tanár
Sírásóként dolgozik a pályát elhagyó tanár, már a kiégés határán volt
Immár a Madách Színházban dolgozik az ország egyik legismertebb pedagógusa, Jocó bácsi
Egy új kormánytervezet szerint bruttó 400 és 1,5 millió között lesznek a tanári fizetések
Esküt kell tenniük a tanároknak a jövő évtől, csak így taníthatnak
Jocó bácsi elárulta, mihez kezd a felmondása után – az ország legismertebb pedagógusa a státusztörvény miatt hagyta ott a tanári pályát
Elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi: „A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe”
„István bácsi, maradjon!” – így küzd a leváltott igazgatójáért egy csepeli általános iskola
A kislány fülén és a fogain gúnyolódott a biológiatanár
„Jöjjenek ide a politikusok, és mutassák meg, mit kell csinálni” – Tanárokat kérdeztünk a státusztörvényről
Még a diákok is sztrájkolni kezdtek a tanár ellen, aki húsz éven át kerülte a munkát
„A félelem lett az úr” – tanárok őszintén arról, miért hagyják el a pedagógus pályát
Sorra mondanak fel a budapesti Eötvös gimnázium tanárai
Egy évig dolgoztak a diákok, hogy igazán meglepjék matektanárukat
Pénteken tárgyalja a státusztörvényt a parlament – Minden, amit tudni kell a tanárokat ellehetetlenítő javaslatról
Még egy ezrest sem ad az állam a kitűnő tanulók jutalomkönyveire
„Mind szakmailag, mind emberileg kiváló teljesítményt nyújt” – kollégái kiállnak az érettségi közben kirúgott tanárért
Mit NE adj a tanároknak az év végén ajándékba? A pedagógusok segítenek
Zokogott az anya, mert a tanárok szerint kutyaneve van a gyerekének
Érettségi közben rúgták ki a történelemtanárt Balatonalmádiban
Öt év börtönre ítélték a tanárát megkéselő győri diákot
„Annyira büszke vagyok erre az édes kicsi lányra” – együtt vett részt a félmaratonon kisdiákjával a gyógypedagógus
Börtönbe került a belga tanár, aki 200 kiskorú lánytól csalt ki intim fotókat
Szuperhősnapra a saját tanárának öltözött a másodikos kislány