nlc.hu
Család
Ápolónője fogadta örökbe az intenzíven ápolt kisbabát

Ápolónője fogadta örökbe az intenzíven ápolt kisbabát

Anyja drogfüggő volt, betegen született. Egy kórházi áthelyezésnek köszönheti, hogy nevelőanyát kapott.

A CNN közölt riportot a kétéves Gisele-ről és nevelőanyjáról, Liz Smithről. Gisele élete közel sem indult könnyedén: 29 hétre született, súlya alig 1 kilót nyomott. Anyja drogfüggősége miatt egészségügyi problémái voltak, a kórházban senki sem látogatta őt. Három hónapos korában Gisele-t átszállították a massachusettsi Franciscan Gyerekkórházba – szerencséjére. A kórházban dolgozott ugyanis későbbi nevelőanyja, a 45 éves Liz Smith, aki világéletében akart gyereket, de meddő volt, nem szülhetett. Mint az a riportból kiderül, Liz sosem gondolkozott örökbefogadáson, míg nem találkozott Gisele-lel. Beadta a kérelmet, és egy viszonylag hosszúra nyúlt ügymenet után 2017 áprilisában hazavihette a kislányt. „Abban a pillanatban, hogy megláttam, tudtam, hogy az anyja akarok lenni” – mondta Gisele-ről.

A vér szerinti apától és anyától 2018 júliusában vették el a szülői jogokat, mert úgy ítélték meg, hogy képtelenek ellátni Gisele-t. Liz Smith ehhez annyit tett hozzá, hogy a történet erről szóló fejezete keserédes, mivel ő rém boldog volt a döntéstől, hogy Gisele az „övé”, a másik oldalon viszont aligha érezték így. Gisele egészséges kislány annak ellenére, hogy súlyos májkárosodással született. „Fejlődik, növekszik – mondta Liz a CNN-nek. – Egy csövön keresztül etetjük, de ezen túl semmi gond. Erős kislány.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top