vesetranszplantáció
Műtét után két hónappal meghalt a férfi, akinek sertésvesét ültettek be
11 éve vár új vesére egy nő Angliában
Egykori ellenfele mentette meg a vesebeteg férfi életét
Kétszer mentette meg az anyja életét a szervei adományozásával
Férje veséjétől teljesen megváltozott Szilvi étrendje: joghurtfüggő lett a műtét óta, pedig korábban rá se tudott nézni
Megmentette egy férfi életét, aztán 6 évvel később a lányáét is
Felajánlotta a veséjét, horrorisztikus orvosi számlát kapott
„Ha már elkerülhetetlen a transzplantáció, a legjobb vese kell” – férjének adta bal veséjét Noémi
Példás önzetlenség: két nappal az esküvő után férje korábbi feleségének ajánlotta fel a veséjét
Életmentő párcsere: felajánlották veséjüket, hogy megmentsék a másik férjét
Megható pillanatok: baseballmeccsen találkozott a vesedonorral, akinek az életét köszönheti
Megmentette a rendőr életét a nő, akit letartóztatott
„Csak azt kellett megszokni, hogy ne csavarodjak a katéterbe” – megváltás az otthoni dialízis a vesebetegeknek
Transzplantáción esik át Stevie Wonder
Örökbe fogadja vesetranszplantációra váró diákját a tanár
Kislánya megmentőjének adta az egyik veséjét az anya
HIV-pozitív élődonortól származó vesét ültettek át egy HIV-fertőzött emberbe
Felajánlotta a veséjét egy vadidegennek, miután elolvasta a történetét a Facebookon
Testvérének kért új vesét a Mikulástól
Felajánlotta a veséjét egy idegennek, rögtön három ember életét mentette meg
Kerti hirdetőtáblákkal keres magának vesedonort egy kétgyerekes édesanya
Nejének adta a veséjét
Ismeretlennek adományozta a veséjét, mert valami jót akart tenni