nlc.hu
Család
A fél családját hűvösre tette a nő, de csak 17 év múlva derült ki

A fél családját hűvösre tette a nő, de csak 17 év múlva derült ki

Megmagyarázhatatlan balesetekben haltak meg sorra a családtagok.

17 év után derült ki egy indiai nőről, hogy 2002 és 2016 között meggyilkolta hat családtagját. A hihetetlen bűncselekmény-sorozatról a BBC számolt be.

Képünk illusztráció / Forrás: iStock

Joliyamma „Jolly” Josephet mindenki kedvelte a kisvárosban, ahol lakott. A szomszédai szerint nagyon szerethető asszony volt, aki mindenben segítette a körülötte élőket. Jolly száriban járt, egyetemi tanárként dolgozott, és azon kevesek közé tartozott, aki rendszeresen járt misére a muszlim többségű városban. Csakhogy Josephet saját elmondása szerint átok sújtotta: rokonai sorra haltak meg tragikus hirtelenséggel.

Először Joseph 57 éves anyósa, Annamma Thomas lelte halálát megmagyarázhatatlan körülmények között, később apósa is távozott. Három évvel később, 2011-ben apjához kísértetiesen hasonló körülmények között meghalt Roy Thomas, Jolly férje is. A boncolás kimutatta, hogy a férfi végzetes mennyiségű ciánt fogyasztott, ám a rendőrség nem indított nyomozást, hanem öngyilkosságnak tudta be az esetet. Az elkövetkező három évben még három haláleset történt a családban: egy gyanakvó nagybácsi, elhunyt férjének kétéves másodunokahúga, majd a kislány anyja is egy évvel gyermeke után. Cseppet sem volt gyanús, amikor 2017-ben Jolly Joseph újraházasodott, és nem máshoz ment hozzá, mint férjének unokatestvéréhez, Shaju Sakhariyához, akinek lánya és felesége egy évvel korábban meghalt. Ez a házasság terelte rá a gyanút végül a nőre.

Rojo Thomas, Joseph első férjének testvére fogott gyanút: a családban történt haláleseteket vizsgálva rájött, Jolly minden halálesetnél ott volt. A nőt végül letartóztatták, és bevallotta, hat családtagját ölte meg 2002 és 2016 között: anyósát, Annamma Thomast, apósát, Tom Thomast, férjét, Roy Thomast, férjének gyanakvó nagybátyját, Matthew Mandjadiyilt, férjének másodunokahúgát, Alphine Sakhariyast, valamint Alphine édesanyját, Sili Sakhariyast.

„Jolly Joseph vallomása szerint apósát és anyósát az örökség fejében tette el láb alól, férjével megromlott kapcsolata miatt végzett. Roy Thomas nagybátyját a lebukás elkerülése végett ölte meg, Alphine és Sili Sakhariyast pedig azért, hogy hozzámehessen férjének unokatestvéréhez, Shaju Sakhariyashoz. Mind a hat gyilkosságot valamilyen méreggel vitte véghez” – írja a lap.

 Ha Josephet bűnösnek találják, az indiai törvények szerint életfogytiglani börtönnel vagy akár halálbüntetéssel is sújthatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top