nlc.hu
Aktuális
Csalók hívogatnak embereket a Vodafone nevében

Csalók hívogatnak embereket a Vodafone nevében

Legyünk óvatosak, mert amióta a feltöltős SIM-kártyát használók adategyeztetése megkezdődött, csalók megpróbálják ellopni az adatainkat. Első körben a Vodafone jelezte, hogy visszaélnek egyesek a cég nevével.

Adathalászok megpróbálják kihasználni a helyzetet, hogy a feltöltős SIM-kártyák tulajdonosait adategyeztetésre kötelezték az elmúlt időszakban. Az adategyeztetésre azért van szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint, mert eddig bűnözők, sőt terroristák, vásárolhattak szabadon és korlátlan mennyiségben úgy feltöltős SIM-kártyát, hogy az sem a szolgáltatóknak, sem a hatóságoknak nem tűnt fel. 

Ám úgy látszik, hogy vannak, akik éppen ezt a szigorítást használják ki, azt, hogy a szolgáltatók kötelesek ellenőrizni az új előfizetők személyazonosságát, valamint a már meglévő felöltőkártyás ügyfelek adatait. A hvg.hu úgy tudja, hogy már több csaló is úgy próbált adatokat kicsalni az ügyfelektől, hogy a Vodafone munkatársának adta ki magát, aki éppen az adategyeztetések végett telefonált. A magát a Vodafone munkatársának kiadó hívó nemcsak a személyes adatokat kéri el, hanem az ügyfél személyi igazolványának és lakcímkártyájának számát is – írja a lap.

Korábban azt írtuk, hogy a cég senkit nem hív fel ebből a célból, ezért lehet a feltöltőkártyás ügyfeleknek már eleve gyanús a hívás, ám a Vodafone a szerkesztőségünknek megküldött levelében pontosít: hangsúlyozzák, hogy a pre-paid egyeztetés folyamatában elkerülhetetlen, hogy ne hívják fel az ügyfeleiket, de egy kis odafigyeléssel így is meg lehet előzni az esetleges visszaéléseket. A Vodafone közleményében arra hívja fel a felöltőkártyás ügyfelei figyelmét, hogy a kártyák beazonosítása miatt a cég kizárólag az alábbi négy telefonszámról indít adategyeztető hívást:

Amennyiben más számról érkezik megkeresés – figyelmeztetnek – az ügyfelek jobban teszik, ha nem adják meg a személyes adataikat, hanem inkább azonnal megszakítják a hívást.

Az adategyeztetés egyébként elvégezhető a 1270-es, díjmentesen hívható Vodafone ügyfélszolgálati telefonszámon, üzleteikben személyesen, valamint a hamarosan induló online felületükön keresztül is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top