matematika
A férfi, aki 16-szor nyert a lottón csalás nélkül – a trükkje olyan egyszerű volt, hogy végül betiltották
„Kevésbé ismerik el a tudást, információt, ha egy lány mondja” – így boldogul Hanna, a TikTok matematikusa
Az 1-es szám annyira különleges, hogy több ezer évig nem is tekintették valódi számnak
Meghalt Gerőcs László
Mutatunk pár trükköt az iPhone számológépén
PISA-teszt: matematikából az eddigi legrosszabb eredményeket érték el a magyar diákok
Így lett az X az ismeretlen szimbóluma
Oroszország címerét használták egy matekfeladathoz egy hatodikos munkafüzetben
BKK-jegyekről szóló feladat is előkerült a matematika érettségin
Őszintén vallott Radics Gigi arról, miben nem tehetséges
„Egy rossz rendszerben kell jónak lennem” – Ivánkovich Anita matematikatanár
A katonatiszt, aki lemészárolta a családját, elmegyógyintézetbe került, majd ő lett korának egyik legnagyobb matematikusa
Nem értette a matekot a diák, a tanár megjelent egy táblával az ajtaja előtt
Ezeknek a csillagjegyeknek megy a legjobban a matek a suliban
Nemzetközi bajnokságot nyert a 7 éves magyar matekzseni
Hogyan kell százalékot számolni?
Fontos dolog derült ki a gyerekek matektanulásáról
A matekleckét próbálta elmagyarázni a fiának, majdnem belehalt
Cápajelmezben, Baby Sharkra tanít matekot az év tanára
Szolgálati lakást is adnak, csak jöjjön matematika tanár a balatoni faluba
196 osztás és szorzás egy perc alatt: ez a 10 éves kisfiú számol a világon a leggyorsabban
Rájött a rab, hogy imádja a matekot, a börtönből írt tanulmánya tudományos áttörés lett
Kvíz: Okosabb vagy matekból, mint egy ötödikes?