nlc.hu
Életmód
Még veszélyesebb lett az élet a vakoknak

Még veszélyesebb lett az élet a vakoknak

Veszélybe sodorják a vakokat Pécsett, oda nem illő tárgyak foglalják el a vakvezető sávokat.

Tesznek a vakvezető jelzésekre Pécsett, szó szerint: reklámtáblát, virágládát, kávézóteraszt vagy éppen sátrakat raknak a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő burkolati jelekre – számolt be az RTL Híradó. Ezzel nemcsak megnehezítik a fogyatékkal élő emberek közlekedését, de veszélybe is sodorhatják őket.

A Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesületének elnöke szerint a szó szoros értelmében gyakran botlanak hasonló helyzetbe. „Mozgatható, mozgó tárgyakat szoktak néha elhelyezni a vakvezető sávokon, mint például üzletek reklámtáblája vagy egy szemeteskuka” – mondta el Bögyös Zoltán.

Sokan nem is tudják, hogy a járdába épített különleges burkolóelemek nem díszek, hanem a vakok közlekedését segítő jelzések, de ha ezeket a jelzéseket elfoglalják virágládák vagy éppen reklámtáblák, az veszélybe is sodorhatja a vakokat. „Ebből le kell jobbra-balra térni, ahol nem is biztos, hogy talál támpontot, hogy hol merre folytassa, akkor még az is előfordulhat, hogy eltéved, vagy csapdába esik, például egy kiálló fába vagy építőelembe ütközik, vagy éppen egy gödörbe” – hangsúlyozta Bögyös Zoltán. 

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top