándékokat az óvónőknek, mert ki kell fejezni, mennyire hálásak vagyunk azért, hogy életben tartották a gyerekeinket egész évben. Mi aztán tudjuk, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű feladat, pláne, ha az életben tartáson túl még nevelés is folyik.

Márpedig folyik, hiszen mindennap új mondókával, versikével, énekkel tér haza a gyermek, amit könnyes szemmel hallgatunk két tányér között az esti mosogatás közben. Szóval hálásak vagyunk, ezért ajándékozunk. Megszoktuk már, nem is kell lemondani róla, úgyis folytatódik majd ez a szép hagyomány egészen az érettségiig, és csak azért nem tovább, mert a huszonéves gyerekünk már körberöhögne, ha még mindig ott akarnánk zsezsegni a professzorai körül a kis ajándékzacskóinkkal.

De az ajándékozásból ne felejtsük ki a dadusokat sem!

A játszótéri beszélgetéseim során felmértem a helyzetet, amit ezennel kikiáltok általános közvéleménykutatásnak: a dadusok fele-fele arányban kapnak, illetve nem kapnak ajándékot. Ez pedig kevés. Szívem szerint indítanék is egy „Igazságot a dadusoknak!” mozgalmat, mert azt gondolom, bőven megérdemelnek ugyanannyi ugyanolyan ajándékot, mint az óvónénik.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Amikor rákérdeztem a játszótér anyáinál, hogy mégis miért nem adnak a dadusnak év végén ajándékot, akkor az volt a válasz, hogy azért, mert ő nem csinál olyan sok mindent a gyerekekkel, mint egy óvónő. Ezért fontosnak látom leírni, hogy mit csinál egy dadus: minden gondozási feladat az övé. Ez azt jelenti, hogy azokat a feladatokat, amiket apa sem hajlandó megcsinálni otthon, mert az fúj és undorító, mind a dadus végzi az oviban, csak nem egy, hanem rögtön harminc gyerekkel.

Mik azok a gondozási feladatok?

Például az, hogy kitörli a kakis fenekeket, megteríti a gyerekeknek az asztalt, ad még egy vajas kiflit, feltörli a kiömlött kakaót – mert úgyis kiömlik –, segít a gyerekeknek öltözni, feltúrja az összes oviszsákot, hogy találjon a hőmérsékletnek megfelelő öltözéket, mert anya már megint csak hosszú nadrágot vitt be, pedig 28 fok van.

Felsöpör, elpakol, kitöröl, megtöröl, kiszolgál, ugrál, almát vág, epret csumáz, vigyáz a testi épségükre, odafigyel, hogy elég vizet igyanak, megmossák a kezüket, ne túrják az orrukat, és főleg ne egyék meg a taknyukat. Ez mind a dadus feladata. Egy gyerekkel is fárasztó, hát még sokkal.

Nem arról van szó, természetesen az óvónők is beszállnak a gondozási feladatokba, amikor szükség van rá, és a dadusok is énekelnek együtt a gyerekekkel, nem lehet a kétféle feladatkört teljesen kettéválasztani. De éppen ezért ha az óvónők kapnak ajándékot, akkor az a dadusoknak is jár, mert ugyanúgy részt vesznek a gyerekeink életben tartásában, gondozásában, nevelésében, és ugyanúgy megérdemlik érte a tiszteletet, mint kolléganőik.