Galgahévízi gyilkosság: azt büntessék, aki évekig terrorban élt?

Mint mi is írtuk, június 16-án, vasárnap délután Galgahévízen egy ötvennégy éves férfi hazaért a kocsmából, és terrorizálni kezdte a családját. A szűkszavú híradásokból eleinte annyi derült ki, hogy bántalmazta élettársát, tizennyolc éves fiát pedig késsel megszúrta. A későbbi beszámolók megrázó részleteket tártak fel: az önuralmát vesztett férfi féltékenységi jelenetet rendezett, és a család kivégzésével fenyegetőzött. A nőre rátörte az üvegajtót, egy szilánkkal pedig a nyakának esett. Nagyobbik lányuk állt közéjük, aki sebesült édesanyját igyekezett biztonságba terelni. Néhány perc múlva megérkezett a pár fia, akit apja hasba szúrt. A kisebbik lány, aki addig egy szobában húzta meg magát, kést fogott, és hátba szúrta az apját, aki a helyszínen meghalt. A fiút mentőhelikopterrel vitték kórházba, és nyolc órán át műtötték, az édesanya könnyebben sérült.

Úgy tudni, a család évek óta élt ebben a pokolban, a szóbeli és fizikai bántalmazás rendszeresnek számított az albérletükben. A kiskamasz a végzetes kora nyári délutánon áldozatból gyanúsított lett: nem vették őrizetbe, de retteg, hogy börtönbe kerül, amiért a szeretteit védte.

Vészjelzések a szőnyeg alatt

Tragédia, dráma, vérfürdő: mióta fény derült az esetre, röpködnek a hasonló szavak a sajtóban. Az igazság azonban az, hogy a tragédia sokkal mélyebb, mint a vagdosás, a késelés és a végzetes szúrás, hiszen egy nő és a gyermekei hosszú éveken át szenvedtek. A dráma már akkor elkezdődött, amikor a férfi először ordított, fenyegetőzött, ütött.

De ugyanilyen dühítő a bagatellizálás is, amikor néhány hírportál vitaként, veszekedésként írja le annak a helyzetnek az előzményeit, amelynek végpontján egy tizenhárom éves lány halálos sebet ejtett a férfin. Egyáltalán: hogyan kerülhet ilyen helyzetbe egy család?

„A bántalmazott nők és a gyerekek a legtöbb esetben nem kapnak időben segítséget, pedig az a tapasztalat, hogy a nők általában jelzik, hogy baj van” – magyarázza Dés Fanni, a Nők a Nőkért, Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) aktivistája. Viszont sokan azért adják fel, mert annyi visszautasító reakciót kapnak a környezetüktől. „Sokszor azt hangsúlyozza a környezet, hogy a gyerekek érdekében ki kell bírni a bántalmazást, vagy ha türelmesek lesznek, megfelelnek a bántalmazó elvárásainak, akkor az elmúlik. Miközben a bántalmazó viselkedésmód alapja, hogy nem lehet »jól viselkedni«, a bántalmazó férfiak igazolást keresnek a bántalmazás jogosságára, ami minden körülmények között bűncselekmény. A társadalomra jellemző a szexista gondolkodás: a magánszférában történő bűncselekményeket nem veszik komolyan, relativizálják, ezért nem avatkoznak közbe időben. Fontos lenne változtatni ezen az attitűdön.”

Dés Fanni felhívja a figyelmet a szociális ellátórendszer hiányosságaira is: meg kellene előzni ezeket az eseteket, a bántalmazott, kizsákmányolt nőknek pedig biztonságot nyújtani – jelenleg nincs az ő szükségleteikre kiépített háló Magyarországon. „A szociális munkások iszonyatosan leterheltek, sokkal több esetet kell ellátniuk, mint amennyit bírnak. Nem képezik őket gender szempontú munkára, pedig átfogó tudásra lenne szükségük a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségekről, ez többek között annak is alapja lenne, hogy a bántalmazó párkapcsolatokat felismerjék.”

Hiszünk az áldozatoknak?

Mivel a családon belüli erőszak megfékezéséhez érdemben nincs állami segítség, sem elég társadalmi akarat a szakértő szerint, ezek a helyzetek gyakran a magánszférában érnek tragikus véget. Vagyis a családtagok maguk keresnek megoldást – pontosabban inkább belekeverednek egy tragédiába, ahol már talán csak a véletlenen múlik, hogy a végén ki hal meg. A NANE önkéntese kiemeli, hogy az esetek többségében a nőket gyilkolják meg: Magyarországon átlagosan minden héten egy nő lesz a jelenlegi vagy a volt partnere áldozata; egészen elképesztő szám. Sokkal kevesebb az olyan eset, amikor több év terror után a nők vagy a gyerekek önvédelemből, vagy egymást védve megölik az apát – és bizony ilyenkor nem mindig egyértelmű, hogy ki is a valódi áldozat. Tulajdonképpen mindannyian azok.

Egy bántalmazó párkapcsolatból nagyon nehéz kilépni, pláne segítség nélkül (Képünk illusztráció – fotó: istock)

Magában a tett megítélésében pedig komoly különbségek vannak. „A gyerekek iránt több empátiát tanúsít a társadalom: az ő bántalmazásukat jobban elítélik, mint a nőkét, hiszen róluk sokakban él a kiszolgáltatottság képe, hiszik, hogy rájuk vigyázni kell, ami nagyon helyes” – mondja Dés Fanni. – Viszont ha egy felnőtt nő az elkövető, akkor az eljárás során jellemzően láthatatlanná válik az, hogy miért történt a gyilkosság, mint ahogy a bántalmazás is észrevétlen volt mások, a társadalom számára. Ráadásul nem is feltétlenül hisznek az áldozatoknak. Ezek miatt pedig gyakran az kerül börtönbe, akit éveken át büntetlenül terrorizáltak.”

A nők és a gyerekek bántalmazása között erős összefüggések vannak: Dés Fanni kiemeli, hogy ha egy férfi bántja a partnerét, akkor általában a gyerekek felé is alapvetően „leuraló” attitűdje van. „Traumatikus és félelmetes látni az anyukájuk szenvedését, folyamatosan rettegnek, és azzal szembesülnek, hogy nem tudják megvédeni őt. Soha nem fogják biztonságban érezni magukat egy olyan családban, ahol verik, fenyegetik az édesanyjukat.” Ezek az élethelyzetek hosszú távon is károsak, többek között súlyos poszttraumás stresszt is okozhatnak. Pedig ott vannak a jelek: „A bántalmazás természetrajza a legtöbb esetben felismerhető, azt is lehet tudni, hogy egyre súlyosabbá válik: a szakértelem sokat tudna segíteni a prevencióban, abban, hogy egy-egy élethelyzet ne ilyen véget érjen. Fontos lenne, hogy higgyenek a nőknek, és tudják őket hová irányítani, ha baj van. Az ilyen tragédiák a segítséghiány eszkalálódásai is.”

Szétszakított családok

Azokban a családokban, ahol felismerik a bántalmazást, sajnos gyakran olyan megoldás születik, ami további szenvedést okoz az anyának és a gyerekeknek is: ilyen az, ha elválasztják őket egymástól, a gyerekeket állami gondozásba veszik, az anyukának meg nem nyújtanak segítséget. „A gyereknek a nem bántalmazó szülőjével lenne a legjobb. A kicsik kiemelése arra is rámutat, hogy a döntéshozók számára már nem olyan fontos az anyuka biztonsága, az, hogy az édesanyát bántalmazzák, sőt, gyakran őt is hibáztatják a helyzetért. Pedig egy bántalmazó párkapcsolatból nagyon nehéz kilépni, pláne segítség nélkül. Azt kellene felelőssé tenni, aki elköveti az erőszakot.”

Börtön vagy felmentés?

A galgahévízi esetet a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja. A büntethetőséget kizáró okok között a Büntető törvénykönyv ugyan felsorolja a 14 év alatti életkort, de a felmentés nem vonatkozik az emberölés esetére. Jelenleg az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást elkövető, 12. évüket betöltő gyermekek is büntethetők, ha megfelelő belátási képességgel rendelkeznek – akár 1-től 4 évig tartó javítóintézeti nevelés is lehet az ítélet.

A 13 éves lány elkerülheti a büntetést, ha a bíróság figyelembe veszi, hogy a családtagjai védelmében használta a kést. A 2013. július elsejétől érvényes Btk. a jogos önvédelem fogalmát így határozza meg: „…vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen is irányult, és ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére.” A férfi ugyan nem közvetlenül Betti életére tört, de a törvény azokat is védi, akik olyan helyzetbe kerülnek, mint ő: „Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.”

A helyzetet azonban bonyolíthatja az, hogy ki mit ért azon, hogy a támadás elhárításához szükséges mértékben szabad csak beavatkozni. Elképzelhető, hogy lesznek, akik azt az álláspontot képviselik majd, hogy a késsel nem lett volna szabad halálos sebet ejteni. Ugyanakkor a törvény szerint: „Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.” A végzetes vasárnapról szóló eddigi beszámolók alapján a kamasz lánynak mind az ijedtségre, mind a felindulásra komoly oka lehetett. 

Galgahévízen hiába ért véget a bántalmazás, a családnak nehéz időkkel kell szembenéznie. Először is, mi lesz Betti sorsa: börtönbe kerül, javítóintézetbe megy, esetleg a körülmények miatt felmentést kap? Másrészt: hogyan tudják majd feldolgozni a vasárnapi, szörnyűséges jelenetet? Persze nemcsak a végkifejlettel kell megbirkózniuk, hanem azt az éveken át tartó bántalmazást is helyre kell tenni magukban, amit az apa mellett elszenvedtek.