nlc.hu
Család
Kislányával tűnt el egy budapesti nő

Kislányával tűnt el egy budapesti nő

Hónapok óta nem találják Dalmát és Kirát.

Budapest XI. kerületéből tűnt el még márciusban a 43 éves Gyurics Dalma 9 éves kislányával, Podina Kirával.

Az anya 155 cm magas, súlya 40-45 kg, Kira kb. 130-140 centi magas, hosszú, szőkésbarna haja van. Ruházatuk nem ismert.

Velük lehet továbbá egy német juhászkutya is, hosszú, barna pórázzal.

Az anya és a kislány utcára kerültek. Idősebb lányai felajánlották nekik, hogy lakhatnak náluk, ám a nő és a gyerek ekkor eltűntek. Dalma erősen gyógyszer- és alkoholfüggő, szuicid hajlamú és depressziós. Lányai attól félnek, hogy magában és a kislányban is kárt tesz.

A kislány nem járt óvodába és iskolába sem. Valószínű, hogy bujkálnak. Lehetnek Érden, Gyömrőn, Budapesten, szinte bárhol Pest megyében és vonzáskörzetében.

Az anyát és gyermekét a hatóságok is keresik.

Lányai kérik, hogy bárki, aki látja őket, vagy tud róluk, értesítse a családot a 06 30 694 8373 vagy a 06 30 271 0397-es telefonszámokon. 

Aki bármit tud Dalma és Kira jelenlegi tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményeiről, a rendőrséget is hívhatja a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon vagy a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06 80 555 111  zöldszámán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top