Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Húsvéti receptek, ötletek

nadrika2
Létrehozva: 2010. március 20. 15:34
sziasztok! húsvéti recepteket keresek, tudom, hogy sok oldalon vannak receptek, de én most kifejezetten olyanokat szeretnék, amiket kipróbáltatok, jól sikerültek, esetleg minden évben ez a hagyományos húsvéti recept nálatok. én gondoltam valamilyen sajátával, sajttal töltött (feltekert) vékony piskótatésztára, meg valamilyen kalácsra, meg anyu régen tojás alakú tortát sütött cukormázzal. jó lenne valamilyen aprósüti is... minden ötletnek örülök. ja, nem vagyok valami nagy szakács, meg nincs nagyon sok időm két kicsi mellett, nekem a könnyen elkészíthető, nem túl pepecelős receptek jönnek be. köszi!!!
  1. 2010. március 20. 23:3726.
    lLégyszíves írg meg a piskóta csibék receptjét!!!Szeretném az ovisaimnak elkészíteni vagy velük megcsinálni!!!Köszi előre is
    előzmény:
    kata1960 (25)
    2010-03-20  21:54
  2. 2010. március 20. 21:5425.
    Piskótacsibék
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. március 20. 20:2924.
    nagyon köszönöm a fini recepteket:) lesz mit kóstolgatni húsvét előtt is mert próáltani fogom őket, nyammm:)
    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-03-20  15:34
  4. Torolt_felhasznalo_338997
    Torolt_felhasznalo_338997
    2010. március 20. 19:1423.

    no ez..receptet kérnek azt szóvá teszik

     

    én, minden esetre köszönöm a receptet, és a sonkát meg is fogom csinálni, de az az őzgerinces is mennyire finom lehet

     

    Olyan éhes lettem, hogy kirohantam és bedugtam a hurkát a sütőbe sülni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (19)
    2010-03-20  19:01
  5. 2010. március 20. 19:1322.
    És milyen csodákat szoktál alkotni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (19)
    2010-03-20  19:01
  6. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2010. március 20. 19:1121.
    Nagyon szépen köszönöm. Ezt elkészítem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15)
    2010-03-20  18:55
  7. 2010. március 20. 19:1020.
    előzmény:
    Babci26 (9)
    2010-03-20  18:25
  8. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 20. 19:0119.
    Az az igazság, hogy nem véletlenül nem írom le. Már belefutottam abba, hogybeírtam másik topikra recepteket, elég sokat, és volt olyan, aki szóvá tette... Szóval, azóta megvárom, amíg valaki kéri egy adott ételnek a receptjét. Egyébként én elég ünnep-mániás vagyok, és már készülök nagyon a húsvétra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338997 (16)
    2010-03-20  18:57
  9. Torolt_felhasznalo_338997
    Torolt_felhasznalo_338997
    2010. március 20. 18:5918.
    *összefutott
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338997 (16)
    2010-03-20  18:57
  10. Torolt_felhasznalo_338997
    Torolt_felhasznalo_338997
    2010. március 20. 18:5716.

    nagyon köszönöma nyál össze futott a számban

     

     

    és nem ér olyat, hogy csak ide beirkálsz minden féle finomságot, a receptet meg nem írod le

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (14)
    2010-03-20  18:53
  11. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 20. 18:5515.

    Szia!:)

     

    Ez is nagyon látványos és nem bonyolult!:)

     

    Sonkás-tojásos rúd színes zöldségekkel
    Hozzávalók: 45 dkg mexikói zöldségkeverék, 1 dkg vaj, 2 dl tejföl, 16 dkg majonéz, mustár, bors, citromlé, 3 púpozott ek zselatin, 5 szép szelet téglalap alakú gépsonka, 6 db kemény tojás
    A mexikói zöldségkeveréket 1 dkg vajon kevés víz és só hozzáadásával puhára párolunk (víz ne maradjon alatta). Közben a tejfölből és a majonézből, ízlés szerint mustár, só, bors, citromlé hozzáadásával mártást készítünk. 3 púpos ek zselatint 1,5-2 dl vízzel feloldunk, felmelegítjük. Ha a mexikói saláta kihűlt, összekeverjük. Először a folyékony langyos zselatint a mártáshoz, majd a salátát adjuk hozzá. Amíg a saláta hűl, gépsonkával kibélelünk egy őzgerincformát, a massza felét beleöntjük, 8-10 percre hűtőbe tesszük (nem fagyasztóba). Kivesszük a hűtőből és ráhelyezünk 4 db kemény tojást, ráöntjük a maradék masszát, befedjük sonkaszeletekkel. Fóliával letakarjuk, hogy ne száradjon ki. Hűtőbe tesszük, pár óra múlva (mikor teljesen megdermedt) kiborítjuk a formából, és lehet szeletelni.
    Megjegyzés: 5 vékony téglalap alakú gépsonka kell hozzá (3 keresztben a formába, 2 hosszában a tetejére).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (11)
    2010-03-20  18:40
  12. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 20. 18:5314.

    Sárgatúró

     

    Hozzávalók: 1 liter tej (én csak házitejet használok!), 10 db tojás, 3 ek cukor

    Egy lábast kiöblítünk hideg vízzel, beleöntjük a tejet, forralni kezdjük. Amikor elkezd "pillésedni"  beleütjük a tojásokat és hozzátesszük a cukrot. Folyamatosan keverjük, amikor már nagyobb darabok jelennek meg benne,gézbe vagy konyharuhába öntjük. (Én ezt úgy szoktam, hogy a konyharuhát egy szűrőbe teszem és úgy öntöm bele) Formás cipó alakúra igazgatjuk és egy éjszakára felkötjük, hogy kicsepegjen a leve (innen ered a túró a nevében)

    Én úgy szoktam csinálni, hogy amikor a szűrőben már összeállt egy kicsit, összekötöm a konyharuha sarkait és keresztül húzok rajta egy fakanalat, azzal lógatom fel a csap fölé.

    Ez NEM édesség!!! Van, aki tesz bele vaníliás cukrot, meg mazsolát, de nekem az nem jön össze. Sonkához kínálom sok színes zöldséggel. Nagyon szépen mutat az asztalon. Mindjárt keresek fotót róla!:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338997 (10)
    2010-03-20  18:37
  13. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 20. 18:4413.

    Szia bodza!:)

     

    Parancsolj a sült sonka, vagy csülök - én sonkával fogom csinálni

     

    Tormás cipóban sült sertéscsülök
    Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2 db tojás, 2 dkg só, 10 dkg friss reszelt torma, 2 dkg élesztő, 60 dkg füstölt sertéscsülök, 2 dl natúr joghurt, 5 dkg frissen vágott snidling, só, bors, frissen csavart citrom leve, fokhagyma ízlés szerint
    A füstölt csülköt félig megfőzzük, az élesztőt felfuttatjuk kevés langyos, cukros tejben, majd összegyúrjuk a liszttel, sóval, tojással, szükséges mennyiségű vízzel és a friss reszelt tormával, majd hagyjuk megkelni. A langyosra hűlt csülköt kicsontozzuk, a tormás kenyértésztába helyezzük, batyut formázunk belőle, s 160 fokos előmelegített sütőben 45 percig sütjük. Közben elkészítjük az öntetet: natúr joghurtba frissen vágott snidlinget aprítunk, a sót, borsot, citrom levét, fokhagymát hozzákeverjük, majd hűtőben állni hagyjuk. Tálalhatjuk hidegen vagy melegen egyaránt.


    A Sárgatúrót mindjárt előkeresem!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338997 (10)
    2010-03-20  18:37
  14. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2010. március 20. 18:4011.

    Szia,

     

    Milyen a tojásos-majonézes őzgerinc?   Kérem szépen a receptet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6)
    2010-03-20  17:46
  15. Torolt_felhasznalo_338997
    Torolt_felhasznalo_338997
    2010. március 20. 18:3710.

    Sziasztok!

     

    sherpa:  légy szíves írd le nekem olyan szájba rágósan a sült sonkát , hogy készíted? Egyszer egy fözős blogban olvastam, de azóta sem tudom hol, és annyira guszta volt..

     

    És a sárgatúrót is, arról is olyan sok jót hallottam

     

    nagyon köszönöm

     

    Kedves topiknyítóelnézést, hogy a topikodba én kéregetek, de gondolom, mindenki kíváncsi Sherpa finomságára

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6)
    2010-03-20  17:46
  16. 2010. március 20. 18:259.

    Tök jók! :) De úgy látom, ezek "édes" barik, igaz? Nekem viszont csak ez a péksütis receptem van meg! Megkaphatom az édeset?

     

    Előre is köszi!

    előzmény:
    CsillagViki (8)
    2010-03-20  18:19
  17. 2010. március 20. 18:198.
    Egy egész tabló a barika kalácsokból  ----------------->
    előzmény:
    Babci26 (5)
    2010-03-20  16:40
  18. 2010. március 20. 18:017.

    Sziasztok!

     

    Én ezt a kalácsot fogom Húsvétra elkészíteni.

     

     

    Ha valakit érdekel a recept priviben tudom csak küldeni, mert a hozzászólásba nem sikerül betennem.

     

    előzmény:
    Babci26 (5)
    2010-03-20  16:40
  19. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 20. 17:466.
    Én is sütöttem ilyen péksütemény bárányt tavaly. Minden évben csinálok Sárgatúrót, azt nagyon szeretjük a sonkához! Idén Tormás kenyérben sült sonkát fogok csinálni. Édesapáméknak is én készítem a húsvéti menüt, mert a felesége most jött ki a kórházból és még nem csinálhat semmit. A süteményt még nem tudom. Tojásos-majonézes őzgerincet is csinálok, meg még nem tudom. Most fogom összeállítani a menüt.
    előzmény:
    Babci26 (5)
    2010-03-20  16:40
  20. 2010. március 20. 16:405.

    Sziasztok!

     

    Én tavaly ezt a kis báránykát készítettem el egy magazin receptje alapján! Nem nehéz, csak egy kis kézügyesség kell hozzá! Reggelikhez kiváló! Ha kell valakinek a recept, szívesen elküldöm!

     

    Egyébként jó ötlet ez az új Fórum, mert így konkrétan megtalálja mindenki azt, amit keres! :)

     

    Én tuti a rendszeres olvasók között leszek, az elkövetkezendő 2 hétben! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. 2010. március 20. 16:344.
    NYUSZITORTA

    Hozzávalók:
    Egy kerek piskóta tortalap, vagy 10 tojásból piskóta,ízlés szerint bármilyen tortakrém, kókuszreszelék.

    A megkent tortát a „szabásminta" szerint éles fűrészes késsel nyuszivá alakítjuk.
    A vágás felületeit is megkenjük krémmel, majd megszórjuk kókuszreszelékkel.
    Végül engedjük szabadjára a képzeletünket,
    és rajzoljunk gyümölccsel, drazséval, mandulával
    - bármilyen ehető finomsággal -
    nyuszipofát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. március 20. 16:303.

    Tojásos húsvéti kalács

    Elkészítési idő: 3 óra
    HOZZÁVALÓK 12 SZELETHEZ:
    1+2,5+1 dl tej
    1 kk.+ 30 g cukor
    30 g élesztő
    500 g finomliszt

     3+1 tojássárgája
    80+10 g vaj/margarin
    4 tojás 
    1 kk. olaj

    1 dl langyos tejben elkeverünk 1 kk. cukrot és az élesztőt. A lisztet tálba szitáljuk, közepébe öntjük az élesztős tejet, hozzákeverünk egy kevés lisztet, és konyharuhával letakarva felfuttatjuk (15 perc).

    2,5 dl langyos tejben elkeverünk 30 g cukrot,
    1 csipet sót, 3 tojássárgáját, majd 80 g vajjal/margarinnal együtt a liszthez adjuk, és hólyagosra dagasztjuk
    (egészen lágy tésztát kapunk!).
    Meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.
     
    10 g vajjal/margarinnal kikenünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát. A tésztát átgyúrjuk, 3 db 55-60 cm-es rúddá sodorjuk, megfonjuk, és a formába fektetjük úgy, hogy a tésztavégek alulra kerüljenek. A 4 nyers tojást megkenjük olajjal, majd a tésztafonatba nyomkodjuk, amelyet addig kelesztünk, amíg csaknem kitölti a formát. Akkor megkenjük a tetejét 1 tojássárgájával, és 200 °C-ra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük.

    1 dl tejet felforrósítunk, és meglocsoljuk vele a sütőből kivett kalácsot (ettől lesz puha-foszlós!). 10 percig a formában pihentetjük, végül rácsra csúsztatjuk, és konyharuhával letakarva hagyjuk egészen kihűlni. A húsvéti sonka mellé kínáljuk. A szépség kedvéért csak az asztalnál szeleteljük!

    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-03-20  15:34
  23. 2010. március 20. 16:052.

     én is nagyon várom már a húsvétot,kíváncsi vagyok,mit fognak írni,addig is nézz be ide! nagyon sok jó ötletet találtam!


    előzmény:
    nadrika2 (1)
    2010-03-20  15:34

Címlap

top