kiskorú veszélyeztetése
Tolvajmami: lopni tanította kicsi gyerekeit Nyíregyházán
Koszosan, éheztetve hagyta magára a 3 gyerekét, testükön már pelenkakiütések voltak – akár 7 és fél évet is kaphat az anya
Súlyosan elhanyagolták gyermekeiket, egyikük a nevére sem hallgatott, futni sem volt képes
Kábítószeres cigit sodortatott a 3 éves kislányával, kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a baranyai apát
Megevett egy levél epilepszia elleni gyógyszert a magára hagyott gyerek
Őrizetbe vettek két embert a Csepregen elhunyt kisfiú ügyében
13 éves diákját csábította el egy Pest megyei általános iskola tanára, az 56 éves férfit szexuális visszaéléssel vádolják
Visszamaradt a fejlődésben a kisbaba, olyan súlyosan elhanyagolta az anyja
Eltitkolták a hatóságok elől a fiuk születését, most mégis visszakapták őt a dusnoki oltástagadók
Elítélték a tatai nőt, aki magukra hagyta a gyerekeit, miután bepasizott
Kétszer is átadta a kormányt hatéves fiának, jogerős ítélet született
Szülei órákra a lezárt autóban hagyták lányukat, akit a nyíregyházi rendőrök mentettek meg
Elhanyagolta és veszélyeztette 4 gyermekét az alkoholista pécsi házaspár
Felfüggesztett börtönt kapott a hatéves fiát vezetni engedő férfi
Kisbabájával az autóban száguldozott és ordítozott a 2-es úton egy férfi
Pizsamában szökött ki az utcára a soroksári kisfiú, vádat emeltek az apja ellen
Megetették és tisztába tették az elhanyagolt csecsemőt a budapesti rendőrök
Megszólalt a kormányhivatal a nem anyakönyvezett gyerek ügyében
Nyomoznak a szülők ellen, akik nem anyakönyvezték a babájukat
Hidegben, bűzben és mocsokban tartotta a gyerekeit a sellyei pár
Videó: unokáját lógatta le az erkélyről, hogy megmentse a macskájukat
Sírva nézték végig a gyerekek, ahogy szüleik kirabolnak valakit Pécsen
9 éves gyerek hívta ki a rendőrséget a szüleire