nlc.hu
Életmód
Eddzed a lelked futással!

Eddzed a lelked futással!

Akik szeretnek futni, jól tudják, hogy az élmény, amit ez a fajta testmozgás nyújt, szinte semmi mással nem hasonlítható össze. Ugyanis nemcsak a testre, hanem a lélekre is nagy hatással van. A futást lehet imádni vagy utálni, de akik egyszer ráéreznek arra a pluszra, amit adni tud, függővé válnak. A mozgásformának a szervezetben zajló folyamatok mellett komoly lelki hozadékai is vannak.

Azok, akik legalább egyszer futottak már egy kiadósat, biztosan érezték, hogy a mozgás befejeztével kellemes eufória járja át a testüket. Ez azért van, mert ópiumhoz hasonló hatású anyag szabadul fel a szervezetben. A fizikai tünetek mellett a futásnak több pozitív lélektani hatása is ismert. Önfegyelemre, kitartásra és belső elcsendesedésre tanít. Segít átlendülni a holtpontokon, így az életben is könnyebb dolgunk lehet, ha a futás adta tanításokkal élünk.

Elégedetten könnyebb az élet

Ha változtatni szeretnél az életeden és ezért futsz, biztos, hogy a belefektetett energia meghozza a gyümölcsét. Már az első teljesített táv után átjár majd az elégedettség, ami a biokémiai folyamatokkal együtt megalapozza, hogy legközelebb is szánd rá magad a mozgásra.

Edzd a lelked futással

Ezt pedig újabb alkalmak követik és várhatóan a lefutott kilométerek számával egyenes arányban nő az önbizalmad is. Hiszen nem kis erőt kellett gyűjtened ahhoz, hogy legyőzd önmagad, ez pedig a világ egyik legnehezebb dolga.

Több az önbizalom

Ahogyan nő az önbizalmunk, a saját határainkat is képesek leszünk kitolni, sőt vágyunk is arra, hogy időről időre túlszárnyaljuk magunkat. A futás kapcsán azt is megtanuljuk, hogy mindig csak saját magunkhoz hasonlítsunk, ez pedig a hétköznapokban több elégedettséget és racionális célok kitűzését és teljesítését is elősegíti. A monoton testmozgás egy idő után hipnotikus állapotba ejti a sportolót. Elkezdünk befelé figyelni, ismerkedünk a testünkkel, és olyan tulajdonságaink is előtérbe kerülhetnek, amelyekről talán nem is tudtunk – legyen szó bátorságról, fegyelemről vagy kitartásról.

Még több cikk a futásról az NLC-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top