nlc.hu
Egészség
Sztárok, akik sajátos nevelés igényű gyereket nevelnek

„Az emberek félnek tőle, ezért úgy gondoltam, nekem is félnem kell” – Sztárok, akik sajátos nevelés igényű gyereket nevelnek

A következő hírességek első kézből tapasztalták meg, milyen az élet egy sajátos nevelésű igényű gyerekkel, legyen szó Down-szindrómásról, autistáról vagy más genetikai betegséggel élő csemetéről.

Igazi hősök azok a szülők, akik a mindennapokban valamilyen fogyatékkal élő gyermeket nevelnek, hiszen számtalan nehézséggel, akadállyal kell szembenézniük, amit mi még csak elképzelni sem tudunk. Persze a nehéz percekért bőven jár kárpótlás, a feltétel nélküli szeretet és ragaszkodás, amit cserébe kapnak semmivel nem ér fel – erről a következő sztárok bőven tudnának mesélni, hiszen ők maguk is sajátos nevelési igényű gyerekekkel élik az életüket.

Toni Braxton 

A karakteres hangú énekesnő hat Grammy-díjat zsebelt be, mielőtt a kétezres évek elején eltűnt volna a nyilvánosság elől. Erre jó oka volt, elsőszülött fiát, Diezelt autizmussal diagnosztizálták, Toni pedig mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbbet foglalkozzon a kisfiúval. Az odafigyelés meghozta gyümölcsét, 2016-ban bejelentette, hogy Diezel állapota olyan sokat javult, hogy az autisztikus tünetei teljesen megszűntek. A srác útja azóta felfelé ível, beindult a modellkarrierje, leérettségizett és már az egyetemet is megkezdte. Toninak azonban jó pár álmatlan éjszakát okozott a helyzet, mert úgy érezte, az ő hibája, hogy a fia autista lett. 

Toni Braxton

Fotó: Getty Images/Tiffany Rose

Azt hittem, az én hibám. Bárcsak tudnám, mi váltotta ki. Anyaként gyakran magamat hibáztatom. Nem szedtem be minden nap a vitaminokat? Vagy talán a terhességem előtt szedett gyógyszerek miatt? Nem tudták megmondani, mi okozta, de bármi is legyen az, nem érdekel, keresek rá gyógymódot. Segítek a gyerekemnek, segítek a többi gyereknek” – nyilatkozta egy korábbi interjúban.

Colin Farrell 

A sokáig csak fenegyerekként emlegetett Colin Farrellel nagyot fordult a világ, amikor fiát, Jamest Angelman-szindrómával diagnosztizálták. Ez egy kevésbé ismert genetikai rendellenesség, aminek elég széles skálán mozognak a tünetei, a koordinációs zavaroktól kezdve, a beszédfejlődésen át, a kontrollálatlan viselkedésig és az epilepsziáig, egy korábbi felügyelet megosztási jegyzőkönyvből pedig kiderül, hogy James állapota elég súlyos: 

Problémája van a kommunikációval, a finom motorikus készségekkel, ami miatt nem tud megfelelően gondoskodni saját testi egészségéről és jólétéről, és segítségre van szüksége ételkészítésben, étkezésben, fürdésben, valamint öltözésben.”  

Colin Farrell

Fotó: Getty Images/Phillip Massey

Colin számára azonban egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a fia mellett a helye, nemcsak sok időt tölt James-szel, de még az Angelman-szindróma alapítványában is tevékenyen részt vesz. 

Aidan Quinn

A ‘80-as és ‘90-es évek sztárja volt Aidan Quinn, olyan főszerepekben láthattuk, mint az Átkozott boszorkák, a Benny és Joon vagy a Szenvedélyek viharában, de pont a csúcson a színész visszavonult, ugyanis az idősebbik lányát, Avát súlyos autizmussal diagnosztizálták.

Ez egy nagyon nehéz út, és bizonyos részei nem mentek túl jól. De elárulok egy dolgot: a karrierem azonnal háttérbe szorult, és ez így van a mai napig.

Aidan Quinn

Fotó: Getty Images/Noam Galai

Bár a lány már 33 éves, még most sem beszél, a színész pedig azt gondolja, hogy mindezt egy védőoltásnak köszönhetik, ugyanis Ava teljesen egészségesen fejlődött, normális gyerek volt egészen addig, amíg az MMR-oltását meg nem kapta. Olyan magas láza lett tőle, hogy mire kikeveredtek belőle a lány egyértelműen az autizmus tüneteit mutatta, és nem sokra rá a hivatalos diagnózist is megkapta.  

Jenny McCarthy

Jenny McCarthy az egyik leghangosabb képviselője az autizmussal élők csoportjának, hiszen az ő fia, Evan is közéjük tartozik. A színésznő Oprah Winfrey egyik műsorában mesélte el, hogy 5 éves volt a fiú, amikor csapkodni kezdte a kezét, de akkor még nem vette komolyan a problémát. Aztán nem sokkal ezután súlyos epilepsziás rohamot kapott, ami szívleálláshoz vezetett, újra kellett éleszteni. Jenny így kezdett el az autizmus gyógyítási lehetőségei között kutatni, még könyvet is írt a témában, Louder Than Words: A Mother’s Journey in Healing Autism címmel.

Jenny McCarthy

Fotó: Getty Images/Barry Brecheisen

Mint kiderült, Evannak egyébként a szociális készségei azok, amik igazán sérültek, a színésznő több interjúban is említette, hogy a fiú gyakran volt gúny tárgya az iskolában, mert nem érzékelte, hogy viccet csinálnak belőle.  

Katie Price

Katie Price nincs könnyű helyzetben, ugyanis a fia, Harvey autista, emellett részleges vakságban és Prader Willi-szindrómában szenved, ami gyakorlatilag azt takarja, hogy folyamatosan éhesnek érzi magát, nem tud jól lakni, emiatt már 2-es típusú cukorbetegség is kialakult nála.

Katie Price

Fotó: Getty Images/Gareth Cattermole

Néhány éve Katie úgy döntött, hogy mindenki számára jobb, ha Harvey-t intézetbe adja, hogy megfelelő ellátásban részesülhessen, és javulhasson az állapota. A műsorvezető úgy nyilatkozott, összetört a szíve, amiért ezt a döntést meg kellett hoznia, de tudja, hogy ez a fia érdekét szolgálja, és ő is igyekszik annyiszor meglátogatni, ahányszor csak tudja, telefonon pedig mindig elérhető, ha Harvey hívja.

John C. McGinley

Első olvasásra talán nem mond sokat John C. McGinley neve, de hosszú ideig alakította a Dokik című orvosos sitcomban dr. Perry Coxot – ha láttál egy részt is a szériából, így már biztosan ismerős lesz. A színész karrierje háttérbe szorult, amikor a fia, Max megszületett, a srác ugyanis Down-szindrómás, emiatt pedig érthető módon több odafigyelést igényelt. Így lett a színész a Global Down Syndrome Foundation igazgatótanácsának tagja és nemzetközi szóvivője, rendszeresen részt vesz olyan fórumokon, ahol erre a betegségre hívják fel a figyelmet.

John C. McGinley

Fotó: Getty Images/Tom Cooper

Max egyébként már 24 éves, az édesapja szerint fantasztikus gyerek. „A Starbucksban dolgozik, van egy zenekarja és néhány hét múlva koncertje is lesz. Szeret a testvéreivel lenni. Jelenleg remek formában van” – mesélte nyáron a PageSixnek. 

Caterina Scorsone

A Grace klinika színésznője két kislányt nevel, akik közül az egyik szintén Down-szindrómával él. Caterina sosem titkolta, hogy különleges nevelési igényű a kislánya, sőt, a közösségi oldalán rendszeresen posztol róla, hogy felhívja a figyelmet a genetikai rendellenességre. Az elején persze nagyon megijedt:

Amikor Pippa lányom megszületett, féltem. Nem tudtam semmit a 21-es triszómiáról, a 21. kromoszóma előfordulásának elnevezéséről, ismertebb nevén Down-szindrómáról. Nem tudtam semmit. Csak annyit, hogy az emberek félnek tőle, ezért úgy gondoltam, nekem is félnem kell” – nyilatkozta a People magazinnak.

Végül azonban erőt vett magán, változtatott a perspektíván és Pippa különbözőségét egyedinek kezdte látni. „Kinyitott egy ajtót az életemben.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top