Aktuális

Fegyveres ejtett túszul egy nőt egy holland rádiónál

Késsel fenyegetőzött, és túszt ejtett egy férfi csütörtökön Hollandiában, majd behatolt a közszolgálati rádió egyik épületébe. Közel másfél órás rendőrségi műveletet követően letartóztatták, a túsz sértetlenül kiszabadult.

A holland rendőrség tájékoztatása szerint a biztonsági erők a reggeli órákban zárták körbe túszejtés gyanúja miatt az Amszterdam közelében fekvő Hilversumban található épületet, azt követően, hogy egy férfi a létesítmény előtti parkolóban késsel megfenyegetett egy nőt, akit magával ragadva behatolt az épületbe. Sajtóinformációk szerint a férfi az épületben a túsz mellett a rádió egyik alkalmazottját is megfenyegette.

Mint közölték, a mintegy másfél órás műveletet követően a férfit elfogták. A túszul ejtett nő nem szenvedett sérüléseket, de vizsgálatra a közeli kórházba szállították. 

A túszejtő szándékai továbbra is ismeretlenek, az adás sugárzása a helyzetre vonatkozó bármilyen utalás nélkül mindvégig folytatódott – tették hozzá.

A helyi média úgy tudja, a túszdráma az után történt, hogy a rádióállomás egyik legnépszerűbb lemezlovasa, DJ Giel Beelen bejelentette, 19 év után távozik a rádiótól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése