nlc.hu
Aktuális
Nyomozás a diákjaival szexcsetelő tanár ügyében

Nyomozás indult a diákjaival szexcsetelő budapesti tanár ügyében

Gyermekpornográfia gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a budapesti pedagógus ügyében.
Szirénázó rendőrautó

A rendőrség gyermekpornográfia bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen annak a tanárnak az ügyében, akit a saját diákjai buktattak le – írja a Blikk.

Az ügy előzménye, hogy novemberben elküldtek egy tanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert – a hivatalos indoklás szerint – „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”.

Az Átlátszó írta meg, hogy a tanár szexuális tartalmú utalásokat, üzeneteket írt a 10. osztályos lányoknak, többször kellemetlen helyzetbe hozta őket, feltűnően bámulta őket, és hazakísért egy diáklányt. Ezután a saját diákjai buktatták le a pedagógust.

Létrehoztak egy álprofilt az Instagramon, a fiktív diáklány pedig az egyik tizedik osztályos tanuló 16 éves rokonának adta ki magát. A tanár az üzenetváltások során a nemi szervéről készült fotókat is küldött az álprofilnak. A gyerekek szóltak az igazgatónak, de először a lebuktatást megszervező diákokat akarták felelősségre vonni. A szülők felháborodtak, az iskola végül felmentette a tanárt.

A most bejelentett rendőrségi nyomozás célja annak megállapítása, hogy az esettel összefüggésben büntetőjogi felelősség megállapítható-e. Gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top