nlc.hu
Életmód
Halála előtt megírta saját búcsúztatóját a tanárnő, hogy megkönnyítse szeretteinek a gyászt

Halála előtt megírta saját búcsúztatóját a tanárnő, hogy megkönnyítse szeretteinek a gyászt

A 32 éves Ashley búcsúlevelében azt írta, bármilyen furcsa is, volt jó része a betegségének.
gégerák búcsúztató vallomás

„Miután az orvosok szembesítenek azzal, hogy a rákod nemcsak, hogy előrehaladott, de ráadásul kérlelhetetlen is, ami minden kezelésnek ellenáll, hirtelen rengeteg időd lesz a halálon töprengeni” – kezdi búcsúlevelét Ashley Ann Kuzma. A 32 éves pennsylvaniai tanárnő szeptember 22-én halt meg a betegsége miatt, előtte azonban vállalta, hogy megírja saját búcsúztatóját: így szerette volna megkönnyíteni szeretteinek a halála utáni időszakot.

„Még annak is próbáltam a jó oldalát nézni, mikor kiderült, a betegségem amúgy gyógyíthatatlan: azzal vigasztaltam magam, hogy mostantól nem kell gyerekvállalásra, vagy nyugdíjra spórolnom, már egészen biztosan nem kell visszafizetnem a diákhitelemet se, és a bőrráktól se kell tartanom” – írta a fiatal nő, akinél először 2017 tavaszán diagnosztizálták a gégerákot.

Ashley sokáig küzdött a betegség ellen, ami az elmúlt két évben négyszer újult ki nála: ez idő alatt többször megoperálták (a hangszálainak egy részét el is kellett távolítaniuk az orvosoknak), és rengeteg kemo- valamint sugárterápiás kezelést kapott. Ám mikor idén nyáron negyedszer is kiújult a betegsége, a fiatal nő úgy döntött, elengedi a küzdelmet. „Vettem egy repülőjegyet Mexikóba, mert úgy döntöttem, a hátralevő időmet számomra kedves dolgokkal és emberekkel szeretném tölteni.”

Az utolsó hónapjaiban a tanárnő többek között ellátogatott Chichén Itzába, a Közép-Amerikában található maja-tolték romvárosba, Londonba, Párizsba, Milánóba, Firenzébe, Velencébe és még Lengyelországba is. „Hálás vagyok az életért, ami nekem jutott. És különösen hálás vagyok azért, hogy a nekem jutott időt egy szerető család tagjaként, nagyszerű barátokkal körbevéve tölthettem. Hogy egy stabil, értelmes hivatásom volt és egy saját házam, amit otthonomnak nevezhettem.”

Ashley azt írja, életének ebben az utolsó évében megtanulta, hogy legyintsen az apróbb bosszúságokra és elengedje a jelentéktelen dolgokat. És ezt tanácsolja az őt túlélő szeretteinek is. „Csináljátok azt, amit igazán fontosnak tartotok. Pihenjetek sokat, és élvezzétek a körülöttetek lévők társaságát.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top