nlc.hu
Aktuális
Ezeknek az ünnepnapoknak örülhetünk 2017-ben

Ezeknek az ünnepnapoknak örülhetünk 2017-ben

Kezdetét vette a 2017-es év. Így az új esztendő elején pedig nem meglepő, ha eszünkbe jut feltérképezni az ünnepnapokat. Nézzük, melyik esik hétköznapra!

Bizony 2016-ban nem voltunk elkényeztetve, hiszen a legtöbb ünnepnap hétvégére esett, szerencsére 2017-ben ez másképp lesz. Jó hír az is, hogy szombaton ledolgozandó napunk sem lesz, ennek ellenére viszont mégis lesznek hosszú hétvégéink, néhány ünnepnapot pedig a hét közepén élvezhetünk majd.

Így alakulnak az ünnepnapok 2017-ben:

  • 2017. január 1-je, mint tudjuk, sajnos vasárnapra esett.
  • 2017. március 15-e szerda, két napot dolgozunk, majd egyet pihenünk és kettőt megint dolgozunk.
  • 2017. április 14-e nagypéntek, mostantól ez az ünnepnap is is munkaszüneti nap lesz, és természetesen április 17-e, húsvéthétfő is, így hosszabb lesz a hétvégénk.
  • 2017. május 1-je hétfő, egy újabb hosszú hétvége.
  • 2017. június 5-e pünkösdhétfő, tehát hosszú hétvége.
  • 2017. augusztus 20. Sajnos vasárnap.
  • 2017. október 23-a hétfő, így kapunk egy őszi hosszú hétvégét.
  • 2017. november 1-je szerda. Mivel az ünnepnap a hét közepére esik, itt csak egy napot lazíthatunk.
  • 2018. január 1-je pedig hétfőre esik majd.
Ezeknek az ünnepnapoknak örülhetünk 2017-ban

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top