Életmód

Nyár derekáig eltarthat a koronavírus-járvány Donald Trump szerint

Az amerikai elnök úgy számol, július végéig, augusztusig eltart majd az új típusú koronavírus-járvány.

Donald Trump a koronavírus elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport sajtókonferenciáján azt javasolta, hogy az emberek, köztük a teljesen egészséges fiatalok is, kerüljék el az olyan összejöveteleket, ahol tíznél több személy van. Megjegyezte ugyanakkor: „úgy tűnik”, hogy a Washingtonhoz közeli Camp Davidben megtarthatják a G7-es országok tanácskozását.

A gazdasági visszaesés mértékét firtató kérdésre azt felelte: „Nem a recesszióról gondolkodunk most, hanem a vírusról. A tőzsde majd gondoskodik önmagáról.” Megerősítette viszont, hogy a kormányzat támogatni fogja a légitársaságokat, amelyek egyébként 50 milliárd dolláros segítséget kértek.

Az elnök egyúttal bejelentette, hogy a kormányzat átmeneti kórházak létrehozását fontolgatja, és gondolkodnak azon is, hogy a hadsereget igénybe vegyék az időleges kórházak kialakításához. 

„Ha jól végezzük a munkánkat, akkor a szakemberek szerint júliusig, augusztusig megfékezhető a járvány” – fogalmazott az amerikai elnök.

 

Donald Trump, koronavírus

Donald Trump szerint nyárig tart a vírushelyzet (Fotó: Getty Images)

Donald Trump ugyanakkor „feleslegesnek” tartja a keddre tervezett előválasztások elhalasztását. Kedden négy tagállamban és egy tengerentúli területen választanak az amerikaiak, és Ohio kormányzója, Mike DeWine a sajtókonferenciával egy időben vetette fel, hogy el kellene halasztani az államban tartandó előválasztást. Trump leszögezte: a választások esetleges elhalasztásának ügyében a döntést az egyes tagállamokra bízza.

Deborah Birx főorvos, a kormányzati munkacsoport egyik tagja a sajtóértekezleten hangsúlyozta: amennyiben az amerikaiak a következő 15 napban betartják a kormányzat előírásait és javaslatait, „drámai változásokra” számíthatnak. Birx szerint különösen fontos, hogy az emberek ne vegyenek részt olyan összejöveteleken, ahol tíznél többen vannak, illetve ha valaki akár csak enyhe tüneteket észlel is magán, akkor ő és a családtagjai vonuljanak önkéntes karanténba legalább 14 napra.

A spanyolnáthajárvány óta nem történt ilyen

Közben Washingtonban bejelentették: az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság felfüggeszti a meghallgatásokat. Így a többi között például meghatározatlan időre elnapolják a Donald Trump amerikai elnök adóbevallásainak vizsgálatát kérő beadvány mérlegelését is. A legfelsőbb bíróság – amelynek kilenc tagja közül kettő is nyolcvan évnél idősebb – közleményben tudatta, hogy a bírák a folytatják ugyan a napi munkát, de telefonon.

Az amerikai kommentátorok ezzel kapcsolatban emlékeztettek rá, hogy utoljára több mint száz évvel ezelőtt, az 1918-as spanyolnáthajárvány idején volt ilyen, azt megelőzően pedig 1793-ban és 1798-ban a sárgalázjárvány idején.

Hétfőn Phil Murphy, New Jersey kormányzója ugyan nem rendelte el, de a tilalomra önkéntes betartására kérte a keleti parti tagállam lakosait: reggel 8 és délután 5 óra között ne hagyják el otthonukat, segítsék a koronavírus terjedésének megakadályozását. New Jersey-ben egyébként rendkívüli állapot van érvényben. Az intézkedést Murphy Andrew Cuomo New York-i és Ned Lamont connecticuti kormányzóval közösen tartott sajtókonferencián jelentette be. A kormányzók bejelentették azt is, hogy hétfő estétől mindhárom államban mozikat, kaszinókat, éttermeket, presszókat és fitneszklubokat zárnak be. Az éttermekben csakis elvitelre szolgálhatnak ki vendégeket. A döntés visszavonásig érvényes.

(MTI)

A legfrissebb koronavírus hírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése