nlc.hu
Gasztro
Tömegétkeztetés Rió módra – ezt eszik a sportolók az olimpián

Tömegétkeztetés Rió módra – ezt eszik a sportolók az olimpián

Holnap kezdődik az olimpia, a sportolók többsége megérkezett Rióba, és bár volt idő, amikor még otthonról vitték tonnaszámra a sportolóknak szánt ételeket, ma már erre nincs szükség. Utánanéztünk, mire számíthatnak olimpikonjaink a riói olimpiai falu menzáján.

Tömegétkeztetés Rió módra

Több, mint 11.000 olimpikon vesz részt a riói olimpiai játékokon, az edzők, segédedzők, gyúrók, csapatorvosok és egyéb kísérőkkel együtt pedig összesen kb. 18.000 ember ellátásáról kell gondoskodni. Ennek megfelelően az ellátásra vonatkozó előkészületek számai is nagyon magasak: a riói olimpiai faluban lévő étterem akkora, hogy 4 uszoda is beleférne, 18.000 embernek jut hely benne, és az előzetes kalkulációk alapján várhatóan (csúcsnapokon) napi 60.000 adag ételt készítenek majd kb. 200.000 kg-nyi nyersanyag felhasználásával. Az olimpiára 4 millió tányért és poharat rendeltek, több mint 20 séf – közülük többen külföldről – és kb. 2500 fős személyzet segíti majd a munkájukat. 

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?

Hogy mi kerül a tányérra, az egyáltalán nem mindegy. Általában – így most, a riói olimpia előtt is – nagyjából egy évvel a játékok kezdetét megelőzően indul el a folyamat, ami a menütervezéssel kezdődik, majd tesztfőzésekkel és folyamatos egyeztetésekkel folytatódik. Bár az ételek elkészítését egy profi catering cégre bízták, független dietetikusok és a NOB megbízottjai döntöttek, döntenek arról, mi kerülhet az olimpikonok tányérjára, ők az olimpia alatt is jelen lesznek, és ellenőrzik, hogy valóban minden úgy készült el, ahogy azt a végleges tervekben lefektették.

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?
A második világháború után, 1948-ben megrendezett londoni olimpia idején még javában élt a fejadagrendszer, és bár az amerikai sportolók megkapták a legnehezebb fizikai munkát végzőknek járó 3900 kalóriás maximális adagot, nem bízták a véletlenre és a fejadagokra sportolóik tápanyagellátását: 2000 kg sonkát, 15.000 tábla csokoládét, és kb. 5000 szelet húst vitt magával a 300 fős küldöttség Amerikából Londonba. Ilyesmire ma már szerencsére nincs szükség.
 
Olimpia: mit esznek az olimpikonok?
Az orosz bokszoló, Andrei Zamkovoi ebédje

Kvalifikáció az ételek versenyében

Azt mondják, hogy majdnem olyan nehéz egy ételnek az olimpiai menüre kerülnie, mint egy olimpikonnak az olimpiára kijutnia. Sok szempontot figyelembe kell venni ugyanis egy adott étellel kapcsolatban: például azt, hogy kulturális és vallási szempontból megfelel-e egy sportolónak, egy küldöttség tagjainak az étel. Vannak ugyan átfedések, de jelentős különbségek is például egy afrikai sportoló és egy észak-európai sportoló táplálkozási szokásai között. 

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?

Figyelni kell a különféle ételérzékenységi problémákra is: biztosítani kell megfelelő választékot a glutén-, laktózérzékenyeknek, vegetáriánusoknak és vegánoknak, de a mogyoróallergiában szenvedőknek is. Kiemelkedő jelentősége van a sportolók teljesítménye szempontjából az ételek tápanyagtartalmának is. Míg például a biciklisták és a maratoni futók verseny előtt szénhidrátban gazdag ételeket esznek, hogy “legyen benzin a tankban”, addig a bokszolók, birkózók, evezősök számára fontos a versenyen a súlyuk is, ezért ők inkább alacsonyabb energiatartalmú ételeket kapnak, választanak majd.

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?
Az orosz bokszoló, Yevgeny Tishchenko ebédje

Bár azt hihetnénk, hogy vannak sportágak, ahol nincs jelentősége a táplálkozásnak (pl. lövészet, íjászat), ez nagy tévedés: a dietetikusoknak ezekre a sportágakra is ugyanúgy figyelniük kell: a lövészet és íjászat esetén például különösen fontos a megfelelő glükózbevitel – ez ugyanis jelentősen befolyásolja a koncentrálóképességet. 

Rendkívüli jelentőségű az élelmiszer-biztonság, és azon belül a doppingmentes alapanyagok használata. Nem kerülhet olyan alapanyag az olimpiai étterem konyhájára, amely akár a legcsekélyebb mértékben is szteroidokat vagy bármilyen más olyan vegyszert tartalmaz, ami befolyásolhatja a doppingtesztek eredményét. (Bizonyos állattartók által forgalmazott húsokban például kimutatható egy clenbuterol nevű szteroid – az ilyen kockázatot nem vállalhatják az olimpiai faluban.) 

Mindezek mellett természetesen az íz és a küllem is fontos szempont, hogy a sportolók szívesen egyenek az étteremben, ne üres gyomorral térjenek vissza a szobájukba, és ne kelljen elővenni a csomagba utolsó pillanatban bepakolt dugi müzliszeletet.

Members of the delegation of #China are seen in the canteen at the #OlympicVillage in #Rio de Janeiro, #Brazil, on Aug 2, 2016.

People's Daily (@peoples_daily) által közzétett fénykép,

Azért a pizza az úr

Öt nagyobb csoportba sorolták az ételeket: brazil, ázsiai, nemzetközi, tészta és pizza, arab és kóser pultokból választhatnak majd a sportolók. Mindenből nagy választékkal készülnek: reggelinél az egyszerűnek tűnő joghurtból például nem elég a natúr, lesz mellette néhány gyümölcsjoghurt is, plusz néhány laktózmentes, szójajoghurt, zsíros, sovány és egyéb verziók – és ezek csak a joghurtok! Brazil (számunkra egzotikus) gyümölcsből kb. 40-féle kóstolható majd, és egyébként is fontos szempont volt az olimpia éttermi menüjének összeállításakor, hogy a sportolók az ételeken keresztül is ismerkedjenek egy kicsit a brazil kultúrával. A brazil konyha alapanyagai, a rizs, a fekete bab és a farofa (pirított maniókaliszt, amit sokszor az ételek tetejére szórnak) visszatérő elemek lesznek az ételekben.

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?

A legnagyobb kedvenc olimpiák óta a pizza és a tészta (ma már gluténmentes verziókban is), de általában nagyon népszerűek a különféle meleg reggelik is, és azok között is a zabkása. Természetesen ebből is többféle verzió készül, mert bár Angliában zabpehelyből készül, az afrikai országokban kukoricadarából, Ázsiában rizsből. 

Olimpia: mit esznek az olimpikonok?

Vacsora a 2012-es londoni olimpiáról

A szervezők természetesen azzal is tisztában vannak, hogy sokan annyira szigorú étrendet követnek, hogy nem fogják igénybe venni az olimpiai falu éttermi szolgáltatását – erre is van lehetőség, bár korábbi olimpiák tapasztalatai alapján egy győzelem után még akkor is érdemes bevonulniuk az étterembe a győzteseknek, ha az égvilágon semmit nem szeretnének ott enni. Elvégre 10-18 ezer ember tapsviharában végigsétálni a két focipályányi éttermen nem lehet rossz!

Duck liver mousse anybody? #vancouvereats #yvrfoodie #yvr #featuresheet #olympicvillage #falsecreek

Dubh Linn Gate Irish Pub YVR (@dubhlinngatemainst) által közzétett fénykép,

Forrás: Bon Appetit és Business Insider

Olvass még az olimpiáról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top