tévedés
4500-an hívták fel a nőt, miután tévesen szerepelt száma egy e-mailben
Összecserélhettek két beteget a szolnoki kórházban: Mária véletlenül tudta meg, hogy édesanyja meghalt
Óriási baklövést követett el egy vendég az esküvőn
Saját boncolásáról talált leletet az EESZT-ben egy budapesti nő
Süteménynek nézte a szappant a boltban, az eladó reakciója mindent visz
Tévedésből halottnak nyilvánítottak egy beteget Romániában
Véletlenül rossz számlára utalt milliókat egy ausztrál nyugdíjas
Saját unokája helyett egy idegen gyereket vitt haza a nagypapa az óvodából
Raklapnyi csomagot kapott az Amazontól, pedig semmit sem rendelt
Foci-Eb: a francia válogatottnak akartak szurkolni a magyarok ellen, de Budapest helyett Bukarestbe repültek
Elkeverte a rendelését a Meki, életében először csirkét evett a skót vegetariánus
Meghalt két kislány, akiket az anyjuk tévedésből mérgezett meg Romániában
Fillérekért jutott báránycombhoz egy hibás mérleg miatt
Nem hat, „csak” négy adag vakcinát kapott az olasz nő
Véletlenül idősotthonba költözött egy 19 éves
Kis híján rossz menyasszonyt vett feleségül, mert egy másik templomba vitte a navigáció
Rossz házba vitte haza a mentőautó az idős asszonyt Walesben, és egy idegen ágyába fektették be
Hüllőnek nézte a fára akadt péksüteményt, még az állatmentőket is kihívta
Emberi hiba miatt kellett kidobni 15 millió adag vakcinát
14 évvel az esküvő után jött rá, hogy rossz menyasszonyi ruha van nála
Fatális tévedés: elcseréltek két holttestet egy bukaresti kórházban, csak a temetés után derült ki
80 ezerért rendelt a Mekiből, de valaki más fizetett helyette
Meghalt a koronavírusos nő Bukarestben, mert véletlenül lekapcsolták a lélegeztetőgépről