nlc.hu
Család
Az elefántokkal beszél egy kislány

Az elefántokkal beszél egy kislány

Különös képességével megmentett egy várost a "női Tarzan".

 

A 14 éves indiai Nirmala Toppo édesanyját elefántok ölték meg. A lány ezután határozta el, hogy megtanulja távol tartani az elefántokat. “Először imádkozom, aztán beszélek hozzájuk. Értik, amit mondok” – foglalta össze sajátos technikáját Nirmala. És bármennyire hihetetlen is, de a módszer valóban működik.

Amikor egy elefántcsorda tört be Roulkela városába, a hatóságoknak sikerült beterelniük az állatokat a helyi futballstadionba, azonban fogalmuk sem volt, hogyan fogják visszaterelni őket az erdőbe. Egyiküknek azonban eszébe jutott a lány, akiről azt tartják, hogy tud beszélni az elefántokkal. Segítségül hívták hát Nirmalát, aki az édesapja, illetve törzsének néhány további tagja kíséretében meg is érkezett és nem okozott csalódást. Beszélt az elefántokkal, majd hosszú kilométereken át kísérte őket, míg vissza nem tértek az erdőbe.

A helyi lakosok hősnek kiáltották ki a tinédzsert, akit már a női Tarzanként emlegetnek. Persze szkeptikusok is akadnak, akik azzal érvelnek, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az elefántok értik az emberi beszédet.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top