nlc.hu
Család
Szexuális abúzus az óbudai általános iskolában

10 évig molesztálta a gyerekeket az óbudai általános iskola portása

Az Index közölt leleplező cikket az óbudai Dr. Béres József Általános Iskola volt 62 éves edzőjéről, egyben portás-karbantartójáról, aki ellen jelenleg is szexuális erőszak miatt nyomoznak. Most megszólaltak az áldozatok.
Iskola - Fotó: Pexels

A 62 éves L. Tibor, az iskola portás-karbantartója 2008-tól  11 éven át vezetett futball-és zsonglőredzéseket az óbudai Dr. Béres József Általános Iskolában. Az általa tartott órák főként a kislányok körében voltak népszerűek a Keve utcai általános iskolában, ahol a férfi már nem dolgozik, mert tavaly szeptemberben letartóztatták: azóta előzetes letartóztatásban van.

L. Tibor ellen a nyomozás azóta is folyik. A büntető eljárás mellett időközben a tankerület is kirúgta a férfit. A BRFK az Indexnek azt mondta: megalapozott gyanú szerint a jelenlegi információk alapján szexuális erőszak történt legalább tíz esetben. A rendőrségen tavaly egy alsós kislány édesanyja tett feljelentést, a nyomozás során eddig további kilenc érintettet azonosítottak a nyomozók. 

A riportban megszólalók simogatásokról, érintésekről, puszikról számoltak be, ám volt olyan eset is, hogy a volt portás-karbantartó edző pénzt és ajándékokat is adott a később abúzust elszenvedett gyerekeknek.

Az elmúlt hetekben L. Tibor egyik rokonával, jó pár egykori diákjával, jelenlegi diákok szüleivel, tanárokkal beszélgetve „Tibi bácsi” személyében egy olyan férfi képe rajzolódik ki, aki mindig is nagyon szoros kapcsolatot ápolt az általános iskolás lányokkal, és voltak köztük olyanok, akiket különféle érzelmi-manipulatív technikákkal, olykor apróbb ajándékokkal, uzsonnavásárlással, zsebpénzzel láncolt magához. (…)

Az egyik manipulatív technikája az volt a régi tanítványai szerint, hogy elhitette velük: egyenrangúak vele. Felnőttként kezelte a gyerekeket, hosszú, mély lelki beszélgetéseket folytatott velük. A másik fő technikája az volt, hogy szánalmat keltett bennük saját maga iránt, éveken át részleteket osztott meg például súlyos rákbetegségéről a gyerekekkel. Utóbb viszont kiderült, hogy soha nem volt rákos.

írja az Index a hosszú feltáró anyagban, amely az áldozatok beszámolói alapján kibontja az ügy részleteit, amelyről már mi is írtunk korábban. Az ügyben érintett iskola pedagógusa ezt mesélte „Tibi bácsiról” és magáról az abúzus ügyről az nlc.-nek.

Ha bajban vagy, vagy valaki a környezetedben szorul segítségre: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top