„Ezt mégsem érzem szexmunkának” – Sophie Lust mesél a webcammodellek világáról

A webcammodellek munkájáról szinte mindenkinek van véleménye: sokan áldozatnak tekintik a kamera előtt előadó lányokat és fiúkat, mások mesés pénzeket sejtenek a háttérben. A Netflix tavaly a CAM című, részben saját gyártású horrorjában azt is megmutatta, milyen, ha a modell kezéből kicsúszik az irányítás, mi az, ami egy webcam modell életében bármikor megtörténhet: zaklatás esetén nem hisznek neki a rendőrök, a rajongók kiderítik a lakcímét, vagy éppen azt kérik, hogy vagdossa össze kamera előtt a saját testét. Kíváncsi voltam egy, az iparágban dolgozó nő véleményére, és a Studio20 modellje, Sophie Lust vállalta is a beszélgetést.

Sophie két évvel ezelőtt kezdett webcammodellkedni. Azt mondja, a foglalkoztatott modellek személye, az ő „felépítettségük” fogta meg annyira, hogy belevágjon a dologba, és az ő szemszögéből

az előadók nem kiszolgáltatott áldozatok, hanem öntudatos művészek, saját keresettel, magát pedig feministának vallja.

„Sosem gondoltam, hogy webcam modellkedésből fogok karriert csinálni, de most itt vagyok, boldogan és izgatottan, Sophie Lustként a Livejasminen” – teszi hozzá.

A cammodellek gyakran testesítenek meg egy bizonyos karaktert, fantáziát, valamilyen vágyképnek megfelelve. Sophie viszont nem hisz a kreált imidzsben. „Hamar rájöttem, hogy csak úgy lehetek sikeres, ha ragaszkodom az eredetiségemhez. Így minden, amit az emberek a kamera előtt látnak, ugyanaz, amit a való életben is képviselek.”

Képeink illusztrációk (fotó: Neményi Márton)

Rákérdezek, hogy a kliens–előadó viszonyban kit tekinthetünk a domináns félnek, de máris kijavít: „Az oldal látogatóit tagoknak hívjuk, mivel a website tagságon alapul. A dominancia sok mindentől függ, elsősorban a tagok személyiségétől, mentális állapotától. Az emberek, akik bejelentkeznek egy modellhez az oldalon, kapcsolódást, kapcsolatot keresnek, még akkor is, ha az csak virtuális. Azok az emberek,

akik gyors szexet, kielégülést szeretnének, előbb mennek fel a pornóoldalakra, vagy bérelnek fel egy escortot. A camgirlök azért vannak, hogy beszélgessenek a tagokkal, ha úgy tetszik, szexi terapeuták vagyunk.

Tulajdonképpen párkapcsolatban vagyunk velük, és mint a való életbeli kapcsolatok, ezek is bizalommal, kommunikációval épülnek fel, ami aztán szexhez is vezet. Nő vagyok, szeretek gondoskodni magamról. Először magammal kell jóban lennem, mert ha nem, a tagok észreveszik, hogy valami nem stimmel.”

Ha szeretnék, a tagok is bekapcsolhatják a kamerájukat, így mindketten láthatják egymást, bár van, ahol ez feláras. Érdekelt, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat nyújt nekik Sophie, mire ismét kijavított, mondván, ő nem szolgáltatásokat nyújt. „Ha az érdekel, mit csinálok a kamera előtt, akkor leginkább sztriptízt, olajos játékokat, szerepjátékot, egy csomó olyan dolgot, amit az emberek a való életben is csinálnak, csak én épp a kamera előtt teszem ugyanezt. A cam site-oknak két típusa létezik, a freemium, azaz ingyenes és a premium, vagyis fizetős oldalak, én egy prémium oldalon dolgozom. A freemium oldalakon az akció, vagyis a lényeg ingyenes chatablakban történik, amit mindenki láthat token, azaz zseton ellenében. A premium oldalakon az akció privát chatben, kizárólag az adott felhasználó és a modell részvételével történik.

Azt elérni, hogy egy férfi elélvezzen, nagyon egyszerű. A cammodellkedés művészete abban rejlik, hogy virtuális kapcsolatot, bizalmat építsünk, mert ez az, ami miatt a tagok privát chatre jelentkeznek be, és modellként ebből keresed meg a bevételedet.”

Nem hagyhattam ki, hogy a tagok legfurcsább kéréseiről, szokásairól kérdezzem Sophie-t, de szerinte nem furcsaságokról, sokkal inkább érdekes vagy vicces igényekről beszélhetünk, mert ezek olyan kérések, amik a való életben is előfordulnak, csak általában nem szoktuk őket megfogalmazni. „Emlékszem az egyik tagunkra, akinek a csikizés volt a fétise, így közel negyven percig tettettük, hogy csikizem, ő pedig végignevette az egészet addig a pontig, ahol megkért, hogy hagyjam abba.” 

De vajon hogyan készül munkába, aki tulajdonképp nem megy sehova, csak leül egy kamera elé?

„Nagyon energikus ember vagyok. Imádok magamban énekelni és táncolni, a reggel zuhanyzással és énekléssel indul. Kávé, smink, majd az adott napi ruha kiválasztása – a varázslat” – feleli Sophie, aztán léptéket váltunk. 

Fotó: Neményi Márton

„Birodalmat akarok építeni. Tudom, hogy ez nagyratörőnek hangzik, de fejlődni akarok emberként, a munkámból karriert építeni, megértetni, elismertetni másokkal, amit csinálok, és aztán egy nap könyvet írni róla. Imádom, amit csinálok, szenvedélyesen és odaadással. Imádok egész nap emberekkel beszélgetni, és imdáom meghallgatni is őket. Megváltoztathatom emberek életét, engem ez inspirál. Mindig ellenőrzöm a saját megítélésemet is, az emberek reakcióit, akikkel kapcsolatba kerülök. És azt látom, hogy

hálásak, amiért létezem, és találkozhattunk.”

Mindezek után érdekelt, hogy Sophie szexmunkának tartja-e a webcammodellkedést.

„Annak számít, de semmi szégyenérzetem nincsen emiatt, ahogy senkinek sem kellene szégyellnie magát a munkája miatt. Őszintén szólva, sokkal jobban szégyellném magam, ha nyolc órában egy irodában ülnék, és úgy élném az életemet, hogy a következő fizetésemre várok. A szexmunka egyébként nem egyértelműen definiált. Mivel a szex egy fizikai aktus legalább két ember között, viszont én

senkivel sem szexelek a kamera előtt, ezért ebből a szempontból mégsem érzem szexmunkának.”

Megkérdezem, mit gondol azokról, akik szerint a webcammodellek a patriarchátus áldozatai, akiknek vissza kellene adni az önrendelkezésüket.

„Sosem találkoztam olyan webcammodellel, akit kihasználtak, vagy a patriarchátus áldozata lett volna. Megkeressük a saját pénzünket, bejövünk a stúdióba, ráklikkelünk a log in gombra és jól szórakozunk. Senki sem kényszerít minket semmire. Nagyszerű érzés, hogy valaki vágyik ránk, de nem csak ez számít. Az emberek nem érinthetnek meg, csak nézhetnek és hallgathatnak téged. Ha ez nem felszabadító, akkor nem tudom, mi más lehetne az.”