nlc.hu
Aktuális
30 évvel a lockerbie-i katasztrófa után tudta meg, ki volt az a kisbaba, akinek a holttestét őrizte

30 évvel a lockerbie-i katasztrófa után tudta meg, ki volt az a kisbaba, akinek a holttestét őrizte

Egész életében kísértette az emlék.

Colin Dorrance-t harminc éven keresztül kísértette egy halott gyermek emléke. Dorrance fiatal rendőr volt a lockerbie-i katasztrófa idején, a traumatikus pillanatok pedig az ő életére is óriási hatással voltak.

Ahogyan az köztudott, 1988. december 21-én egy líbiai terrorista Moammer Kadhafi diktátor parancsára felrobbantotta a Pan American egyik Londonból New Yorkba tartó repülőgépét. A merénylet során az összes utas és a személyzet is életét vesztette, összesen 259-en. A repülőgép roncsai a skóciai Lockerbie városára estek, ahol további 11 ember vesztette életét. A felrobbant gépből kizuhant holttestek napokon keresztül a kisváros utcáin feküdtek, a hatóságok ugyanis minden egyes holttest helyét lefényképezték és megjelölték, hogy pontosan rekonstruálhassák a robbanás helyét és erejét.

Így volt ez azzal a 20 hónapos kislánnyal is, aki egy gazda hátsó udvarára zuhant. A gyermekhez Dorrance-t riasztották, akire nagyon nagy benyomást tett ennek az éjszakának az emléke. A gyermek nevét azonban sohasem tudta meg, később ugyanis úgy érezte, nem lenne helyénvaló, ha az áldozatok adatai között kutakodna. Harminc év elteltével egy véletlen folytán most mégis megtudta, ki volt ez a kislány – írja a Daily Mail.

Wikipédia

Minden olyan gyorsan történt. Százával hozták az utasokat a városházára. Az azóta eltelt években azonban nem tudtam elfelejteni a kislányt. Annyira döbbenetes, mélyreható pillanat volt ez az életemben

– emlékezett vissza a rendőr, aki azóta visszavonult, ám a napokban éppen egy áldozat családjának segített körbejárni a várost, amikor ellátogattak arra a farmra is, ahol a kislány holtteste feküdt. A rendőr találkozott annak a gazdának a fiával is, aki annak idején megtalálta a holttestet. Tőle tudta meg az egykori rendőr, hogy ki is volt a gyermek.

Mint kiderült, a kislány neve Byrony Owen volt. Byrony édesanyjával, Yvonne-nal utazott a gépen, együtt is temették el őket. Az édesanya második gyermekét várta, és a vőlegényéhez tartott New Yorkba, akivel éppen ekkor tervezték az esküvőjüket. 1989 elején házasodtak volna össze.

Yvonne édesanyja, Betty Thomas így emlékezett vissza a lányára:

Előtte állt az egész élete. Megtalálta élete párját, akivel együtt akarták tölteni a karácsonyt. Annyira izgatott volt.

A katasztrófának egyébként négy magyar áldozata is volt: egy háromtagú váci család és egy idős budapesti nő is a gépen utazott, aki fiához készült az ünnepekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top