nlc.hu
Család
Lányok üzennek az apáknak

Lányok üzennek az apáknak: „Hagyd, hogy felnőjön a lányod!”

Minden szülőnek, nem csak az apáknak érdemes elolvasni a ma már felnőtt lányok tanácsait.

A gyereknevelés óriási felelősség, hiszen a szülőkön múlik leginkább, hogy milyen felnőtt válik a gyerekükből. Gyerekkorban alakul ki mindenkinél az az alap, amire aztán építkezni tud, legyen szó morális kérdésekről vagy épp az önbizalomról. Ez utóbbi a lányok esetében különösen sérülékeny, és nagy befolyással van rá az apa viselkedése.

Az AskRedditre posztolta egy felhasználó azt a kérdést, miszerint:

Mi az, amit minden lányos apának tudni kellene?

A kérdés futótűzként terjedt az oldalon, csak úgy özönlöttek a válaszok rá lányoktól, akik felnőve már látják, miben hibázott esetleg a saját apjuk gyerekkorukban, ezt pedig tanácsként megfogalmazva őszintén az internet elé is tártak, minden apa és anya okulására.

„Próbáld bevonni a lányodat azokba a tevékenységekbe is, amik nem kifejezetten lányos dolgok. Ha például olajat kell cserélni az autóban, megjavítani a ház körül valamit, akkor kérdezd meg a lányt is, hogy szeretne-e segíteni. Az apám ragaszkodott ahhoz, hogy a lányok azok lányok. Pedig imádtam volna, ha együtt bütykölhetek a garázsban vele, leginkább azért, mert addig is az apámmal tölthettem volna az időt.” – manicpixie

Jó tanácsok lányos apáknak

A lányok szeretnének az apjukkal lenni, akár autószerelés közben is (Kép: Getty Images)

„Apaként vedd észre, hogy a lányodnak teljesen más élménye lesz ugyanazokkal az emberekkel, mint neked. Lehet, hogy egy ismerősöd veled nagyon kedvesen és tisztelettel viselkedik, de ettől még nem biztos, hogy a lányod felé is ugyanígy fordul.” – VarlaSantana

„Rengeteget számít, hogy az apa hogyan bánik az anyával, attól függetlenül, hogy együtt vannak-e vagy sem. Ha a lányodat a kis hercegnődként kezeled, de közben a feleségével, az anyjával úgy bánsz, mintha egy senki lenne, az nagyon furcsa, kettős érzéseket fog kelteni a lányodban. Felnőttként pedig egy sor küzdelmet okoz ez a gyerekkori tapasztalat a párkeresésben.” – meggymeg12

„Mutasd ki a lányodnak, mennyire szereted, hogy ne azt keresse egész életében, hogyan pótolhatná azt az apai szeretetet, ami hiányzott gyerekkorában.” – midwest_vanilla

„Hagyd, hogy felnőjön a lányod! Fogadd el, ha nem akar úgy élni, mint egy apáca, csak mert te, az apja nem bírsz mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a kicsi lányodból nő lett. Borzasztó gusztustalan minden férfit elriasztani a közeléből, fenyegetően viselkedni, puskákkal (félig) viccelődni, miközben bemutatná a szerelmét.” – PersonMcNugget

A rengeteg hozzászólásból kirajzolódott, hogy a legtöbben azt tanácsolják az apáknak, hogy figyeljenek oda, hogyan beszélnek az anyákkal és lányokkal otthon, mert a cikizés és gúnyolódás akár örökre is beleéghet a lányok lelkébe. Ha csak ezt az egy tanácsot megfogadná minden szülő – anyák és apák egyaránt –, egy sokkal boldogabb nemzedék nőne fel a következő generációban.

Gyerekvállalás:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top