Egészség

Egyre több magyar reggelizik, de nem biztos, hogy jól

A legtöbben szendviccsel vagy vajas kenyérrel indítják a napjukat, de a szalonna–kolbász duó is jól tartja magát. Dietetikus ad tippeket, mire figyeljünk a reggelinél.

Egyre több magyar igyekszik reggelivel indítani a napot: a felnőttek 95 százaléka szokott reggelizni, bár mindennap csak 10-ből 7-en esznek valamit a nap elején – derült ki egy kutatásból, amelyet a Kellogg’s megbízásából készített az eNet.

A legnépszerűbb reggeli étel a szendvics, 10-ből 6-an ezzel indítják a napjukat. Sokan vajas kenyeret, tojást vagy valamilyen tejterméket esznek, a felnőttek negyede pedig müzlit, gabonapelyhet vagy zabkását fogyaszt. Viszonylag nagy azoknak is a tábora, akik hentesárura, szalonnára, kolbászra esküsznek. Ezek persze nem kizárólagos választások, 70 százalék legalább kétféle reggelit váltogat a mindennapokban.

Általában mit eszik reggelire?

Általában otthon fogyasztjuk el a reggelinket, ez az emberek 80 százalékára jellemző, de előfordul, hogy csak a munkahelyen vagy az iskolában jut idő az első étkezésre (40 százalék). Útközben, munkába vagy suliba menet 7 százalék reggelizik, kávézóban vagy pékségben pedig alig 4 százalék tud reggelente enni.

A felméréssel kapcsolatban azt érdemes megjegyezni, hogy a rendszeresen internetező felnőtt magyar népességre nézve reprezentatív. Vagyis az eredmények valószínűleg derűsebb képet festenek a reggelizési szokásokról, hiszen a legnehezebb helyzetben élők nem szerepeltek a mintában.

Valamelyest erre utal az is, hogy a felmérés szerint az iskolázottságtól nagyban függ, reggelizik-e valaki. A diplomások 74 százaléka minden nap eszik valamit reggel, míg azoknál, akik legfeljebb általános iskolát végeztek, csak 42 százalék ez az arány. Az is kiderült, hogy az életkor emelkedésével egyre többen figyelnek oda a napindító étkezésre. A 18-29 éveseknek alig több mint a fele reggelizik, 50 év fölött viszont már 82 százalék az arány.

Jó szendvics, rossz szendvics

Bár az jó hír, hogy egyre többen reggeliznek Magyarországon, nem mindegy, hogy mi kerül az asztalra a nap elején. Egy szendvics elkészülhet például egy szelet fehér kenyérből és párizsiból is, ami nem a legjobb választás. Akárcsak az önmagában elfogyasztott fehér kenyérből készült, vajas, illetve margarinos kenyér, mert nem tartalmaz minden fontos tápanyagot.

Helyette inkább készítsünk olyan szendvicset, amely teljes kiőrlésű pékáruból áll, van benne fehérjeforrás – például csirkemellsonka vagy sajt formájában –, és fogyasszunk mellé zöldséget. Ha valaki a vajas vagy margarinos kenyérre szavaz, azt is nagyon finoman el lehet készíteni teljes kiőrlésű kenyérből. De célszerű mellé zöldséget és például sajtot enni. Az étkezés szempontjából így garantáltan jól indul a napunk – mondta az NLCafénak Sárga Diána dietetikus.

Óvatosan a cukorral

A táplálkozási szakértő szerint a müzlikkel, gabonapelyhekkel is könnyű mellélőni, ugyanis a készen kapható termékek gyakran sok hozzáadott cukrot tartalmaznak. Jobban járunk, ha natúr zabpehelybe keverünk magvakat, némi bogyós gyümölcsöt, majd joghurttal kikeverjük az egészet. Akik hamar megéheznek, túrót is tehetnek hozzá, amely nemcsak értékes fehérjeforrás, de fokozza a telítettségérzést is.

Tény, hogy ez valamivel melósabb, mint zacskóból kiönteni a keveréket, de sokkal egészségesebb, mint a cukrozott változatok. A mennyiséggel viszont csínján kell bánni, egy átlagos felnőttnek 3-4 évőkanál zabpelyhet használjon a reggelijéhez.

A gyümölcsök gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmaznak, amelyek gyors vércukor- és inzulinemelkedést váltanak ki. Egy egészséges felnőttnél nem okoz gondot, ha időnként néhány szem bogyós gyümölcsöt kever a reggeli zabkásájába, de a cukorbetegeknél, inzulinrezisztenseknél kimondottan kerülendő.

Azt is elfelejthetjük, hogy úgy kell reggelizni, mint egy király. Persze a megfelelő mennyiség nem ugyanaz egy fizikai munkát végző férfinál és egy irodában dolgozó nőnél, így a mennyiségeket érdemes egyénre szabottan kialakítani szakember segítségével.

Az nem jó stratégia, ha reggelire nagyon sok ételt fogyasztunk el, és legközelebb csak délután 2-3 órakor eszünk újra

– mondta Sárga Diána.

A dietetikus szerint inkább több, de kisebb adagot fogyasszunk a nap folyamán. A reggelit pedig érdemes ébredés után egy órán belül, nagyjából 8 óráig megenni.

Készítsük el előző este

A tápláló, minden tápanyagot tartalmazó reggelik – és úgy általában a reggelik – legnagyobb ellensége az időhiány. A szakértő szerint ezen tudatos tervezéssel lehet segíteni, ha már a bevásárlásnál kitaláljuk, mit akarunk enni a következő napokban. Így elkerülhető az a gyakori helyzet, hogy farkaséhesen állunk a hűtő előtt.

Megoldás lehet, ha előző este elkészítjük a másnapi reggelit, erre például tökéletesek a jól összeállított szendvicsek. Az sem probléma, ha nem rukkolunk elő mindennap egy új ételkreációval. Ha nem unjuk meg, és megfelelően van összeállítva, akkor akár néhányféle reggelit is váltogathatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése