nlc.hu
Aktuális
Balkezes vagy? De jó, azok okosabbak

Balkezes vagy? De jó, azok okosabbak

Ősellenségük az olló, a spirálfüzet, imádják a zenét, és a kutatások szerint általában kreatívabbak. A balkezesek világnapja alkalmából jöjjön most egy összeállítás a balkezesek hétköznapi kínjairól és örömeiről.

Hatéves voltam, és alig vártam az első napot az iskolában. Sok mindenre mégsem emlékszem sajnos, arra viszont tisztán, hogy amikor délután otthon elkezdtem a házi feladatként kapott o betűk kanyarításával bíbelődni, a szüleim elképedve hajoltak fölém. “Nahát, tényleg a bal kezével ír a gyerek!” Az volt az első pillanat, hogy csodabogárnak éreztem magam.

Aztán amikor felvettek egy budai elitgimnáziumba, és rém büszkén mentem anyukámmal a beiratkozásra, akkor is volt egy balkezes élményem. Bemutatkozott az osztályfőnököm, beszélgettünk kicsit, majd aláíratott velem valami hivatalos papírt. “Balkezes vagy? – kérdezte mosolyogva. – De jó. Azok okosabbak.”

Jé, te balkezes vagy, és mégis ilyen szépen írsz? Kismilliószor hallottam életem során ezt a mondatot is. Bár kétlem, hogy a balkezeseknek nagyobb kihívást jelentene a szép írás, mint a jobbkezeseknek, de tény, hogy van jó pár hétköznapi dolog, ami komoly megpróbáltatás. Maradva a budai elitgimnáziumnál: az énekterem padjaival például kifejezetten hűvös volt a viszonyom, talán érthető miért:

Ha pedig egy balkezes ember megnézi ezt a kétperces szösszenetet, minden bizonnyal egyetértően bólogat, ahogy én is – balkezesnek lenni néha szívás.

Azért vannak előnyei is

Szóval nincs ezen mit szépíteni, a balkezesek diszkrimináció áldozatai időnként. Ráadásul tanulási nehézségekkel is gyakrabban küzdenek, és bizonyos hangulatzavarok is nagyobb eséllyel sújtják őket, mint jobbkezes társaikat. Erről sokat olvashattunk már, arról viszont eddig kevés szó esett, hogy a balkezességnek bizony előnyei is vannak, értve ez alatt evolúciós előnyöket is.

Daniel M. Abrams az alábbi TED-videóban magyarázza el, mi lehet az oka annak, hogy az evolúció során végig fennmaradt a balkezesség, de csak a populáció egy bizonyos százalékánál. A titok nyitja a versengő-együttműködő magatartásban rejlik. Elég csak arra gondolni, mekkora kihívást jelent egyes versenysportokban egy jobbkezesnek, amikor balkezes ellenféllel kell megküzdenie. Többet nem is mondanánk, nézzétek meg, mindössze öt perc, magyar felirat is van hozzá.
 

10 érdekes tény a balkezesekről

  • 8 és 15 százalék között mozog a felnőtt lakosság körében a balkezesek aránya
  • Tanulmányok szerint férfiak körében gyakrabban fordul elő
  • Ikrek körében gyakoribb a balkezesség – cirka 20 százalékos esély van rá
  • A balkezességhez vezető állapot lehet öröklött vagy szerzett. A gyerek azt a kezét használja gyakrabban, amellyel jobb eredményeket ér el, ha a ballal sikeres, akkor balkezes lesz. A balkezeseknél a jobb oldali agyfélteke a domináns, a jobbkezeseknél a másik.
  • A balkezesek kreativitása általában kiemelkedő, és sokan mutatnak kiváló hajlamot a zenéhez (van balkezes gitár, furulya, zongora is) vagy más művészetekhez.
  • Hajlamosabbak viszont bizonyos betegségekre, például mellrákra
  • Könnyen megijednek, és jobbkezes társaiknál nehezebben kezelik a stresszt
  • Az idősebb anyák nagyobb valószínűséggel szülnek balkezes gyereket
  • Gyorsan kideríthető, hogy melyik a domináns keze valakinek, ha például arra kérjük az illetőt, hogy integessen, vagy megnézzük, melyik keze van felül, amikor összefonja a karjait. 
  • Érdekes, hogy a balkezesség nem csak az emberre jellemző. A majmoknál is megfigyelhető, hogy van domináns kezük, egy közelmúltbéli kutatás pedig kiderítette, hogy a kenguruk többsége szívesebben használja a bal mancsát, amikor ételért nyúl, vagy tisztálkodik.

Jó hír, hogy lehet kapni már balkezes ollót, spirálfüzetet, tollat, dugóhúzót, konzervnyitót, mérőszalagot is, hogy csak a leghasznosabb tárgyakat említsük. De akár balkezeseknek való ajándékcsomagot is lehet rendelni az interneten.

  • A híres balkezesek között találjuk Julius Caesart, Napóleont, Michelangelót, Leonardo da Vincit (utóbbiak kétkezesek voltak), Holbeint, Dürert, Rafaellót, Beethovent, Mozartot, Paganinit, Goethét, Nietzschét, Albert Schweitzert, Charlie Chaplint, Jimi Hendrixet, Petőfi Sándort, Papp Lászlót, Puskás Ferencet, a ma élők közül Barack Obamát, Bill Gatest, Paul McCartney-t, Stinget, Tom Cruise-t, Bruce Willist, Robert de Nirót, Brad Pittet, Angelina Jolie-t, Julia Robertset, Demi Moore-t – és a sort még hosszan folytathatnánk.

Úgyhogy kedves balkezes társaim, aggodalomra semmi okunk, ha ők mind elboldogultak eddig valahogy az életben, nekünk is menni fog.

Olvass még balkezesség témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top