egészségügyi dolgozók
Perinatális gyász: Az egészségügyi dolgozók is megélik az anya fájdalmát, még ha nem is tudják kifejezni
Túlterheltség miatt mondhatott fel legalább 30 egészségügyis a Semmelweis Egyetemen
Ennyi egészségügyi dolgozót bocsáthatnak el a kötelező oltás hiánya miatt
A gyerekek mentális egészségét központba állító ismeretterjesztő kampány indult
Kötelező oltás: haladékot kaptak az egészségügyi dolgozók
Sürgősségi Orvostani Társaság: Teljesítőképességük határán vannak az egészségügyi dolgozók
Orosházi COVID napló: így dolgoznak az egészségügyben dolgozók a pandémia alatt – videó
„Mindent megtettél, ennél többet nem lehet!” – Krízisvonalat indított egészségügyi dolgozóknak a Semmelweis Egyetem
Akár több tízezer forinttal is csökkenhetett az egészségügyi szakdolgozók bére
Túlterheltek az orvosok: volt olyan anyuka, aki 13 műszak után tudott csak szabadnapra menni
Sok egészségügyi dolgozó esik ki a munkából a pszichés terhelés miatt
663 kézzel írott köszönőlevelet küldött az autista tinédzser az egészségügyi dolgozóknak
Műkörömépítők lesznek vagy külföldre mennek a távozó egészségügyi dolgozók
„Ők is kiveszik a részüket a járványkezelésből” – a háttérben dolgozókon is segít a Fogjunkössze.hu
Müller Cecília: lassan lezárul az egészségügyi dolgozók oltása
Segítenél a járványban dolgozó egészségügyi dolgozóknak? Így tudod célzottan megtenni
Megható: több száz horgolt angyalkával lepték meg a miskolci kórház dolgozóit
Két hét alatt triplájára nőtt az elhunyt egészségügyi dolgozók száma
Mától veszélyhelyzet alatt tilos felmondaniuk az egészségügyi dolgozóknak
Ajánld fel a lakásodat egy fáradt egészségügyi dolgozónak!
Ingyenes lett a tömegközlekedés az egészségügyi dolgozóknak
Több mint ötezer egészségügyi dolgozó készül a felmondásra
Folyamatosan fertőződnek meg orvosok és dolgozók koronavírussal a győri kórházban