Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Mikor szüljek, és mekkora korkülönbséggel? – Soma Mamagésa válaszol

Két gyereket szeretnénk a párommal. Szerintem három vagy négy év lenne az ideális korkülönbség, de a férjem másképp gondolja. Szerinte két év elegendő, akkor lesznek igazi testvérek.

Kedves Soma!

Érdekelne a véleményed: egy nő mikor szülje első és második gyermekét? Mekkora korkülönbséggel? Mennyiben legyen ez a saját döntése, és mennyire vegye figyelembe a párja véleményét? Mi a helyzet akkor, ha ebben a kérdésben teljesen más az álláspont a két fél között, mert teljesen mást hoztak otthonról?

Az én álláspontom az volt, hogy esküvő után várjunk egy kicsit, amíg úgy érzem, le tudom zárni a munkámmal kapcsolatos dolgokat. Szerintem a kis korkülönbség nem túl jó. Én inkább másfél-két évig játszanék, foglalkoznék az első gyermekemmel, majd miután ő már közösségbe jár, és kezd leválni rólam, jöhetne a második. Közben kicsit dolgoznék is. Ez három vagy négy év korkülönbséget jelentene, esetleg kicsit nagyobbat.

Mikor szüljek, és mekkora korkülönbséggel? - Soma Mamagésa válaszol

A férjem egyértelműen a kis korkülönbség (két év) mellett van, szerinte akkor lesznek igazi testvérek. Ez azonban nekem nagyon megterhelő lenne. Neki a három-négy év már sok, és a családja is így gondolja.

Válaszod előre is köszönöm.

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves asszonytársam!

Köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy egy ilyen fajsúlyos dologban kikéred a véleményem, de úgy érzem, nem kompetenciám válaszolni.

Igaz, nemrégiben írtam, hogy jó ideje foglalkoztat a sors és a szabad akarat egymáshoz való viszonyulása, valamint az, hogy hogyan teremthetjük meg saját boldogságunkat. Oda jutottam, hogy a jelennek van akkora hatalma, amiben képesek vagyunk meghozni a helyes (azaz az isteni önvalónk adta) döntést. A jelenben valójában nagyon ritkán tartózkodunk. Te sem vagy most a jelenben. Azon gondolkozol, hogy mi lesz három-négy-öt év múlva, ezáltal tehát a saját jövődben vagy, és éppen prekoncepciókat gyártasz hozzá. Gondolj bele őszintén, volt valaha bármi is az életedben, ami úgy történt, ahogy eltervezted? Nekem még soha, sőt akárkit kérdeztem eddig erről, szintén ezt válaszolta. Elképesztőek vagyunk mi, emberek! Ahelyett, hogy megélnénk a jelent, a múltunk sérelmeiben dagonyázunk, vagy a jövőtől rettegünk, és különféle illúziókat gyártva menekülünk el a lehetséges boldogság elől.

Nem hiszem azt, hogy létezik olyan általános igazság, amely szerint ki lehetne jelenteni, hogy mi a jobb: a két vagy a három-négy év korkülönbség. Azt sem hiszem, hogy egy születendő lélek eljövetele csupán a mi akaratunk függvénye lenne. Ha a jelenben leszel, pontosan tudni fogod, hogy mi a sorsotok, és persze érezni fogod azt is (mert akaratodon kívül is megnyílsz neki), hogy Ő mit akar.
A „legyen meg te akaratod” azt jelenti, hogy az az ember, aki átadta magát a sorsának, az alázat belső békéjével és nyugalmával pontosan azt fogja tenni, ami az ő sorsa. Felismeri és éli. Mindez boldogsággal, lelki békével tölti el, mert pontosan azt teszi, amit tennie kell.

A gyermekeimmel kapcsolatban elmesélem neked a saját történetemet. 1990 áprilisában ismertem meg a férjemet, még hátra volt több mint egy évem a dzsesszkonzervatórium ének szakán. Tele voltam ambícióval. Egész lényemet betöltötte a szerelem, a tanulás, a nyiladozó karrierem. Eszem ágában nem volt még egy darabig anyává válni, csöppet sem vágytam rá. Már csak azért sem, mert egy ötgyermekes család első gyermekeként bőven kivettem a részem a pesztrálásból. Ráadásul, amikor felköltöztem Pestre, évekig beteg vagy idős embereket szolgáltam, úgyhogy végtelenül örültem annak, hogy végre magammal törődhetek. Úgy gondoltam, előbb jöjjön a karrier, az utazás, az ÉLET, aztán majd valamikor harminc után jöhetnek a gyerekek is. (Afelől sosem volt kétségem, hogy anya leszek.) Csakhogy a sors mást akart. November elején megfogantam. Naptármódszerrel védekeztünk. (Kamaszkorom óta vezettem, és mindig csak a menstruáció elmúlása utáni első napon engedtem meg, hogy bennem ejakuláljon a párom.) De Lázár jönni AKART. Két hónapon át vívódtam, hogy mi legyen, és egyszer csak felismertem, és hangosan ki is mondtam: „Te Gyuri, ez a gyerek lenni akar!”
Nem tudom neked pontosan szavakkal leírni, milyen belső folyamatokon mentem keresztül, amíg eljutottam az odaadás ezen pontjára, de ebben az állapotban sokkal több erő volt jelen, mint pusztán az én akaratom. Mintha vezetve lettem volna. Miután megszületett Lázár, alig telt el egy év, máris elementárisan elkezdtem arra vágyni, hogy minél hamarabb legyen egy lányom is. Emlékszem, el is kezdtem alfában programozni, hogy hamarosan megfoganok, és csak X-kromoszómák találkoznak, de megjött a menstruációm. Emlékszem, hogy sírtam, hogy még nem akar jönni. Elszántan tovább „programoztam”. Megint megjött. Megint szomorú voltam. Aztán egy szeretkezés alkalmával határozottan mondtam Gyurinak: „Érzem, most fogant meg a lányunk!” És így is lett. Kilenc hónap múlva megszületett Hanna, húsz hónappal a bátyja után. Ha valaki három évvel korábban azt mondta volna nekem, hogy huszonhét éves korodra lesz két gyermeked, a szemébe nevetek, és határozottan közlöm vele: az kizárt!
Ma már érzem, hogy így kellett lennie, és hálás vagyok nekik, hogy épp akkor jöttek, amikor az ő „leföldelő” energiájukra volt szükségem! Semmi nem tudott volna így „lehozni” a földre, mint az anyaság!

Mindezt csak azért meséltem el, hogy tudd, „ember tervez, isten végez”. Persze attól még tervezhetitek, mikor jöjjön a baba, de meg fogod érezni, egyszer csak lesz egy pillanat, amely több mint az akarás, ez pedig az „elhívás”. Elhív, magához szólít a dolog, kiválaszt és magáévá tesz. És minél inkább a jelenbe kerülsz, annál nyilvánvalóbb lesz, hogy ezt nem lehet előre kisakkozni. Honnan is tudhatnád te most itt a jelenben, hogy mire vágysz majd, amikor már megszületett az első babád? Talán a férjeddel való találkozás előtt, mondjuk, egy évvel (vagy bármennyi idővel) tudtad azt, hogy mikor vonzod be őt?

Életünk legtöbb problémáját az adja, hogy nem merünk, nem tudunk a jelenben lenni. Elménk rabjai vagyunk. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a jövőre vonatkozó koncepciók gyártása helyett fontosabb lenne, hogy függetlenítsétek magatokat a családtagok elvárásaitól. Nem is tudom, hogyan szólhat bele az egyik ember a másik életébe… El sem tudom képzelni, hogy valaha is javaslatot tegyek majd a felnőtt gyermekeimnek, hogy mikor váljanak szülőkké.
Tanuld meg, ha nem feleltek meg az elvárásaiknak, az nem a ti problémátok, hanem az övék! A legtöbb, amit most tehettek, hogy a pároddal egymásra hangolódtok, és mindenféle elvárás, gyártott elképzelés nélkül örültök egymásnak, és figyeltek a jelenre. Próbáljátok ki (legalább a megismerés kedvéért), milyen csodálatos, szabad és lelki békét adó állapot nem akarni, csak lenni, figyelni a pillanatra. Amikor majd nem lesznek bennetek félelmek, pontosan tudni, érezni fogjátok, mikor jön el a szülővé válásotok ideje!

Éberséget kívánok nektek! Élvezzétek az egótok feladásának szabadságát, békéjét, ahelyett, hogy gyártott problémákon vitáztok!

Minden jót:

Soma Mamagésa

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top