nlc.hu
Aktuális
Két évig rejtegette nagyapja holtestét

Két évig rejtegette nagyapja holtestét

Megölte nagyapját, a holtestet elrejtette, majd a házat is eladta egy szívtelen unoka Újbudán. A gyilkosság két évvel ezelőtt történt, a hullát csak most találták meg a nyomozók.

Két év óta a 25 éves M. Márk minden este azzal a gondolattal hajthatta álomra a fejét, hogy nagyapja holtteste egy kőbányai bérgarázsban, elrejtve fekszik a szeméttárolóban. Az idős férfit 2015 áprilisában gyilkolta meg unokája, majd hamis aláírással eladta az öreg házát Újbudán, és szinte minden rokonával megszakította a kapcsolatot.

Az idős férfi eltűnéséről tavaly novemberben tett bejelentés annak fia, M. Márk édesapja, a rendőrök ekkor kezdtek nyomozásba és kezdett szorulni a hurok M. Márk nyaka körül is. Márkot 2017. június 12-én emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol a nyomozóknak beismerte, hogy 2015 áprilisában ő ölte meg nagyapját, akinek a holttestét később elrejtette – írja az új ruhába bújt police.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top