nlc.hu
Család
Kétszer is legyőzte a koronavírust a 102 éves Angelina

Kétszer is legyőzte a koronavírust a 102 éves asszony

Sőt az 1918-as influenzajárványt is, valamint túlélt egy daganatos betegséget is.

A New York-i Angelina Friedman az 1918-as influenza járványt, daganatos betegséget és most kétszer a koronavírust is legyőzte – mondta lánya a Yahoonak.

Angelina Friedman

Angelina Friedman (Fotó:North Westchester Restorative Therapy & Nursing Center)

Pont 1918-ban született, egy olasz bevándorlókat szállító hajón. Sajnos a szülésbe édesanyja belehalt, így Angelina élete nem indult könnyen.

A 102 éves asszony először márciusban kapta el a koronavírust, miután az idősotthonból, ahol élt, egy kisebb műtétre elvitték a helyi kórházba. Angelina ekkor nem lett szerencsére nagyon rosszul; igaz, több napig láza volt. Ezért kórházban is volt, de áprilisban már visszatért az otthonba.

Októberben azonban másodjára is megfertőződött, lánya szerint ekkor már nagyon rosszul volt. Köhögött, letargikus volt, magas lázzal küzdött. De Angelina ezúttal is győzedelmeskedett és múlt hónapban már vissza is térhetett szobájába az idősotthonban.

Lánya azt mondja, legutóbb már fél órát telefonáltak, amikor is édesanyja arról mesélt, mennyire örül, hogy újra horgolhat, az az egyik kedvenc időtöltése. 

(via)

(Kiemelt kép: North Westchester Restorative Therapy & Nursing Center

Olvass még a koronavírusról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top