nlc.hu
Aktuális
187 magyar fertőzött van, elhalasztják az olimpiát – keddi összefoglaló

187 magyar fertőzött van, elhalasztják az olimpiát – keddi összefoglaló

187-re nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma idehaza, a világban pedig ugyanez a szám 381 ezer fölé kúszott. Kilenc ember halt meg a betegségben idehaza mostanáig. A kilencedik elhunyt egy krónikus betegségekkel küzdő fiatalabb nő volt – mondta el az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs keddi tájékoztatójánAusztriában már több, mint 4 ezer beteg van. A nap legembertelenebb híre Spanyolországból érkezett, ahol idősotthonokat kezdett ellenőrizni a hadsereg. Volt, ahol magukra hagyott öregeket és halottakat is találtak, mert a személyzet a vírustól tartva elmenekült.

Spanyolországban egyre nehezebben bírják a bezártságot az emberek. Vannak, akik kölcsönkutyával próbálják megoldani azt, hogy legalább sétáltatás ürügyén egy kicsit az utcára mehessenek. Nagy-Britanniában mostantól csak a legszükségesebb esetekben lehet elmenni otthonról, Romániában pedig az éjszakákra is kiterjesztik az eddigi nappali kijárási tilalmat. Eközben Vuhanban két hét múlva részlegesen feloldják a lezárást.

Végre jött viszont egy kis jó hír Olaszországból: harmadik napja csökken a halottak száma Európa járvány által leginkább sújtott országában. Az oroszok a mobiltelefonok helyadatai alapján követnék a fertőzötteket.

Nem tartják meg idén nyáron a tokiói olimpiátAbe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy el kell halasztani a tokiói olimpiát egy évvel. És elhalasztják idehaza a Budapest Pride-ot is, várhatóan augusztusban lesz a 10 naposra redukált rendezvény.

Itthon megjelent a vírus Szombathelyen és Érden is. Ami viszont üdvözlendő, hogy alábbhagyott a felvásárlási láz az országban. Egyre kevesebb idős ember és gyermek jelenik meg az üzletekben, a vásárlók egyre fegyelmezettebbek és mind többen viselnek maszkot. Budapesten ingyenessé tették a kórházi dolgozók parkolását, a Hungexpo egyik pavilonját pedig tábori ágyakkal pakolták tele.

Kedd reggel megérkezett Ferihegyre a második kínai szállítmány: 3 millió maszk és 100 ezer koronavírus-teszt.

Pihentesd a dokit! néven indult jótékonysági kezdeményezés, egyre többen ajánlják fel ingyen üresen álló ingatlanjaikat az egészségügyi dolgozók számára a veszélyhelyzet idejére. A megelőzést célzó intézkedés, hogy 15 ezer forintra nő az érintés nélküli bankkártyás fizetés értékhatára április 15-től.

Sok alvás, pontos napirend és egy kis szórakozás – Scott Kelly űrhajós a többi között ezeket javasolja, hogy könnyebben túléljük a home office heteit. Egy évet töltött az űrben, tudja jól, milyen a bezártság.

Csókay András, a Honvédkórház idegsebésze arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb ellenségünk most a félelem, mert rombolja az immunrendszert, és akadályozza az elmét a jó döntések meghozatalában.

És egy szó szerint szívderítő mozgalom, ami mára behálózta egész Magyarországot: az ablakba tett, rajzolt szívecskékkel bíztatják az emberek mindazokat, akik a koronavírus idején is keményen dolgoznak azért, hogy mindenünk meglegyen. A térképre helyezett szívek elborították Magyarországot:

szívek, Magyerország

Szívek borították be Magyarországot.

Fotók a metróból: a londoniak is magasról tesznek az ajánlásokra. A reggeli csúcsban legalábbis nagyon sokan tolongtak a szerelvényeken.

Az új kormány közel 40 intézkedést fogadott el Szlovákiában. Vasárnaponként zárva lesz például minden élelmiszerüzlet, drogéria, újságos, állateledel-kereskedés, hogy alapos fertőtlenítést végezhessenek, illetve az alkalmazottak pihenhessenek. Mindenütt kötelező lesz a védőmaszk viselése, amint az emberek kilépnek az utcára. Ugyanígy minden hivatalban és üzlethelyiségben kötelező mostantól maszkot hordani.

Nagy bajban a virágosok, kertészek: inkább elajándékozzák a növényeket, mint hogy kidobják, de lehet, hogy a válsághelyzetben erre kényszerülnek.

Vajon képes a koronavírus kétszer egymás után ugyanazt az embert megfertőzni? Nem állítjuk, hogy már végleges válaszunk van a kérdésre.

Mostantól menzás házhoz szállítást vállal egy menő, fővárosi fine dining étterem. Még zöldborsófőzelék is lesz!

Nagyon valószínű, hogy Greta Thunberg is elkapta a koronavírust. A diagnózis bizonytalan, hiszen Svédországban csak sürgős esetekben tesztelnek, de Greta tünetei gyanúsak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top